2010 első félében mind a lakossági, mind a vállalati hitelezésben stagnálásra számít a szövetség elnöke, aki szerint a korábbi évek „puha finanszírozása”, bő likviditása többé nem tér vissza. Hozzátette: csökken majd a bankok céltartalékolási igénye és az eredményesség 2009-hez képest kicsit javulni fog.
A bankszövetség szerint nem kizárt, hogy véget ért a 2008 októbere óta tartó gazdasági válság, az állami kereslet-élénkítés jól vizsgázott, a gazdaságok várhatóan újra növekedési pályára kerülnek – olvasható a bankszövetség sajtótájékoztatóján kiosztott összefoglaló anyagában.
Az elemezés szerint az alacsony megtakarításon, fedezetnélküli hitelezésen alapuló évtizedes „túlpörgés” megbukott, a bankrendszer erősebb szabályozása iránti igény jelentkezett világszerte. A szövetség összefoglalója pozitívan értékeli azt, hogy a magyar gazdaság bankcsődök nélkül „megúszta” a válságot. Egyúttal nem túl jelentős árfolyamgyengülés, alacsony költségvetési hiány és erős GDP visszaesés mellett küzdi le azt, ami a nemzetközi pénzügyi válságból érintette.
2009-ben Magyarországon a hitelállomány nominálisan is csökkent, a vállalkozói hitelek közül a nagyvállalatok hitelei csekély mértékben nőttek, a háztartási hitelek közül a lakáshitelek csaknem befagytak. Ezzel párhuzamosan valamelyest javult a hitel/betét arány és a hitelek devizahányada is mérséklődött – olvasható a bankszövetség összefoglalójában.
