A részvénypiac forgalma 32,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Elsősorban az OTP erősödése húzta felfelé az indexet, a bankpapír napon belül csaknem 5 százalékkal drágult, és 15 havi csúcsán fejezte be a kereskedést. Utoljára 2008 október elején zárt hatezer forint felett.
Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója szerint az OTP erősödése mögött az intézményi portfóliók újrasúlyozása áll. A szakember megjegyezte, hogy a nap vesztese a Mol lett, amely több napi erősödés után a kedden megkezdett korrekciót folytatta. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint meglepő az OTP ilyen mértékű erősödése egy olyan környezetben, amikor a Deutsche Bank 2 százalékot, a Raiffeisen pedig 1 százalékot gyengül.
A kereskedő úgy látja, hogy mára a vezető papírok árfolyamai visszatértek a válság kirobbanása előtti szintekre, fundamentálisan azonban ennek nincs meg az alapja.
A Mol árfolyama 300 forinttal, 1,55 százalékkal 19 050 forintra csökkent, 5,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 115 forinttal, 1,94 százalékkal 6050 forintra erősödött, forgalmuk 23,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,80 százalékkal 758 forintra nőtt, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,23 százalékkal 42 900 forintra emelkedett, a részvények forgalma 786,9 millió forintot ért el. Az Egis 86,1 millió forintos forgalom mellett 35 forinttal, 0,18 százalékkal 19 195 forintra esett.
