Olykor inverz módon gondolkodunk a pénzről. Nehezen árazunk valamit, információhiányosak vagyunk, és azt gondoljuk, hogy ha másnak megér valamennyit egy termék, akkor nekünk is megér annyit; vagy éppen az árból következtetünk visszafelé a számunkra realizálható hasznosságra. Ilyen eset lehet, amikor nem értjük külföldön az idegen nyelvű étlapot, és egy viszonylag drága ételt választunk, mert azt gondoljuk, hogy az biztosan finom. Vagy éppen fogalmunk sincs a borkóstoláson egy adott borászat borainak minőségéről, de egy drágábbat választunk, mert az biztosan jó minőségű.
Illusztráció: Rédley Tamás
Ez minden esetben fordított logika. A pénz, mint értékmérő alapvetően úgy működik, hogy egy szakértő boríivó ismer egy remek bort, és ezért hajlandó sokat fizetni, de nem az ár alapján reméli, hogy jó lesz a minőség. Valami hasonló zajlik most a világ részvénypiacain is az új részvény-kibocsátásoknál.
Ha bátor, biztosan jó is!
Nézzük meg, hogyan is néz ki ez a gondolkodásmód a tőkepiacokon! A részvénypiaci hangulat másfél éve alapvetően borúlátó, mindenki kerüli a kockázatokat, ma már lehetetlen tőkét gyűjteni olyan hangzatos, de nem megalapozott tervekre, amelyekkel korábban talán még lehetett kalapozni. Amikor dotcom-lufi volt, azzal is piacra lehetett lépni, ha egy cég nevében ott volt, hogy „internet solutions”; amikor a fejlődő piacok szárnyaltak, elkelt a kínai részvény, szinte függetlenül attól, hogy milyen társaság bocsátotta ki. No, ennek vége.
Aki a mai bizalomvesztett, kockázatoktól irtózó pénzügyi világban sikerrel ki tud lépni a tőkepiacra és el tudja adni a részvényeit, az biztosan hiteles ötlettel, jó történettel rendelkezik – gondolhatjuk. Vagyis, bízzunk a nagyokban! Ha a legkomolyabb befektetési alapok, pénztárak, biztosítók „megveszik” a sztorit, akkor higgyünk nekik! Mindez persze leginkább nem itthon jellemző, de a nyugati, illetve a nagy fejlődő országok tőzsdéin volt most egy sikeres IPO- (részvénykibocsátási) hullám.
Itthon is eljött az idő
Magyarországon még korai részvény-kibocsátási hullámról beszélni, de egy kicsit felpezsdülhet az IPO-piac. A finanszírozási piacon évekig lehetetlen volt versenyezni a bankok olcsó hiteleivel, most forrásszűke van. Miért adnék a cégemből részesedést, ha olcsón finanszírozzák a működést a banki kölcsönök – gondolkodhattak korábban a cégvezetők, tulajdonosok. Most nem csak megdrágult, de leginkább el is tűnt a hitel.
Magyarországon már van hazai hátterű IPO-alap is, vagyis olyan professzionális befektetési csapat, amelyik ezekre az új kibocsátásokra szakosodik. Az ilyen IPO-alap persze rengeteg nemzetközi kibocsátásból tud mazsolázni. A magyar magánszemély lehetőségei korlátozottabbak. A magyar tőzsdei bevezetésekről biztosan könnyen szerezhető információ, és jellemzően a magyar kibocsátók szívesen látják a hazai egyéni befektetőket a jegyzéseken. A külföldi kibocsátások már bonyolultabbak, de újabban azt lehet tapasztalni, hogy a hazai lakossági brókercégek már szokták ilyen ajánlatokkal bombázni az ügyfeleiket.
Voltak rossz tapasztalatok
Az elmúlt évek hazai tőzsdei bevezetései azért nagy kedvet nem csinálnak az IPO-khoz. Szinte minden történetben becsapott a ménkű.
Volt, hogy a portéka volt valójában sokkal silányabb, mint amit az eladó láttatott. Erre szomorú példa az autókereskedő AAA Autó, ahol az árfolyam a bevezetés óta ötödére esett. Vagy a válság csapott oda egy méreteset, mint az éppen két éve ingatlan-fejlesztési profillal Budapesten is megjelenő Orco esetében, ahol huszadára zuhant a kurzus. Vagy az érdeklődés és a kellő forgalom maradt el, mint a napi pár tízezer forintos forgalmat elérő Pannunion esetében. Érdemes tehát átgondolni néhány szempontot a befektetés előtt, mint például a cég „történetének” hitelessége, a részvény várható forgalma, az elérhető befektetői kör nagysága.
Zárójelek
Az alapvetően optimista IPO-megközelítésünk mellé, két tendenciát érdemes figyelembe venni.
A válság miatt eladói nyomás is lehet a piacokon. Ha sokan megégették magukat, akkor sokaknak lehet szüksége azonnali készpénzre, ezért olyanok is a nyilvános piacra lépnek, akik nem új, ígéretes fejlesztésekre gyűjtenek tőkét (még ha esetleg ezt is kommunikálják), hanem valójában csak eladni (exitálni) szeretnének. A befektetők általában is jobban honorálják, ha egy cég az ígéretes jövőre gyűjt tőkét, fejlesztési, beruházási, vállalat-felvásárlási céljai vannak, és nem pedig a tulajdonos szeretne végre hátralévő életére hátradőlni és megpihenni.
A másik, óvatosságra intő tendencia, hogy olykor a válság környékén is vannak optimistán fogadott, de valójában nem meggyőző céges elképzelések. Erre jó példa az amerikai bankok esete. Nem kerültek jobb anyagi helyzetbe, csak éppen kaptak egy látszat-segítséget, vagyis megváltoztak számukra az eszközök és a követelések értékelési szabályai. Ha mesterséges eszközökkel több nyereséget tud kimutatni egy bank, attól még nem lesz erősebb. Vagyis mégis, de ez már tényleg a tőkepiacok sajátossága: ha a bankok látszat-nyereségeik miatt tőkét tudtak szerezni a nyilvános piacokról, valóban tőkeerősebbek lettek.
Hogyan értékeljünk mostanában egy részvény-kibocsátást?
1. A sztori
Mit tud a vállalat, mi a sztori? Elmesélhető-e három mondatban, hogy miért ígéretes a cég, milyen termékei, piacai vannak, amelyek növekedéssel kecsegtetnek, milyen környezeti, szabályozói változás miatt várható látványos profit-növekedés?
2. Ki fogja megvenni?
Milyen vevői körnek lehet a jövőben érdekes a most bevezetendő részvény? Csak a magyar lakosságnak? Vagy a méret már elegendő a hazai intézményi befektetői körnek? Esetleg a nyugati alapok is érdeklődhetnek?
3. Méret
Mekkora a mérete a cégnek? A teljes tőkeérték is fontos, de lényegesebb, hogy mekkora a szabadon elérhető közkézhányad, vagyis mennyi olyan részvénye van a kibocsátónak, amelyik valóban forog majd, és nem csak pihen a stratégiai kezekben?
4. Tőzsdére való-e a cég?
Előnyös vagy hátrányos-e a cégnek a nyilvánosság? Az adott iparágra mennyire jellemző a tőzsdei jelenlét? Nem okozhat-e versenyhátrányt a túlzott transzparencia? Nem terhelik-e meg túlságosan a társaságot a nyilvános lét kommunikációs, jogi, forgalomban tartási költségei?
5. Közös érdekek
A cég meghatározó emberei, ismert tulajdonosai, menedzsmentje miben érdekelt? Éppen nagy pénzt szakítva kiszállnak, vagy az érdekeltségi rendszerük miatt a hosszabb távú árfolyam-emelkedésen dolgoznak? Általában is mennyire hitelesek a céget megjelentő arcok?
6. Marketing, média
Milyen tálalás és marketing remélhető? Várhatóan követik-e a későbbiekben a cég életét az elemzők, illetve a sajtó képviselői? Mennyire várhatók történések, felvásárlások a társaság körül? Van-e dedikált befektetési kapcsolattartó, nyugati befektetőkkel is kommunikálni képes „európai” menedzsment?
7. Részvényesi jogok
A részvényt megvásárló kisrészvényes teljes körűen gyakorolhatja a részvényesi jogait? Vagy esetleg vannak elsők az egyenlők között, erősebb jogokkal bíró részvénysorozatok, aranyrészvény, túlzott eladási korlátozások?
8. Átláthatóság
Mennyire transzparens a cég? Érthetők, áttekinthetők-e a kimutatások? Vannak-e zavaros ügyek, perek, bizonytalan kimenetelű jogviták? Van-e olyan kockázat, amely akár az egész működést ellehetetlenítheti?
9. Árazás
Milyen az ár? Mennyire a jelent és mennyire a bizonytalan jövőt árazzák a kibocsátáskor? A klasszikus mutatók alapján reális-e az értékelés, vagy valóban csak a szép jövőt fizettetik meg velünk?
10. Környezet
Milyen az általános hangulat? Lesznek vevők, vagy minden befektető éppen sündisznó-állásban van? Nem szitokszó éppen az iparág? Hiába remek egy cég, lehet-e az ágazattal szemben haladó csorda ellen menni?
