Főképp az Egyesült Államokban, ahol Mexikót és Törökországot követően a legnagyobb a távolság a gazdagok és a szegények jövedelme között, szélesedett a szakadék 2000 óta – olvasható a kedden közzétett tanulmányban.
A vizsgált országok lakossága átlagához képest 25 százalékkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gyerekek és az alacsonyan fizetett dolgozók a szegénységi szintre süllednek, és ez a veszély még nagyobb a gyerekeket egyedül nevelő csonka családok esetében.
A vezető ipari országok közül egyedül Franciaországban csökkent a szegények és a gazdagok közötti egyenlőtlenség az elmúlt húsz évben, de az még így sem érte el az észak-európai országok egyenlőségi szintjét.
Angel Gurria, az OECD főtitkára a kormányzatokat tettekre szólította fel, szerinte a lakosság egészére, nemcsak az elitre kiterjedő oktatás fejlesztésével, a segélyezés helyett a munkavállalási lehetőségek bővítésével lehetne enyhíteni a „megosztó” egyenlőtlenségen. A kormányok erőfeszítései, hogy a szociálpolitika révén javítsanak a helyzeten, „osszák el újra a gazdagságot”, egyre kevésbé hatékony módszer, mivel az alacsonyan képzett emberek egyre nehezebben találnak munkát – állapítják meg a jelentés szerzői.
Az Egyesült Államokban a leggazdagabb felső 10 százalék átlagban 93 ezer dollárt keres, ami a legmagasabb összeg az OECD-országokban. A legszegényebb 10 százalék 5800 dollárhoz jut, ami az OECD átlagánál 20 százalékkal alacsonyabb jövedelem.
A társadalmi mobilitás azokban az országokban a legkisebb, ahol a legnagyobbak a jövedelmi különbségek, így az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Olaszországban.
2000 óta a leggyorsabban Németországban nőttek a jövedelmi különbségek, ha azok még az OECD-országok átlaga alatti szinten is vannak. Nagy-Britanniában és Japánban mérséklődtek a jövedelmi egyenlőtlenségek 2000 óta, de azok Nagy-Britanniában még nagyobbak, mint az OECD-országok többségében.
Bár az OECD jelentése az 1985-2005 közötti 20 évre vonatkozik, a trendek az OECD szerint napjainkig érvényesülnek.
