Szalay-Berzeviczy Attila
A 2007 nyarán kirobbant másodlagos jelzáloghitel-piaci válság fokozatosan alakult át a modern pénzrendszer krízisévé, amelynek eszkalálódása folyamatosan és egyre intenzívebben vette igénybe az amerikai hatóságok tűzoltóképességét. A kiszáradt pénzpiacokba augusztus 17-én egy 50, szeptember 18-án egy újabb 50, december 11-én 25, majd 2008. január 22-én egy 75 és január 31-én újabb 50 bázispontos alapkamatvágással próbált életet lehelni az amerikai jegybank. A pénzintézetek addigra már közel 500 milliárd dollár veszteséget voltak kénytelenek leírni, és 200 milliárd dollár értékben kellett tőkét emelniük.
Március 17-én azonban már konkrét mentőakciót kellett levezényelnie, hogy a csődöt mondó Bear Stearns ne okozzon a pániknál is nagyobb károkat. Az intervenciónak köszönhetően a befektetési bank beolvadt a JP Morgan Chase-be. 2008. szeptember 7-én azonban már konkrét tőkeinjekciót kellett végrehajtani 100 milliárd dollár értékben, hogy a két hatalmas kvázi állami jelzálogbank, a Fannie Mae és a Freddie Mac nehogy összeomoljon.
A Lehman Brothers tündöklése és bukása
Az 1850-ben a bajor származású, Alabamába emigrált Henry Lehman, Emanuel Lehman és Mayer Lehman testvérhármas alapította a Lehman Brothers befektetési bankházat. A kezdetekben gyapotkereskedéssel foglalkozott, majd életútját igazi árutőzsdei kereskedő cégként folytatva főszerepet játszott a második világháború előtt a Woolworth’s és a Macy’s áruházláncok alapításától az első televíziók gyártásán át egy sor korszakalkotó kezdeményezés finanszírozásáig. A céghez 1969-ben belépő, könyörtelen bróker hírében álló Richard Fuldot ambiciója 25 évvel később a vezérigazgatói székig repítette.
Irtózatos kockázatokat vállalva évről évre a Wall Street legnyereségesebb és leggyorsabban növekvő cégévé formázta a Lehmant. A befektetési bank 2007-ben már úgy vásárolt ingatlanokat, hogy 30 dollárnyi hitelére minimális, egydollárnyi önrész jutott. Ennek megfelelően aztán a másodlagos jelzáloghitel-piaci válság gyorsan kezdett el a pénzintézet tőkeáttételes poziciói ellen dolgozni, ami nagy sebességgel darálta lefelé az alaptőkéjét. 2008. szeptember 10-én, szerdán, a 3,9 milliárd dolláros veszteség leírásának a bejelentését követően Fuldot személyesen hívta fel Jamie Dimon, a JP Morgan Chase vezérigazgatója, hogy tudassa: ha a Lehman azonnal nem tesz le egy 5 milliárd dolláros fedezetet, akkor felfüggesztik a teljes hitelkeretét.
1929 sötét árnya
A befektetési banknak ezt még sikerült összeszednie csütörtökre, de a következő munkahét túlélése már teljesen kilátástalanná vált, így péntekre minden korábbinál súlyosabb helyzet alakult ki. Olyannyira, hogy a New York-i Federal Reserve elnökének délután 6 órára 1929-hez, 1987-hez és 1998-hoz hasonlóan ismét össze kellett hívnia első emeleti tárgyalójába a Wall Street legprominensebb vezéreit, hogy Henry Paulson pénzügyminiszterrel közösen létrehozzanak egy válságstábot, amelynek célja nem volt más, mint a 158 éves pénzintézet 48 órán belüli megmentése.
Paulson már a tárgyalás elején – amire persze nem volt meghívva Richard Fuld – világossá tette, a mentőakciót úgy kell kidolgozni, hogy az amerikai kormány ezúttal egy cent költségvetési pénzzel sem fog segíteni, mert ezt az ügyet a Wall Streetnek magának kell megoldania, különben semmi nem vetne gátat a hazárdírozásnak. Ennek fényében a prominens bankvezetők több munkacsoportba szerveződve elkezdték értékelni a Lehman ingatlan-, illetve nyitott azonnali és határidős kötésállományát, hogy feltárják, egy esetleges cégcsőd milyen mértékben fonódna össze a piac különböző szereplőivel
A kormány nem adott pénzt
Az egyik verzió szerint a Lehman két legnagyobb hitelezője, a Bank of America és a Barclays vásárolta volna ki az értékes kötvénykereskedési részleget, míg a többiek összetettek volna egy 85 milliárd dolláros kölcsönt az ingatlanpiaci veszteségek finanszírozására. Ezt azonban megvétózta John Mack, a Morgan Stanley első embere. Hosszú tanakodás után Bob Diamond, a Barclays Bank vezetője végül rászánta magát a Lehman kivásárlására, de ezt jóvá kellett hagyatnia először a legnagyobb részvényeseivel, amihez néhány napra még szüksége lett volna.
Azonban Paulson egyértelmüvé tette, hogy a kormány egyetlen napnyi kegyelmi időt sem ad a Lehmannak.
Így viszont a péntek késő estig elhúzódó találkozó nem is hozott megoldást, sőt a pénzintézet megmentése helyett már inkább az összeomlása okozta károk minimalizásának technikájáról folyt a vita. Ekkorra az asztalnál szintén helyet foglaló Merrill Lynch-vezérnek, John Thainnek is rá kellett döbbennie arra, hogy a hasonló állapotban lévő cégére is ugyanez a sors vár, őket sem fogja senki megmenteni. Így a szombati megbeszélésen már nem is vett részt, helyette kétségbeesetten stratégiai befektető után rohangált, hogy hétfőn, amikor a piacok kinyitnak és bejelentik a Lehman Brothers megsemmisülését, biztosítva legyen a 94 éves Merrill Lynch túlélése. Végül vasárnap estig sikerült megállapodnia Ken Lewisszal, a Bank of America elnökével a cég 50 milliárd dollárért történő értékesítéséről, így neki szerencséje volt.
(A történet folytatása a Lehman Brothers emlékére című cikkünkben olvasható.)
