„Olyan kormányra van szükség, amely nemcsak a kormányzást, de a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja, mert ezek együtt, közösen viselik a felelősséget a magyar gazdaság összedöntéséért.” – mondta múlt pénteki évértékelő beszédében a Fidesz elnöke.
A legutóbbi jegybanki kamatvágás után (január 25-én, amikor 6 százalékosra csökkent az MNB irányadó kamata) Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki kabinetjének vezetője jóval keményebb volt, és alkalmatlannak nevezte a jegybanki döntéshozókat. Úgy vélte, ha egy évvel korábban, egy lépésben csökkentette volna alapkamatát a központi bank a Fidesz javaslata szerint, akkor „most nem lenne Magyarországon 150 ezerrel kevesebb munkahely, nem lenne 10 és fél százalék a munkanélküliség, és nem lenne 8 százalékos a gazdasági visszaesés”. A bírálatot Navracsics Tibor frakcióvezető még aznap finomította, amikor azt mondta: a Fidesz tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét.
A frakcióvezető sem volt mindig ilyen visszafogott. Amikor tavaly júniusban, az off-shore cégek elleni harc közepette kiderült, hogy Simor András jegybankelnök megtakarításai egy részét ciprusi bankszámlán kamatoztatja, távozásra szólította fel az MNB első emberét.
A Fidesz egészen hétfőig fokozta a jegybankra nehezedő nyomást. Akkor a párt kormányfőjelöltje, Orbán Viktor az MTV Ma reggel című műsorában azt mondta: törvények szabályozzák a jegybank vezetőinek kinevezési és felmentési rendjét, és ezeket be kell tartani.
Orbán Viktor voltaképp korrigálta a pénteki évértékelőn elhangzottakat, amikor arról beszélt: nincs lehetősége a jegybankelnök menesztésére – kommentálta az elmúlt napok nyilatkozatait az fn.hu-nak Ádám Zoltán. A Fidesz elnökének legutóbbi mondatai megnyugtatóan hatnak, mert arra utalnak, hogy a párt kormányra kerülése esetén tiszteletben fogja tartani az intézményes kereteket – mondta a Takarékbank elemzési vezetője.
A közgazdász egyébként úgy vélte, hogy a jegybank egy-két kommunikációs bakitól eltekintve alapvetően jól tette a dolgát az elmúlt szűk három évben, más kérdés, hogy az adott körülmények között a monetáris politika csak korlátozottan tudta érvényesíteni a céljait. Ugyanakkor 2008 óta a Fidesz monetáris politikai állásfoglalásai – például a 6 százalékos alapkamat követelése 2008 végén – közgazdaságilag nem értelmezhetőek.
A mindenkori kormánytól független jegybank elnökét 6 évre, a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Simor Andrást Gyurcsány Ferenc jelölte a posztra, mandátuma 2013-ban jár le, és lapunk úgy tudja, hogy az MNB elnöke addig posztján kíván maradni.
