Gazdaság

Soros dicséri a világ vezetőit

"Hosszú idő óta először fordult elő, hogy a kormányok elébe vágnak az eseményeknek", és nem pedig a fejlemények után kullognak, amikor baj van – értékelte a G20 londoni döntéseit a befektetési guru, aki szerint a csúcs eredményei "nagyobbak a vártnál".

A CNBC televíziónak Londonban nyilatkozva Soros azt mondta, szerinte a legfontosabb eredmény a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) adott felhatalmazás, hogy további 250 milliárd dollár saját „új pénzt” bocsáthat ki – saját „valutájában”, SDR-ben (SDR: különleges lehívási jogok). Ez azért fontos, mert nagy segítség lehet azoknak a kisebb országoknak, amelyeknek nincs lehetőségük „beindítani a saját bankóprésüket”, magyarázta Soros György.

A csúcsértekezlet másik jelentős eredményéről, a pénzügyi piacok és a pénzügyi termékek szigorúbb felügyeletéről és ellenőrzéséről azt mondta: a piacok az elmúlt években „szabad kezet kaptak, és ez nem egészséges”, mindazonáltal tudomásul kell venni, hogy jövőbeli fejlemények előrejelzésében „a felügyelők sem tudnak okosabbak lenni, mint a piacok”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik