Októberhez képest 13,1 százalékkal csökkent a teljesítmény.
A termelői árak 2,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit; az elemzők 2,4 százalékos tizenkét havi emelkedésre számítottak.
Elemzők szerint a vártnál nagyobb ipari visszaesés kikényszerítheti az újabb kamatcsökkentést a Lengyel Nemzeti Banktól. A bank novemberben, igen vonakodva, csak negyed százalékponttal enyhítette alapkamatát, tartva a zlotyi nagyobb leértékelődésétől.
Lengyelországban novemberben átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly novemberben, jelentették a lengyel statisztikai hivatalban hétfőn. Előzőleg októberben is lassult a tizenkét havi infláció, 4,2 százalékra a szeptemberi 4,5 százalékról. A tizenkét havi infláció idén júliusban és augusztusban tetőzött, 4,8-4,8 százalékon. A központi bank folyamatos célja 2,5 százalék, plusz-mínusz 1 százalékpontos tűréssel.
Közben novemberben a magánszektorban 2,4 százalékkal emelkedett a bruttó átlagbér októberhez képest, havi 3321 zlotyira (221 805 forint), ez 7,4 százalékkal volt több, mint tavaly novemberben. Októberben 9,8 százalékkal, szeptemberben 10,9 százalékkal haladta meg a bruttó átlagbér az egy évvel korábbit, rendre nominálisan.
A lengyel magánszektorban novemberben 3,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatás, közölték szintén hétfőn a lengyel statisztikai hivatalban.
Lengyelország gazdasági növekedése a harmadik negyedévben 4,8 százalékra lassult a második negyedévi 5,8 százalékról, rendre az egy évvel azelőttihez viszonyítva.
