A miniszter szerint ellátásban nem okoz problémát a kisebb mennyiség, mivel a tárolókban több mint 3 milliárd köbméter földgáz van, és további 500 millió köbméter stratégiai készlettel rendelkezik Magyarország.
dolgozni kell
A kijevi és a moszkvai magyar nagykövet utasítást kapott hétfőn, hogy szabadságát megszakítva térjen vissza állomáshelyére – mondta Szelestey Lajos külügyi szóvivő.
Zsuga János, a Mol csoporthoz tartozó Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy kedden 9-10 óra között kapnak visszaigazolást az ukrán féltől a keddre szóló szállításról. A hétfői mennyiségről délben jeleztek vissza – tette hozzá.
hogy személyesen tájékoztatta a miniszterelnököt a helyzetről.
Molnár Csaba elmondta: ha az ukránok 8 millió köbméterrel kevesebb gázt szállítanak hétfőn Magyarországra, az nem jelent ellátási problémát, mert a kereskedelmi gáztározókból ez a mennyiség pótolható. Hozzátette: hétfőn az ország gázfelhasználása 70-74 millió köbméter lesz, míg vasárnap mintegy 64 millió köbméter gáz fogyott.
A fidesz is bizottságot akar
A parlament külügyi bizottságának rendkívüli összehívását kezdeményezte szerdára Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke, aki közölte:a Fidesz azt kéri a kormánytól, adjon tájékoztatást az orosz-ukrán gázvita nyomán kialakult valóságos helyzetről, arról, hogy Magyarországnak milyen veszélyekkel kell a következő napokban szembenéznie a gáz mennyiségét, nyomását illetően, illetve milyen lépéseket kell tennie a kormánynak.
Kevesebb jön, kevesebb megy
Molnár Csaba kifejtette: az ukránok eddig a szerződésben rögzített mennyiséget szállították Magyarországra, igaz, a nyomás nem mindig felelt meg a 47 baros értéknek. Közölte, a magyar fél nem fogadta el az ukrán bejelentést, magyarázatot kért arra, miért akarják csökkenti a mennyiséget. Mindez azért is fontos Magyarország számára, mert a miniszter elmondása alapján a napi 38 millió köbméteres mennyiségből 11 millió köbméter tranzitgáz, amit a magyar fél továbbszállít Szerbiába és Boszniába.
A miniszter kifejtette, Magyarország a tranzitszerződések betartására törekszik akkor is, ha az ukránok kevesebb gázt szállítanának. Adott esetben legfeljebb a Magyarországra érkező kisebb mennyiségnek megfelelően, arányosan csökkentenék a továbbszállított gázt is.
Nem jelentős
A miniszter kérdésekre válaszolva elmondta, a 8 millió köbméteres kiesés nem nevezhető jelentősnek. Az ország gázellátása pedig akkor sem lenne veszélyben, ha ennél nagyobb mértékben csökkenne az ukrán szállítás.
Az összesen 3,1 milliárd köbméter kapacitású magyarországi kereskedelmi gáztározókat már korábban feltöltötték, s további 500 millió köbméter úgynevezett stratégiai, biztonsági tartalék is rendelkezésre áll.
Tartalékok
Molnár Csaba elmondta, ha jelentősen csökkenne az ukrán szállítás, akkor több lehetőség is fennáll. A kieső mennyiséget például nagyobb hazai gáztározói kivéttel is lehet pótolni, amihez egy általa bármikor aláírható, már teljesen előkészített miniszteri rendelet szükséges. A másik lehetőség szerint a stratégiai készletből is kivesznek napi 4 millió köbméter gázt, s ha ez sem elégséges, akkor korlátozni is lehet a belföldi fogyasztást.
A belföldi fogyasztókat öt kategóriába sorolták, s elsőként a lista élén lévő nagy ipari fogyasztók, például erőművek felhasználását lehet korlátozni. A lakosság az utolsó, ötödik kategóriában van, ennek a fogyasztási korlátozását kizártnak tartotta a miniszter.
Piaci ár
Egy újabb kérdésre a miniszter elmondta, hogy Magyarország változó, piaci áron kapja a gázt az oroszoktól, az ár most ezer köbméterenként 480 dollár.
Molnár Csaba elmondta azt is, hogy az ukrán elnök levelet írt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, amelyben tájékoztatta az ukrán álláspontról, s kérte, hogy az unió közvetítsen a felek között.
A miniszter aláhúzta, Magyarország egyetért az uniós állásponttal, miszerint a két fél magánjogi vitájáról van szó, s ezért nem avatkozik be. Az unió legfeljebb akkor lépne közbe, ha Európa gázellátási biztonságát fenyegetné a két fél vitája.
