Gazdaság

Szabadulnak az OTP-től

Alig 24 óra leforgása alatt csaknem 600 forintot esett a magyar bankpapír ára. Csökkenéssel indítottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok pénteken is. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX is 295,56 pontos csökkenéssel kezdett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 295,56 pontos
csökkenéssel, 20 519,71 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró
értékéhez képest 1,42 százalékkal gyengült.

Tovább gyengült az OTP. 10 óra után 5255 forintot adtak egy részvényért. Csütörtök reggel nyitáskor még 5735 forintot ért a bankpapír. A részvény eddigi mélypontja 5173 forint volt.

Két hónapja legalacsonyabb szintre kerültek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók is pénteken.

A londoni FTSE-100 35,38 ponttal 5103,93 pontra csökkent, a frankfurti DAX-30 25,01 ponttal 5508,23 pontra süllyedt, a párizsi CAC-40 28,33 ponttal 3660,92 pontra hanyatlott a kereskedés kezdete után mintegy 15 perccel.

A legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékkal 986,68 pontra gyengült, miután csütörtökön 2,8 százalékkal esett.

A vezető európai tőzsdemutatók több mint 2 százalékos mínuszban zártak csütörtökön néhány euróövezeti ország szuverén adóssághelyzetével kapcsolatban felerősödött aggodalmakra. Ez még pénteken is befolyásolta a befektetőket, akik idegesen várják a 14.30-kor nyilvánosságra kerülő januári amerikai foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatot.

A banki részvények 0,9-2,5 százalék közötti mértékben gyengültek a pénteki kereskedés első perceiben.

A fémárak esésére a bányaipari papírok 0,7-2,2 százalék közötti veszteségen álltak.

A BG Group brit gázszolgáltató árfolyama közel három százalékkal zuhant a cégnek arra a bejelentésére, hogy a decemberrel zárult negyedévben az adózott eredménye 38 százalékkal csökkent éves szinten.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik