Már a kezdés előtt zsúfolásig megtelt – az információink szerint 900 ember befogadására képes – Millenáris Teátrum, ahol Orbán Viktor szokásos országértékelő beszédét tartotta. A közönség soraiban valamennyi prominens Fidesz-politikus ott ült: az első sorokban többek között Pokorni Zoltán és Varga Mihály foglalt helyet, míg némileg hátrább Kövér László. De több színész, művész is elment meghallgatni a pártelnök értékelését.
Kedves Dalma asszony, mélyen tisztelt Elnök Úr – kezdte az Itt az idő címmel megtartott országértékelő beszédét a Millenárison Orbán Viktor. A Fidesz elnöke ezután egy Emerson, Lake and Palmer dalból idézett és üzent Magyarországnak: „van erőnk, hogy változtassunk, rajtad és rajtam múlik”. Húsz éve volt ilyen erős a változás igénye, de akkor Magyarország erős volt, most pedig gyenge – folytatta a Fidesz elnöke.
Jön Ázsia ideje
Régi külpolitikai alapszabályt idézett ezután a Fidesz első embere: „inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak” – mondta. Ezért a gyenge kormányzást erőssel kell felváltani – tette hozzá.
2009-ben új világ született: kiderült, hogy pusztán számokkal, értékteremtés nélkül nem tartható fenn a világgazdaság; kiderült, a piac nem mindenható, szükség van az államra, a piacgazdaság erkölcsi abroncsot igényel; Ázsia jelentősége és súlya feltartóztathatatlanul nő – mondta a Orbán 2009-re visszatekintve. Úgy vélte, Magyarország az új világrendben erővel és biztos vezetéssel illeszkedhet be.
Felejtsük el, hogy országunk kicsi és nyitott, és mindig alkalmazkodni kényszerül. A magyar elit az alkalmazkodás mítoszára építi hatalmát és személyes jólétét. A szüntelen alkalmazkodás a jellemtelenség melegágya. A fennmaradás forrása az erő az ész és a szorgalom. A magyarok nagyszerűségében hiszek – mondta Orbán Viktor.
Keménység, határokkal
A szélsőség alapja a gyűlölet, gyűlöletből nem születik újjá semmi, ezért nincs erő a szélsőségekben; a jövő kormányzása következzen, ne bosszúkormányzás – üzent a Jobbik szavazóinak – a pát nevének említése nélkül – Orbán Viktor, aki szerint Magyarországnak nagy célokra van szüksége.
Ez nem jelenti azt, hogy szemet hunyunk és átlépünk azon, ami történt. Az elmúlt nyolc évet nem tagadhatják le a szocialisták. Az elszámoltatás célja az, hogy ne ismétlődhessen meg az, ami a magyarokkal történt. A törvénynek vonatkoznia kell a hatalmon lévőkre; a gyermekeink miatt szükséges az elszámoltatás – mondta a Fidesz első embere.
Programcsírák
A következő kormánynak meg kell mutatnia, hogy a politika hasznos eszköz lehet, a kormányzást „vissza kell fordítanunk az emberek felé” – hangzott el a beszédben.
Orbán a magyarok közös értékének nevezte a munkát, az otthon iránti vágyat, a kiszolgáltatottságtól való félelmet és a rend iránt vágyat. „Ha ezeket tesszük meg a kormányzati munka alapjául, akkor a politika visszatalál az emberekhez. Akkor tudunk kilábalni a válságból, ha lesznek nemzeti ügyeink, amellyel a nagy többség azonosulni tud” – mondta Orbán.
A legfontosabb ügy a gazdaság helyreállítása. A hatékony bankrendszer, kereskedelem és a verseny mind eszköz, nem cél. Rehabilitálni kell, és vissza kell helyezni jogaiba a termelést; a mostani kapitalizmus pénzkapitalizmus, ami torzulás. A biztonság, az igazságosság és a védelem szempontjait is figyelembe kell venni. Meg kell újítani a pénzügyi felügyeletet, a jegybankot is. Át kell építeni az ország gazdaságát, saját lábára kell állítani a magyar gazdaságot – mondta beszédében Orbán Viktor.
A válságkezelés azért vallott kudarcot, mert nem tudta megvédeni a munkahelyeket; a válságkezelés elmúlt éve is olyan kudarc volt, mint az azt megelőzők. Tíz év alatt ezért egymillió munkahelyet hozunk létre, megvédjük a magyar földet, árukat, vízkészletet – ígérte a Fidesz elnöke.
Rendeznünk kell az orvosok és a kórházak helyzetét; több orvosra és ápolóra van szükség. Nemzetközi versenyképességünk alapfeltétele, hogy minél több munkaképes ember éljen Magyarországon. Meg kell menteni az egészségügyet – mondta Orbán.
Nagyon fontos a közrend és közbiztonság helyreállítása – a bűnözőket törvény elé kell állítani és felelősségre kell vonni minél gyorsabban, mindegy hová tartoznak.
A szociális biztonság is közös cél, erőforrás a nemzet számára. Minden egyes gyermek befektetés, amely sokszorosan megtérül. Helyreállítjuk a szociális biztonságot – ígérte a Fidesz kormányfőjelöltje.
Orbán Viktor elismerését fejezte ki a magyaroknak: úgy vélte, az emberek szívóssága miatt nem omlott össze még az ország.
Pártonként üzent
A szélsőségek támogatása eltékozolt erőfeszítés – üzent a Jobbik szimpatizánsainak.
„A szocialista szavazóknak azt üzenem, ne változtassák meg felfogásukat, de támogassák a nemzeti ügyeket, mert nélkülük nem fog sikerülni – legyenek ők is változás nyertesei” – mondta a kormánypárt szimpatizánsainak.
Nyomatékosan felhívom a figyelmüket, hogy egyetlen igazi felmérés van, április 11-én – üzent az elbizakodott Fidesz-szavazóknak a pártelnök úgy, hogy egyetlen párt nevét sem mondta ki. „Kis különbség, kis változás, nagy különbség, nagy változás” – alkalmazta a Fidesz helyzetére Puskás Öcsi legendás mondatát.
„Készen állunk az erős, a felelős, cselekvő kormányzásra. Hajrá Magyarország, hará magyarok!” – zárta évértékelését Orbán Viktor.
gyorsreakciók rogántól és deutschtól
Belváros fideszes polgármestere szerint a beszéd legfontosabb üzenete az volt, hogy a következő kormány a nemzeti ügyek kormánya lesz. Rogán Antal tudósítónknak azt mondta, hogy Orbán Viktor rangsorolása megállja a helyét, vagyis a legfontosabb dolgok: gazdaság, közbiztonság és szociális biztonság. A politikus arra a kérdésünkre, hogy vállalna-e pozíciót egy Fidesz-kormányban azt mondta: nincsenek ilyen ambíciói, de ha felkérik, szerepet vállal.
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője bízik abban, hogy magyar társadalomban az egymás legyőzésének akarását a szóértés váltja fel. A képviselő közölte, hogy a jövőben is Brüsszelben szeretné a magyar érdekeket képviselni.
