Ebből persze az is következhetne, mondja, hogy a válság lefolyása semmiben nem különbözik a nyugatiakétól, csakhogy ez sajnos távol áll a valóságtól. Mert például „az igazán szegény országok zömét – Kína, Vietnam, India, Brazília – a világgazdasági forgószél kevésbé érinti, részben belső piacuk óriási mérete, a belső kereslet könnyebb felpörgetése, részben a kiviteltől való (egyelőre) csekélyebb mértékű függőségük miatt” – teszi hozzá. Viszont ahol a demokratikus működés keretei nem működnek jól, ott fennáll a veszélye az erőszakos megoldásoknak.
„Józanul senki sem akarhatja Magyarországon, hogy a világgazdasági válság és az annak nyomán most vészesen megerősödő populizmus hatására végzetesen meggyengüljenek, elporladjanak a demokrácia kínkeservesen felépített intézményei.” Ezért érdemes szembenézni azzal a ténnyel, hogy „a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet egyáltalán nem fejeződött be”, és ebből következően a „demokrácia alapjaként szolgáló piacgazdaság nem gyengítendő, hanem erősítendő; a szabad vállalkozás és verseny nem torzítandó, hanem élesebbé szabályozandó és – részben jogi, de még inkább erkölcsi alapon –, tisztességesebbé fejlesztendő” – teszi hozzá.
Úgy látja, hogy a válság hatására a közvélemény hite megrendült a piacgazdaság erejében, és sokan az állam megerősödésétől, beavatkozásától remélik a megoldást. Tévedés lenne azt hinni, hogy a piacgazdaságban nincs szerepe az államnak: „…piacgazdaság egyáltalán nem létezhetne anélkül, hogy az állam ne lépne föl a szerződési szabadság védelmében és a meglévő szerződések kikényszerítése érdekében. Független, pártatlan, tiszta és hatékony igazságszolgáltatás viszont csak erős és legitim állam keretei között alakulhat ki. Maga az igazságszolgáltatás sui generis állami funkció, állami szabályozás, állami beavatkozás.”
Rámutat azonban, hogy eközben a piac ellenzői nemcsak a tényeket tagadják, hanem elkövetnek egy alapvető módszertani hibát is, amikor az államot és a piacot egymás rovására érvényesülő intézményekként mutatják be. Éppen ebből táplálkozik a populizmus, amely az állam tökéletességét hirdeti a piac csődjével szemben. Valójában az állam és a piac nem feltétlenül egymás rovására érvényesülő, azonos minőségű intézmények. Sorba állításuk, netán szembeállításuk súlyos tévedés. Sőt az állam az, amely megvédi a szabad vállalkozást és versenyt a piactorzító, piacszűkítő, piacpusztító beavatkozásoktól.
„Magyarországon – csakúgy mint a legtöbb új uniós tagállamban – a rendszerváltás nagyjából megállt az állam kapujában és félénk kísérletektől eltekintve, máig nem volt képes átlépni rajta” – véli Bokros Lajos. Fontos és jelentős lépés volt a vállalati és a pénzintezeti szektor szerkezetátalakítása és magánosítása, de nem történt semmi az államháztartás területén. Ez a helyzet viszont oda vezetett, hogy a mai magyar állam – sem jellegét, sem felépítését, szerkezetét, működési módját és hatékonyságát tekintve – nem felel meg a modern piacgazdaság és ami ezzel (majdnem) egyenlő, a modern demokrácia szükségleteinek.
Nálunk a torzulás a hírhedt spontán privatizációval kezdődött, amihez még a régi állampárt és az állami vállalatvezetői réteg tőkéssé átvedleni készülő, de a tisztességes, nyílt versenytől egyébként irtózó elemei írták elő a jogi és politikai kereteket – állítja még Bokros.
(A teljes írás az ÉS-ben olvasható!)
