Gazdaság

Bajnaihoz fordul az MSZOSZ

Bajnai Gordon miniszterelnök segítségét kéri a jövő évi bértárgyalások lezárásához a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ).

Pataky Péter, a szervezet elnöke csütörtökön elmondta: az MSZOSZ csütörtökön nyílt levélben fordult a kormányfőhöz, mivel Bajnai Gordon személyes közreműködése nélkül már nem látnak reális esélyt a 2010-es minimálbérekről, illetve bérajánlásról szóló megállapodásra.

Az elnök szerint a jelenlegi nehéz helyzetet nem a válság, hanem a személyi jövedelemadó (szja) sávhatárainak eltolása okozta, ami „teljesen szétzilálta a nettó kereseteket”. Az érvényes adó- és járulékpolitika elsősorban az alacsony munkajövedelmekkel rendelkező munkavállalókat hozza hátrányos helyzetbe, ugyanakkor a magasabb jövedelmi kategóriákba tartozókat jelentős mértékben kedvezményezi.

A munkavállalók hatoda így 6-8 százalékos reálkereset-növekedést, míg mintegy 1,7 millió alkalmazott 2-4 százalékos reálkereset-csökkenést könyvelhet el – fejtette ki Pataky Péter.

Az MSZOSZ sajnálatát fejezte ki továbbá amiatt is, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésein eddig nem vezettek eredményre a bértárgyalások. A munkáltatók előbb elzárkóztak a legkisebb munkabérek emelésétől, később pedig csak konkrétumok nélküli minimálbér-emelésről, illetve a szakmunkás bérminimum változatlanul hagyásáról beszéltek – emlékeztetett a szakszervezeti vezető.

Pataky Péter hangsúlyozta: azt követelik a kormánytól, hogy hagyjon fel jelenlegi „farizeus politikájával” és ne húzza ki magát a bértárgyalások alól, továbbá ne csak a tőke érdekeit képviselje az OÉT ülésein, hanem határozottan álljon ki „azokért a bérből és fizetésből élő munkavállalókért, akik eddig is a legnagyobb áldozatokat hozták az ország talpon maradása érdekében”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik