Gazdaság

Lesántult a szlovák tigris

Szlovákia már nem Közép-Európa „gazdasági tigrise", sőt, visszatért abba a szerepbe, amelyről úgy gondolta, hogy már maga mögött tudhatja: a térség egyik sereghajtójává vált, írta a szerdai Financial Times, amely szerint a szlovák-magyar viszony a legrosszabb az EU-n belül.

A londoni gazdasági napilap Szlovákiáról közölt országmelléklete szerint már a januári eurócsatlakozás tűzijátékkal kísért ünnepségeinek idején egyre több jel utalt arra, hogy a szlovák gazdaságra teljes erővel rázúdul a globális válság. A jelenlegi gyors gazdasági visszaesés okai ugyanazok, amelyek még 2007-ben is 10,4 százalékos GDP-növekedést tettek lehetővé: az elektronika köré csoportosuló, exportra dolgozó iparágak és a német, francia és dél-koreai autógyárak, amelyek révén Szlovákia a legnagyobb európai autógyártó ország lett egy lakosra számolva, írta a Financial Times.

Ján Pociatek szlovák pénzügyminiszter is elismerte a lapnak, hogy a szlovák gazdaság teljes mértékben az exporttól – mindenekelőtt a német exporttól – függ. Pociatek szerint „nem jó”, hogy Szlovákia ennyire az autóiparra összpontosít.

A Financial Times felidézi, hogy az előrejelzések kezdetben még 2009-re is robusztus, 6,5 százalékos növekedést valószínűsítettek Szlovákiában, most már azonban a pénzügyminisztérium 6,2 százalékos visszaesést jósol, és jövőre is csak vérszegény, fél százalékos növekedésre számít.

Az euróövezeti tagság nyújtott valamelyes védelmet a gazdasági válság viharában, de ennek ára is van: a szlovák munkaerő már drágább, mint a lengyel és a magyar, ami fékezheti a majdani fellendülés ütemét. Ráadásul az államháztartási hiány az idén várhatóan eléri a hazai össztermék 6 százalékát, ami a kétszerese a korábban ígértnek, ám a kormány eddig nem sok erőfeszítést tett a kiadások lefaragására és a további szükséges reformok bevezetésére. A mostanáig bejelentett programok jórészt jelképes intézkedésekből állnak: ezek közé tartozik a minisztériumok autó- és másológép-beszerzéseinek leállítása, írja a Financial Times, amely szerint a szlovák pénzügyminiszter nem zárja ki az adóemeléseket.

Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint ugyanakkor Magyarország költségvetési teljesítménye a legjobb a tágabb térségen belül is. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni befektetési részlegének nemrégiben kiadott elemzése szerint Magyarország, „amely kemény megszorításokra kényszerült, miközben a világ nagy része éppen fellazította költségvetési alapállását”, a fejlett ipari államok alkotta OECD-térségen belül a legerősebb költségvetési pozícióban kerülhet ki a jelenlegi globális recesszióból, és ciklikus kiigazítással számolva jövőre akár költségvetési többlete is lehet, feltételezve, hogy a választások közeledtével nem lesz visszalépés a költségvetési szigorban.

A Financial Times szerdai elemzése szerint Szlovákia és Magyarország viszonya a „leginkább elmérgesedett” kapcsolat bármely két EU-szomszéd között. Nem javított a helyzeten, hogy Robert Fico miniszterelnök – „igyekezvén lopni” Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt vezérének nacionalista retorikájából – áthajtotta a szlovák nyelvtörvényt, támadva a „magyar irredentizmust”.

A brit lap szerint a „nyersen nacionalista” magyar Jobbik-mozgalom, amely mandátumokat szerzett az Európai Parlamentben és „a háborús időszak fasisztáit utánozza”, a magyar nacionalizmussal kapcsolatos szlovák félelmeket szítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik