Miközben az egykori selyemút és a borostyánút emléke már csak a történelemkönyvekben él, létezik egy középkori kereskedelmi útvonal, amely fölött még 500 év elmúltával sem járt el az idő. A belgiumi Antwerpenbe vezető „gyémántút” fénye a mai napig nem kopott meg, noha a világon kitermelt drágakövek több mint 90 százalékát ma már az indiai Gudzsarat államban dolgozzák fel. A legnagyobb és legértékesebb darabok azonban még mindig a flandriai kikötővárosba futnak be, itt nyerik el végleges formájukat és cserélnek gazdát olykor a képzelet határát súroló összegekért. Akár a tavalyi év szenzációja, a Lesothóban kibányászott 478 karátos Letseng Fénye nevű kő, amelyért 18,4 millió dollárt kaszálhatott a tulajdonosa.
Antwerpeni gyémántnegyed. Diszkrét csillogás.
Fotó: Gyévai Zoltán
A gyémántúton – amelyen az esetek többségében ma már repülővel közlekednek – évente 160 ezer export és import szállítmány fordul meg. Antwerpenben kivétel nélkül minden egyes kő számára a Diamond Office jelenti az első megállót. A főpályaudvar tőszomszédságában lévő gyémántnegyedben található irodában 15 független szakértő vizsgál át minden, főleg borítékban érkező szállítmányt, ellenőrizve a kövek papírjait, típusát, értékét és eredetét, nehogy háborús térségből származó gyémántok kerüljenek a piacra, amelyekhez esetleg vér tapad.
A Diamond Office aprólékos vizsgálatáról kiadott dokumentum felér egy útlevéllel, amely nélkül tulajdonosa nem hozhatja be és nem adhatja el a drágakövet. A kő értékének meghatározását ugyanakkor nagyban megkönnyíti, ha ismerik a fő jellemzőit, a súlyát (azt, hogy hány karátos), a fényét, a színét és a formáját. Ez korántsem felesleges művelet, hiszen előfordult már, hogy egy szabad szemmel fehérnek látszó gyémántról kiderült, hogy rózsaszínű, amit – mivel divatos – magasabb árfolyamon jegyeznek. A kövekről ezért az antwerpeni gyémánthatóságnál általában részletes leírás, törzskönyv készül, amely garanciaként szolgál a vásárló számára.
Konfliktusgyémántok
Civil szervezetek nem is olyan rég még 50 százalékra becsülték a piacra kerülő „mocskos gyémántok” arányát, ám Philip Claes, az Antwerp World Diamond Centre (AWDC) cégmenedzsment ügyekért felelős igazgatója szerint az utóbbi évek hatványozott erőfeszítéseinek köszönhetően mára 0,2 százalékra sikerült visszaszorítani ezt az arányt. Ez pénzben kifejezve körülbelül 20 millió dollárnak felel meg, ami elenyészőnek tűnik annak fényében, hogy a belga nagyvárosba naponta 200 millió dollár értékű drágakő érkezik a világ minden részéből. Claes a drasztikus változást a 2002-ben elindított Kimberley-folyamatnak tulajdonítja. Ennek keretében az érintett országok, az ENSZ, a gyémántipar és a civil szervezetek együttesen olyan tanúsítvány-rendszert hoztak létre, amely a bánya elhagyásától kezdve az értékesítésig végigkíséri a gyémánt útját. A minél nagyobb fokú ellenőrizhetőség végett minden bányának és gyémántkereskedőnek kötelezően regisztráltatnia kell magát, és a hatóságok folyamatos helyszíni szemléket is tartanak.
Az európai luxusipar trónján. Ötszáz év tapasztalata.
Fotó: Reuters
A nyersgyémántok illegális kereskedelme a múltban számos konfliktust táplált a fekete kontinensen, főként Angolában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Elefántcsontparton és Sierra Leonéban. „A gyémántot nem övezheti semmilyen gyanú, nem akarunk a szőrmeipar helyzetébe kerülni” – utal az AWDC tisztségviselője arra, hogy milyen súlyos üzleti károkat okozhat egy iparágnak a rossz hírnév. Ari Epstein, az antwerpeni gyémántközpont vezérigazgató-helyettese szerint a Leonardo de Caprio főszereplésével készült, a piszkos gyémántüzletről a leplet lerántani szándékozó, néhány éve bemutatott film, a Véres gyémántok nem ártott sokat az üzletnek, mert az „nem a máról szól, inkább történelmi dokumentum”. Epstein emlékeztet rá, hogy jelenleg az Elefántcsontpartról származó kövek kereskedelme van feketelistán, mert nem lehet kizárni, hogy a gyémántok eladásából az illegális fegyverkereskedelmet finanszírozzák. „Számunkra abszolút prioritás az átláthatóság. Jó lenne, ha más iparágak is követnék a példánkat” – szögezi le Epstein.
Zárt világ
Antwerpen nagy előnye más központokkal szemben, hogy itt az üzlet minden egyes fázisa gyakorlatilag egy helyen összpontosul, az évszázadok folyamán kiépült egyedülálló infrastruktúrára támaszkodva. „Nálunk rendelkezésre áll a kritikus tömeg, legyen szó a piac méretéről, vagy az üzletben részt vevő országok számáról” – mutat rá Freddy J. Hanard, az antwerpeni gyémántközpont vezérigazgatója, aki azzal büszkélkedik, hogy közel 2 ezer nemzetközi gyémántkereskedő cég nyitott irodát a városban. „Ameddig nálunk összpontosul a kereskedelem, addig a megrendelések megfogyatkozásától sem kell félni” – hangoztatja Dany Meylemans, az egyik legismertebb antwerpeni gyémántcsiszoló műhely vezetője. A flamand kikötővárosban még az 1960-as években is 30 ezren éltek gyémántcsiszolásból, ám számuk mára körülbelül ezerre olvadt. Manapság már Indiában munkálják meg a legtöbb drágakövet (600 ezer műhely van), Meylemansnak túlzottan mégsem fő a feje az ázsiai konkurencia miatt. Az olcsó indiai munkaerőköltségekkel úgysem tudják felvenni a versenyt, az igazán értékes kövek megmunkálásában ugyanakkor még mindig a belgák viszik a prímet. Ráadásul sokat számít a piac és a tulajdonosok fizikai közelsége, hiszen a munkavégzés során folyamatosan konzultálni kell a megrendelővel.
A gyémántcsiszolás rendkívül nagy szakértelmet és pontosságot igénylő foglalkozás. A műhelybe kerülő nyersgyémántokat lézervágóval több kisebb darabra hasítják, mindig úgy, hogy a lehető legértékesebb részeket nyerjék ki belőle. Minden idők legnagyobb csiszolatlan gyémántjából, az 1905-ben felszínre került 3106 karátos Cullinanből például kilenc drágakövet csiszoltak. „A kő értéke az emberi munka minőségén múlik” – állítja a műhely vezetője, akinek családja négy generáció óta foglalkozik gyémántcsiszolással. A hasított köveket forgatókorongon formázzák, egy-egy gyémánt megcsiszolása aprólékos munkával átlagosan 3–4 hetet vesz igénybe. Miközben kollégái tesznek-vesznek, a főnök elővesz egy szép formájú követ. „Tudják mekkora értéket tartok a kezemben? Körülbelül 1 millió dollárt kóstál” – közli az ámuló látogatókkal.
A gyémántosok nagyon zárt világban élnek, és ez fokozottan érvényes a kereskedőkre, akik között jellemzően a gyémánttőzsdén cserél gazdát a portéka. A világ 27 gyémánttőzsdéje közül 4 Antwerpenben működik, az elsőt még a XIX. század végén a középkor óta a városban honos zsidó gyémántosok alapították. Régebben ők voltak többségben, újabban azonban létszámban már túlszárnyalják őket az indiaiak. Az egyik legpatinásabb tőzsdét, a Diamantclub van Antwerpent még 1898-ban alapították. A gyémántnegyedben található épületben csak tagok tartózkodhatnak, illetve – kivételes esetekben – újságíróknak is engedélyezik a belépést. A klubtagság évente néhány ezer dollárba kerül és kizárólag két régebbi tag, úgynevezett „keresztapa” ajánlásával lehet felvételt nyerni. Mivel a gyémántüzletben meghatározó a személyes bizalom, a szigorú viselkedési kódex legkisebb áthágása is elegendő a tőzsdei tagság felfüggesztéséhez, illetve megvonásához. Ilyen szankciót vonhat maga után a tagdíj fizetésének elmulasztása, de az áruért való késedelmes fizetés is. A delikvensek szégyentáblára kerülnek, fényképüket kifüggesztik a faliújságra, hogy a többiek tudják, kivel nem érdemes üzletet kötni.
A gyémánttőzsde jobbára csak nevében hasonlít az igazi tőzsdékre, hiszen itt nincsenek nagy képernyők, amelyeken figyelemmel lehet kísérni a gyémántárfolyamok alakulását. Ha létezik is egy árindexet tartalmazó egyezményes lista, a Rapoport, a kereskedők szerint nincs két egyforma kő, ezért mindegyik más áron kel el. Az üzletek a cégirodákban vagy a tőzsdén, a keresztben elhelyezett hosszú asztaloknál köttetnek. Az eladók gyakran kézből árulnak, és a régi zsidó hagyományok szerint kézfogás pecsételi meg az üzletet. A tőzsde történetét ismerők szerint ez a fő oka annak, hogy évszázadokon át miért csak férfiak űzhették a szakmát, ugyanis az ortodox zsidó vallás szigorú elvei tiltották, hogy a nőket megérintsék. Jellemzően mindenki ismer mindenkit, így ha valaki tisztességtelen eszközökkel próbál érvényesülni, az hamar ellehetetleníti magát. A gyémántosok szinte mindig készpénzzel fizetnek, a banki átutalás nem szokás. Mivel azonban rendkívül forrásigényes üzletágról van szó, a nagyobb összegű vásárlásokhoz a gyémántszektorra specializálódott öt nagybank (ebből három indiai, egy belga és egy holland) nyújt hiteleket, amelyeket legkésőbb 180 napon belül kell törleszteni. A szakosodott pénzintézetek kizárólag gyémántot fogadnak el a kölcsönök fedezeteként.
Bizalmi válság
Sokan elsősorban nem is eladni, hanem társadalmi életet élni járnak a tőzsdére, a késő délelőtti kereskedési időben is jobbára tébláboló, egymással ráérősen csevegő embereket lehet látni, akik közül nem egy bizalmatlanul méregeti a kíváncsi újságírókat. Az üzlet a gazdasági válság okozta sokkból felocsúdva csak mostanában kezd újjáéledezni. „Januárban és februárban senki nem akart vásárolni, most kezd beindulni az üzlet” – mondja Shashikant Devani, egy indiai árus, aki 30 évet nyomott le a drágakőüzletben, és ebből 8 évet Antwerpenben. Eddigi legnagyobb üzlete egy 20 karátos gyémánt eladása volt 1,5 millió dollárért. Az antwerpeni gyémántközpont illetékesei szerint a gyémántszektort is nagyon visszavetette a krízis, aminek csalhatatlan jele, hogy 2008 végén a csiszolt gyémántok esetében 30 százalékos, a nyersgyémánt-üzletágban pedig 60 százalékos volt az árbevétel-csökkenés az előző évhez képest.
A recesszió az ékszerkereskedelmet általában sem kímélte: az eladások értéke 10 százalékkal, 70 milliárd dollárra esett vissza tavaly 2007-hez képest. Szakértők elsősorban az amerikai kereslet drasztikus csökkenésével magyarázzák a hanyatlást. A gyémántból készült ékszerek 51 százalékát az Egyesült Államokban adják el, amivel Amerika a legnagyobb felvevőpiaccá nőtte ki magát, megelőzve azt a Japánt, amely még 1997-ben is világelső volt, ám nagyrészt az elhúzódó gazdasági válság drágakő-diétára fogta. Az Atlanti-óceán túlpartján ugyanakkor egészen tavalyig dinamikusan bővült a piac. Az ékszerboltok például hihetetlen mennyiséget adtak el egy kis kövekkel kirakott tenisz csuklóvédőből, ami igazi sláger lett az amerikaiak körében.
Európát ezzel szemben, úgy tűnik, sokkal kevésbé kápráztatja el a csillogás: az öreg kontinens mindössze 6 százalékos piaci részesedéssel bír. Ha a gyémántipar mégis bizakodva tekint a jövőbe, annak a gazdasági és pénzügyi válságból való lassú kilábalás mellett az új piacok megjelenése az oka. A Közel-Keleten, de főleg Indiában és Kínában az izmosodó középosztály ígér új fizetőképes piacot. Az antwerpeni gyémántközpont vezetői biztosak benne, hogy a súlyos válság nem rendezi át a fogyasztói szokásokat. „A piacot inkább a hitelszűke és a fogyasztói bizalom hiánya sújtja, nem pedig a drágakövektől való elfordulás. A gyémánt helye – szögezi le már-már ellentmondást nem tűrve Freddy J. Hanard, az AWDC vezére – kikezdhetetlen a luxuscikkek trónján.”
