A kormány július 1-től évi 56 milliárd forint támogatást von el a lakásszektortól, így mindössze évi 2,5-3 milliárd forint jut az új lakást építők, vásárlók támogatására – vázolja a várható helyzetet az egyesület. Kifogásolják továbbá, hogy a huszadára csökkenő lakástámogatástól nem várható a lakásépítés fellendülése, pedig az építőiparnak ez a szektora az uniós ösztönző csomagból is kimaradt.
A közlemény hátrányként hozza fel azt is, hogy az új támogatási forma – a magas forint kamatok miatt – ismét a deviza hitel felé tereli a lakásvásárlókat, holott az állam jelenleg éppen az ilyen hitelek miatt nehéz helyzetbe került családok segítésén fáradozik.
A módosítás egyetlen pozitív elemének azt nevezik, hogy a maradék támogatás az új lakásokhoz kötődik, mivel abból az államnak azonnali, nettó bevétele származik, míg a támogatást apránként kell fizetni.
