Vértes András előadásában kifejtette: a lisszaboni stratégiában lefektetett elveket széles körű konszenzus övezi. Ezek közé tartozik a versenyképesség és a gazdasági növekedés előmozdítása, a munka, a tanulás és az innováció lehetőségeinek kiterjesztése, egy európai szociális modell megvalósítása, melyet az „emberekbe való beruházás”, aktív szociális politika és a társadalmi kirekesztés elleni harc jellemez, végül a hosszú távú fenntarthatóság szempontjainak figyelembevétele.
Nem csökkent a vagyoni rés
A GKI elnöke szerint a stratégia gazdasági, társadalmi, környezeti eredményei igen szerények, semmi jele annak, hogy az unió tagországai között csökkent volna a vagyoni rés az elmúlt években. Vértes András szerint ez főleg a gyenge közös gazdasági kormányzásnak, valamint a hiányzó politikai és pénzügyi ösztönzőknek tudható be.
További problémaként emelte ki, hogy van ugyan a tagállamoknak éves beszámolási kötelezettségük, de nincs független ellenőrzés a végrehajtás felett. Szintén árulkodó jel a közös, európai szintű kutatási és beruházási projektek rendkívül csekély száma – tette hozzá.
Vértes András szerint fájóan hiányoznak a közös európai szakpolitikák és az egységes szabályozási keret, egyebek közt a közös vállalati jog és adózási rend, az egységes nyugdíjkorhatár és a közeledő egészségügyi rendszerek.
A lisszaboni stratégia finanszírozása ma az EU teljes kiadásainak mindössze 4-5 százalékát teszi ki – emlékeztetett a gazdaságkutató, aki úgy vélte, a krízis elmúltával ennek az aránynak 20-40 százalék köré kell majd emelkednie a szükséges strukturális, szociális reformok miatt.
Valós munkakapcsolat nem volt
Kovács István Vilmos, a lisszaboni stratégia korábbi magyarországi koordinátora előadásában úgy vélte, hogy a 2000-es stratégia céljai túlságosan széles körűek és kevéssé realisztikusak voltak, mégis fontos szerepük volt abban, hogy meghatározták az irányt a közös európai politika számára.
A végrehajtás gyengeségét jelzi, hogy a nemzeti koordinátorok évente mindössze egyszer-kétszer találkoztak, „inkább csak tudtunk arról, hogy mások más országokban is ugyanazzal foglalkoznak, mint mi, de valós munkakapcsolat nemigen volt” – fogalmazott Kovács István Vilmos.
