Gazdaság

Parragh: hibás a gazdaságpolitikánk

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a válság csak kismértékben okozza Magyarország gondjait, a gondokért alapvetően az évek óta folytatott hibás gazdaságpolitika felelős.

A „GDP megroggyanását” 2006 negyedik negyedévére, a megszorításokkal, fogyasztáscsökkenéssel és a gazdasági megrendelések csökkenésével járó konvergenciaprogram bevezetésének idejére tette az elnök. Azóta a gazdaság nem tudott igazi növekedést elérni, és egyelőre a Bajnai-program is csak a pénzügyi egyensúlyra koncentrál – mondta Parragh László Salgótarjánban csütörtökön egy fórumon.

Kijelentette: „mivel most is csak egy pénzügyi szemléletű gazdaságirányítás zajlik, kizárólag pénzügyminiszteri logikával és nem gazdasági logikával, ezért a mostani lépéseink sem fognak igazán sikereket elérni.”

A Bajnai-program három célt tűz maga elé, a pénzügyi egyensúly fenntartását, a gazdaság dinamizálását és az ország iránti bizalom helyreállítását, de egyelőre csak egyetlen dologra koncentrál, a pénzügyi egyensúlyra. Erről szólnak az adótörvények, erről szól a törvénykezés – mondta.

Parragh László kitért arra, hogy erre az évre a hivatalos előrejelzés 6,3 százalékos GDP-csökkenést jelez, és mint mondta, ez a rendszerváltás utáni gazdaságtörténetnek a második legnagyobb visszaesése, 1991-ben volt egy hatalmas károkat okozó 12 százalékos gazdasági visszaesés.

A kamarai elnök előadásában elkerülhetetlennek nevezte a nagy elosztó rendszerek szakszerű reformját, benne az oktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer, munkanélküli ellátás, államigazgatás, önkormányzati rendszer átalakítását.

Kérdés, hogy lesz-e elég politikai erő és bátorság a következő kormányban, hogy ezeket megtegye, de ha nem teszi meg, akkor ebből a helyzetből nem fogunk tudni kijönni – mondta.
Parragh László példaként kiemelve a felsőoktatás működését azt mondta: közel száz egyetemünk van, többen járnak egyetemre, mint általános iskolába, „papírgyárakként működnek az egyetemek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik