A beszedett büntetésekből 500 millió forintot a krízisalapba kell befizetnie a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF). Ezt egy kormányrendelet határozta meg, miután 2009-ben a tőkepiaci felügyelet 797 millió forint bírságot szabott ki rájuk- mondta Binder István a PSZÁF szóvivője.
Hozzátette, hogy a felügyelet eddig még nem járult hozzá a krízisalaphoz és most a legnagyobb tétel a Soros Fund Management LLC-re kirótt közel 500 millió forint lesz, amit peres eljárás keretében állapítottak meg.
A PSZÁF a befolyt bírságok döntő hányadát a jogszabály alapján az ügyfélvédő alapokba, azaz a betétbiztosítási- és a befektetésvédelmi alapokba fizeti, kisebb részét pedig a pénzügyi kultúra fejlesztésére, oktatási anyagokra, internetes tájékoztatókra fordíthatja.
