A kötvénykibocsátás azért is lehetett sikeres, mert az aukciót megelőző, a befektetői terepet „tesztelő” nyugat-európai roadshow állomásain többször szóba került, hogy egy kötvénykibocsátásra nyitottak lennének-e a befektetők – hívta fel a figyelmet a pénzügyi tárca vezetője.
„Képesek voltunk bebizonyítani, hogy ha akarunk, ki tudunk menni a piacra” – hangsúlyozta, de hozzátette: nem tervezik újabb devizaalapú aukció bejelentését, mert rövid távon – mind mondta – nincs szüksége az államháztartásnak devizaalapú finanszírozási forrásokra.
Inkább a forintalapú források arányát érdemes növelni – mutatott rá a miniszter, aki a lap egyik kérdésére válaszolva arra is kitért, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő ház a jövő évi választások politikai kockázatai miatt tartja talonban a döntést Magyarország adósságminősítésének javításáról. Erre reagálva Oszkó Péter elmondta, hogy ebben a tekintetben is megnyugtatták a befektetőket.
