A protekcionizmus növekvő veszélye volt a fő téma szombaton a davosi Világgazdasági Fórumon, amelyen ezúttal a világ közel húsz országának miniszterelnökei, különböző ágazati miniszterei vettek részt.
Az illetékesek arra figyelmeztettek, hogy a munkahelyek megtartása céljából a világ több országában hozott importkorlátozó lépések csak olaj a tűzre, tovább mélyítik a válságot. A felszólalók mindegyike reményét fejezte ki, hogy idén áttörés lesz a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) régóta húzódó dohai fordulóján, amely a nyáron zsákutcába jutott. Több ország minisztere hangsúlyozta, hogy nem szabad korlátozni az importot.
A világgazdasági válság következtében egyebek között visszahúzódóban a globális kereskedelem. Az elmúlt hetekben olyan kereskedelmi nagyhatalmak, mint az Egyesült Államok, Kína és Németország arról számolt be, hogy a múlt év végén csökkent az exportjuk, miközben decemberben a nemzetközi légi árufuvarozás mennyisége ötödével esett.
