A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint Magyarországon a teljes munkaidős foglalkoztatottak bruttó keresete havi 194 500 forint volt, a vállalkozásoknál dolgozóké 187 600, a közszféra alkalmazottaié pedig 214 800 forint.
A Watson Wyatt jövedelemfelmérő cég adatai alapján kiderült, hogy tavaly a versenyszférában a cégvezetők bruttó jövedelme havi egy- és kétmillió forint között alakult, a legmagasabb összeget egy ügyvezető kapta, havi 4,2 millió forintot. Egy másik felmérés szerint a felső vezetők havi keresete kétmillió forint, a középvezetők átlagos bruttó bére viszont kevesebb mint ennek a fele – áll a DUIHK és az osztrák Kienbaum vezetői tanácsadó cég 2008-ról készített tanulmányában.
A felmérésekből az is kiderült, hogy a vállalkozások körében a középvezetők fizetése a felső vezetők bérének a felénél is alacsonyabb. Egy menedzser keresete például a hatszorosa egy titkárnőének – áll a Hay Group egy korábbi felmérésében
A 8 legmagasabb vezetői havi bruttó bér
1. 3,657 millió Ft – Erős János és Czirják Sándor, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. társ-vezérigazgatói
2. 3,621 millió Ft – Bodnár Zoltán, a Magyar Export-Import Bank Zrt. vezérigazgatója
3. 3,5 millió Ft – Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója
4. 3,42 millió Ft – Heinczinger István, a Magyar Államvasutak Zrt. vezérigazgatója
5. 2,84 millió Ft – Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója
6. 2,765 millió Ft – Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója
7. 2,309 millió Ft – Szakács Tibor, a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. vezérigazgatója
8. 2,185 millió Ft – Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója
