Gazdaság

Bajnai tágítaná a teret

Új taktikával „rohanta le” Bajnai Gordon leendő miniszterelnök a szocialista képviselőket: nem utólag igazítja programját az egyre romló helyzethez, hanem a pillanatnyilag szükségesnél nagyobb megszorító csomaggal igyekszik mozgásteret teremteni magának – írja a Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában.

Újra és újra az egyre rosszabb GDP-előrejelzésekhez próbálta hozzáigazítani a költségvetést a Gyurcsány-kormány, s a miniszterelnök végül ezzel tette politikailag tarthatatlanná a helyzetét. „Egyetlen gigaméretű megszorítást még keresztül lehetett volna verni az MSZP frakción, de azt már nem nyelik le, hogy kéthavonta kell több százmilliárdos lefaragások politikai következményeit viselni” – fogalmazott a Figyelő kormányközeli forrása.

A helyzetet részben az idézte elő, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) „hozott anyagból” dolgozott, a nagy nemzetközi szervezetek makrogazdasági előrejelzéseit használta. Így állhatott elő, hogy aztán szinte hónapról hónapra volt kénytelen rontani GDP-prognózisait.

Bajnai Gordon más utat választott. A lap információi szerint a leendő kormányfő számít arra, hogy bár az MSZP képviselői írásban politikai támogatásukról biztosították a kiadáscsökkentő lépéseket, ám amint sztrájkokkal, tüntetésekkel, s a megszorításokat követő további népszerűségvesztéssel szembesülnek, egy részük valószínűleg kihátrál majd Bajnai mögül.

Így a csomagjáról eddig kiszivárgott részletek szerint további 100–120 milliárddal fejelné meg a Gyurcsány nevéhez köthető, az IMF-fel februárban egyeztetett idei kiadáscsökkentések 210 milliárdját. A kettő együtt már nagyjából igazodik a mind nagyobb valószínűséggel legalább 5 százalékos gazdasági visszaeséshez, sőt, a kiadáscsökkentő „menü” valamennyi manőverezési lehetőséget is hagy a politikai alkukra – olvasható a Figyelő legfrissebb számában.

A miniszterelnök-jelölt számára azonban fontos lehet, hogy a megszorítások fő veszteseinek az adórendszer átalakítása kapcsán hosszabb távon visszaadjon valamit az elvett javakból. Mindez kényes egyensúlyozást kíván, s nem csupán politikai szempontból, hanem főleg a költségvetés hosszú távú egyensúlyát figyelembe véve.

A pillanatnyi helyzetben Bajnai Gordonnak az sem válik feltétlenül a hátrányára, hogy tartja a távolságot az MSZP-től. A távozó kormányfőről hívei azt tartják: a szocialista „bárók” foglya volt. Ezért sem tudta Gyurcsány átvinni sem a párt megreformálásnak tervét, sem az ország sorsát érintő szerkezetátalakítási lépéseket. „Mindig is idegenként mozgott a pártban, ezért is vette körbe magát saját tanácsadóival, s konzultált elsőként mindig bizalmasaival” – írja le a helyzetet egy befolyásos szocialista politikus.

Korántsem lett volna olyan sima Bajnai útja a miniszterelnöki székbe, ha Gyurcsány már elsőre őt jelöli e tisztségre – állították a Figyelőnek kormánypárti politikusok. Egyikük szerint kizárt lett volna, hogy bizalmat szavazzanak neki, olyan nagy volt iránta az ellenérzés az uniós források felhasználásának akadozása miatt, de mivel utolsóként került elő a neve, szinte felüdülésként hatott, ezért fogadták el.

(A Figyelő csütörtökön utcára kerülő számából azt is megtudhatja, hol engedhet szigorú csomagjából Bajnai. A lap kiderítette: Gyurcsányt inkább kiszorították az MSZP elnökségéből, mintsem önként távozott onnan. Ennek részleteiről, és a regnáló kormányfő visszatérési esélyeiről is olvashat a hetilap legfrissebb számában.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik