Tavaly decemberben az ipari termelés 19,6, kiigazított adatok szerint pedig 23,3 százalékkal zuhant 2007 decemberéhez képest – közölte honlapján előzetes adatként a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat drámainak mondható, elemzők 13-15 százalékos visszaesésre számítottak.
A statisztikusok adatai szerint novemberhez képest 14,6 százalékos volt a csökkenés, és 2008 egészében 1,1 százalékkal termelt kevesebbet az ipar, mint egy évvel korábban. Részletes, iparágakat taglaló adatokat a hivatal február 16-án közöl.
Sok gyár függesztette fel termelését viszonylag hosszú időre, ezért tűnik drámainak a visszaesés – indokolta az adatsort az FN-nek Suppan Gergely, a Takarékbank makroelemzője.
Beindulnak majd a fogaskerekek
Akár örülhetünk is?
Nem érzik drámainak a helyzetet a lapunk által megkérdezett közgazdászok, sőt úgy vélik: az első féléves visszaesést a második félévben érezhető regenerálódás követi.
Borúlátóbb prognózist Suppan Gergely adott az FN-nek: ő az első negyedévben 25 százalékos iparitermelés-visszaesésre számít, és mivel a GDP 31 százaléka az iparból származik, az elemző masszívan rontani készül az idei GDP-előrejelzését. Mint mondta, eddig az első félévben 4,7, az év egészében 3,2 százalékos recesszióra számított, de a mostani adatsor durvább megtorpanást ígér.
Optimistának mondta viszont magát Török Zoltán. A Raiffeisen Bank vezető elemzője eddig is és ezután is 3,5 százalékos mínuszra számít 2009-ben úgy, hogy az első félévben 5,5 százalékkal romlik a gazdaság teljesítménye.
„Optimista vagyok, mert az első félév durva visszaesést jelző mutatói után a második félévben a gazdaságélénkítő intézkedések hatására beindulhat Amerika, majd az EU gazdasága, ami az európai keresleten keresztül élénkíteni fogja a magyar ipart; ezért az ipari termelés 2009 egészében „mindössze” 5 százalékkal eshet vissza” – nyilatkozta Török Zoltán.
Hasonlóan látja a kiutat Suppan is: a közgazdász arra hívta fel a figyelmünket, hogy a cégvezetők várakozásait mutató indexek már javulnak.
Európának sem jobb
Közleményben reagált a KSH adataira a Pénzügyminisztérium; e szerint kontinensünkön sem jobb a helyzet. Decemberi ipari termelési adatot még kevés ország közölt, de az ő helyzetük sem különbözik érdemben a hazaitól: a finn ipar teljesítménye 15,6, a spanyolé 15,1, az észté 20,7 százalékkal esett vissza. Japánra is komoly csapást mért a válság: ott 20,6 százalékkal csökkent az ipar termelése.
A jövő héten még pontosabban felmérhető lesz a recesszió hazai és térségbéli hatása: hétfőn közli ipari termelési adatait Szlovákia és Románia, pénteken pedig kiderül, miként alakult a tavalyi utolsó negyedévben a magyar, a szlovák és a cseh GDP.
