Gazdaság

Nem kritizálták hivatalosan a PSZÁF-vezetőt

A Pénzügyminisztérium (PM) sajtóban megjelent kritikáiból hivatalosan egyről sem értesült a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsának (FT) július elsejei hatállyal lemondott elnöke. Erről "minden tudásom önöktől származik"- mondta az elnök újságíróknak pénteken.

Farkas István sajtóbeszélgetésen ismertette: nem azért mondott le, mert úgy gondolja, hogy hibákat követett el, sőt, a felügyelet ingatlanalapokkal kapcsolatos intézkedésére – amit az alapkezelők lépései visszaigazoltak – kimondottan büszke. Lemondásával a változtatás lehetőségét szerette volna megteremteni, nem akart akadály lenni – mondta.

Hangsúlyozta: az elmúlt öt évben, amit rekorderként a felügyelet élén töltött, nem fordult elő, hogy egy bankot kényszerből kellett volna tőkésíteni vagy felszámolni, amire más országokban bőven akadt példa. Ebben része volt a felügyeletnek is – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor fogyott el a bizalom, azt válaszolta: a jogszabály szerint az FT a felelős a szervezeti struktúráért; ha javaslatát nem hagyják jóvá, megkérdőjelezik a kompetenciáját, amin el kell gondolkodni.

Farkas István elmondta: szerdán este kilenc órakor, telefonon ismertette döntését a miniszterelnökkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik