Ezenkívül a kormány javasolja az áfa egy százalékpontos emelését 23 százalékra. Ebből 5 milliárd kunát (200 milliárd forint) remélnek. A kormány hétfő óta tárgyal a szakszervezetekkel a válságellenes intézkedésekről, az új adóról az információk szakszervezeti forrásból ismeretesek. A múlt hét végén Horvátországban már elfogadták a költségvetés második megkurtítását is.
A horvát gazdaság teljesítménye kilenc éve nem tapasztalt mértékben, 6,7 százalékkal csökkent az idei első negyedévben. Visszaesett a legnagyobb ágazat, az idegenforgalom is. Az év első öt hónapjában 9 százalékkal csökkent a turisták száma a tavalyihoz képest. A munkanélküliség júniusban már az egymást követő ötödik hónapban növekedett. A 4,5 millió lakosú országban 247 ezer fölé emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma, ez 11,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Elemzők szerint Horvátország akár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhat. Ivan Suker pénzügyminiszter azonban úgy véli, az IMF nélkül is úrrá lesznek a nehézségeken.
