A miniszter kedden, a Zala megyei Gellénházán a napokon át tartó áramkimaradás kapcsán tartott fórumot az érintett nyugat-dunántúli települések vezetőivel.
Kijelentette: meg kell vizsgálni, hogy a villamosenergia-piacra vonatkozó jogszabályok megfelelőek-e, alkalmasak-e egy ilyen krízis kezelésére. Ezért a szerdai kormányülésen javasolni fogja egy tárcaközi bizottság felállítását a jogszabályok áttekintésére.
A másfél órás fórumon több mint százan vettek részt, polgármesterek, jegyzők, a Zala és Vas megyei önkormányzatok vezetői és országgyűlési képviselők, akik a napokon át tartó áramkimaradással kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg Molnár Csabával és a Magyar Energia Hivatal (MEH) képviselőivel.
A felszólalok leginkább a tájékoztatást hiányolták, sérelmezték, hogy az áramszolgáltató E.ON nem adott pontos információkat sem a települések irányítóinak, sem a lakosságnak, a kárigényeket pedig a szolgáltató nem tartja jogosnak.
