Gazdaság

Kettéválik a gazdaság

Makroszinten a gyógyulás jeleit mutathatja a második félévben a magyar gazdaság: magához térhet az ipar, érdemben csökkenhet a GDP-visszaesés üteme. A lakosságnak viszont a feketeleves még hátravan: az áfaemelés és más szigorítások hatására a fogyasztás több mint 8 százalékkal zuhanhat a második negyedévben. A KSH legfrissebb adatait elemeztettük.

A magyar gazdaság a második negyedévben 7,5, a naptári hatás kiszűrésével pedig 7,4 százalékkal zsugorodott éves összevetésben – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A statisztikusok augusztus elején 7,6 százalékos nominális és 7,5 százalékos kiigazított visszaesést prognosztizáltak, így a végleges adatok kicsit kedvezőbbek az előzeteseknél.

Kettéválik a gazdaság 1

Kiigazított adatok szerint a GDP 2 százalékkal csökkent a második negyedévben az elsőhöz képest, míg 2009 első félévében a visszaesés 7,2 százalékos volt; ezen belül az árutermelő ágazatok (a mezőgazdaság és az ipar együtt) teljesítménye 15,7 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 3,2 százalékkal zuhant. A végső fogyasztás ugyanekkor 4,6, a háztartások fogyasztása 5,3 százalékkal csökkent az első félévben éves szinten.

A recesszió részletei

A második negyedévben a mezőgazdaság teljesítménye 21,7, az iparé 19,3 százalékkal zuhant; az építőipar viszont bővült, igaz, mindössze 0,7 százalékkal, elsősorban a metróépítés és az útépítések okán. A szolgáltatások által megtermelt hozzáadott érték 3,2 százalékkal esett: ezen belül a kereskedelem és a vendéglátás teljesítménye 7,6, a pénzügy, ingatlanügyek és gazdasági szolgáltatásoké pedig 3 százalékkal csökkent éves szinten. Árnyalatnyival bővült – az elmúlt évek megszorításai alatt egyébként jelentősen zsugorodó – közigazgatás, oktatás és egészségügy teljesítménye.

A második negyedévben a háztartások végső fogyasztása 4,7, ezen belül a fogyasztási kiadások 6,6 százalékkal zuhantak; a közösségi fogyasztás – a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy növekvő hozzáadott értéke nyomán – 0,9 százalékkal bővült.

Tovább gyengélkedik az ipar

Júliusban az ipar termelése – kiigazított és kiigazítatlan adatok alapján egyaránt – 19,4 százalékkal zuhant, az év első hét hónapjában a visszaesés mértéke 22,1 százalékos éves összevetésben – közölte szintén a honlapján a KSH. Rossz hír, hogy az adatok szerint a magyar ipar nyáron nem talált magára, termelése júliusban még júniushoz képest is csökkent 0,7 százalékkal.

Makroszinten jó lesz

Meglepte az FN.hu által megkérdezett makroelemzőket az ipari termelés júliusi visszaesése: Török Zoltán, a Raiffeisen, és Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is arra számított, hogy a nyár középső hónapjában az ipar – az élénkülő külpiaci kereslet nyomán – magára talál. Mindketten arra hívták fel a figyelmünket, hogy az első negyedéves 29 százalék után a második negyedévben 45,3 százalékkal csökkent a bruttó felhalmozás. Érthetőbben ezek a számok azt jelentik, hogy a cégek igyekeztek „kisöpörni” raktárkészleteiket, vagyis megrendelések helyett már meglévő áruikat dobták piacra.

Török Zoltán szerint mindebből az következik, hogy a raktárak kiürülése után be kell hogy induljon a termelés, majd a kivitel, ezért a GDP-zuhanás üteme a második félévben éremben mérséklődni fog: a Raiffeisen prognózisa a harmadik negyedévre 6, a negyedikre pedig 3,5 százalékos gazdasági visszaesést vetít előre.

A kivitel és az ipar magára találásával párhuzamosan viszont egyre rosszabbul élünk majd, mert a statisztikákban a júliusi áfaemelés és a 13. havi nyugdíjak és fizetések elvétele csak ezután jelentkezik. Míg az első félévben például mintegy felével csökkent az újautó-eladások száma, addig augusztusban a visszaesés már 78 százalékos, szeptember első hetében pedig több mint 80 százalékos – idéz konkrét példát Suppan Gergely. Az év második felében mindkét közgazdász több mint 8 százalékos magánfogyasztás-visszaesésre számít, vagyis a feketeleves – az életszínvonal fájó zuhanása – még előttünk áll.

Lehet már élénkíteni?

Ha a belső kereslet zuhanása ilyen látványosan fékezi a válságból való kilábalást, akkor kell-e, és lehet-e a gazdaságpolitikának a belső piac élénkítésével reagálnia – kérdeztük meg mindkét szakértőt.

Suppan Gergely szerint a politika formálóinak rövid távon nincs módja a fogyasztás élénkítésére, inkább a felhalmozást kell erősíteni és a bankok hitel-betét arányát javítani (ez a mutató most 150 százalékos, vagyis a magyar bankok betéteik másfélszeresét helyezték ki).

Másként látja a helyzetet Török Zoltán; szerinte lehet is és kell is élénkíteni a kicsi és fejletlen belső piacot. Számos külföldi, osztrák és dán példát átvehetnének a gazdaságpolitika formálói, amelyek a deficit növelése nélkül is lökést adhatnának Magyarországnak – mondta a közgazdász az FN.hu-nak.

Jövőre fellendülünk?

Jövőre 0,5 százalékos recesszió helyett 0,5 százalékos növekedés várható Magyarországon – közölte a KSH-adatsor ismeretében a JP Morgan londoni elemzési részlege. A napokban a Bank of America – Merrill Lynch befektetési bank elemzői is azt közölték, hogy a korábban várt recesszió helyett 0,2 százalékkal bővül jövőre a gazdaság – adta hírül az MTI. A Pénzügyminisztérium továbbra is borúlátó vagy óvatos: a tárca – a Nemzetközi Valutaalappal egyetértésben – jövőre 0,9 százalékos gazdasági visszaesésre számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik