A börzék határidős és opciós (együttesen: származtatott, avagy derivatív) ügyletei során mindig egy alaptermék (ez lehet egy áru, egy részvény, vagy akár a tőzsdeindex) jövőbeli alakulására lehet fogadni. A közös ezekben a termékekben, hogy rengeteg befektetői szituációra alkalmazhatók, s ilyen termékeket egyaránt vehet az, aki menekül a kockázatoktól, de az is, aki éppen nagy kockázatot vállalva törekszik extra nyereségre.
A határidős ügyletek
A határidős (vagy angol elnevezéssel futures) üzletekben későbbi fix időpontra tudunk rögzített áron üzletet kötni. Például vehetünk 2008 novemberére 100 Mol-részvényt, vagy eladhatunk 2008 decemberére 200 egység BUX indexet. Ilyenkor a tranzakció másik oldalán álló befektetővel abban állapodunk meg, hogy adott áron előre rögzített időben mi eladunk, üzletfelünk pedig vesz 100 Mol-részvényt.
Mi ebben a játék, miért nem lépünk csak novemberben a piacra és adjuk el az azonnali piacon a Mol-pakettünket? Azért, mert bízva a Mol áresésében, kockázatot vállalunk, és extra nyereséghez szeretnénk jutni. Ha majd a napra pontosan rögzített kifutás időpontjában, azaz novemberben a szerződéses ár alatt lesz a prompt (vagyis azonnali) tőzsdén a Mol-részvény árfolyama, akkor mi mint eladók jól járunk, hiszen a szerződésben rögzített módon, vagyis a későbbi aktuális ár feletti áron tudjuk eladni a Mol-csomagot.
Számoljunk!
Nézzük meg akkor ezt számokkal is! Ha azt gondoljuk, hogy a Mol jövője nem olyan rózsás, s már nem akarja megvenni a céget az osztrák OMV, és az utóbbi hetek lejtmenete folytatódik, akkor azt feltételezzük, hogy a részvény ára nem fog nőni.
Példánk idején a Mol aktuálisan 16 170 forint, a novemberi elszámolóára pedig 16 750 forint. Ha a fenti okok miatt azt jósoljuk, hogy novemberre nem fog a Mol 16 750 forintig drágulni, akkor érdemes határidőre eladnunk. Ha ugyanis eladunk novemberre 100 Mol-részvényt, akár úgy, hogy jelenleg ténylegesen nincs is a birtokunkban részvény, akkor novemberben 100 Molt kell a vevőnek leszállítanunk.
Ha igazunk lesz, és a Mol nem drágul 16 750 forintig, hanem még esik is, például 15 750 forintig, akkor van egy vevőnk 16 750 forinton, de mi az azonnali részvénypiacon 15 750 forintért vehetünk, vagyis minden egyes Mol-on keresünk egy ezrest, azaz az ügyleten összesen 100 ezer forintot.
Az eladás ugyanakkor egy kötelezettség, ha a Mol várakozásaink ellenére egészen 18 000 forintig drágul novemberre, nekünk akkor is szállítani kell részvényenként 16 750 forintért a száz Molt, vagyis, ha aktuálisan beszerezzük a tőzsdén, akkor 18 ezerért veszünk, 16 750-ért értékesítünk, s minden részvényen 1250 forintot, összesen 125 ezer forintot bukunk. Vételi pozícióban fordított a helyzet.
A BUX index 20 265 pontot áll, a decemberi elszámolóár 20 800 forint. Ha mi optimistán ennél komolyabb áremelkedésre számítunk Budapesten, akkor megvehetjük a 200 egység BUX-ot. Tételezzük fel, hogy igazunk van, és az index 21 600 pontig drágul a kifutásig. Mi 20800-ért veszünk valamit, ami aktuálisan 21 600-at ér, minden egység indexen 800 forintot, összesen 160 ezer forintot nyerhetünk.
A tőkeáttétel
Mindez nem tűnik olyan rendkívül kockázatos üzletnek, a nagy rizikó a tőkeáttételben rejlik, vagyis abban, hogy amennyiben veszek 200 BUX-ot határidőre, akkor nem kell rendelkeznem a teljes vételárral (200 x 20 800, azaz 4 160 000 forinttal), elég ha a vételár töredékét letétbe helyezzük. Amint az ügylet megköttetett, már csak figyelni kell. Ha jó irányba mozdul el az elszámolóár, akkor nyereségben, ha rossz irányba mozdul el az ár, akkor veszteségben vagyunk.
A kötelezően előírt minimális letét csak stagnálás vagy nyereség esetén elegendő, ezért mindig érdemes úgy letétet képezni, hogy akkor is tarthassuk a pozíciónkat, ha az elszámolóár a számunkra kedvezőtlen irányba indul el. Mindenesetre a tőkeáttétel miatt viszonylag kevés pénzzel viszonylag sokat nyerhetünk vagy veszthetünk, érdemes tehát óvatosnak lenni.
—-Csökkenthetjük a kockázatot—-
A fentiek alapján a határidős ügyletek igen kockázatosnak tűnnek, de bizonyos esetekben éppen kockázatcsökkentésre használhatjuk őket. Gondoljuk el, hogy rendelkezünk 50 Mol-részvénnyel, és 2008 novemberében szükségünk lesz 800 ezer forintra lakásfelújításra. Mivel láthattuk, hogy a 2008. novemberi Mol 16 750 forintot ér ma a piacon, vagyis az 50 részvény 837 500 forintra taksálható, így boldogok lehetünk, megvan a szükséges összeg.
De mi van, ha a Mol novemberre 15 ezer forintig szakad, akkor már csak 750 ezret fog érni a pakett. Az áresés kockázata ellen bebiztosíthatjuk magunkat egy fedezeti ügylettel. Eladjuk a határidős piacon az 50 Molt, így akármerre mozdul is el majd az árfolyam, a szükséges 837 500 forint már a miénk. Természetesen, ha a Mol közben, mint a rakéta, kilő, akkor ezt az áremelkedést mi már nem nyerjük meg, de hát nincsen ingyenebéd, a biztonságunkért cserébe lemondtunk egy potenciális további árfolyamnyereségről.
Opciós ügyletek
Milyen jó lenne, ha erről sem kéne lemondanunk. Ha olyan biztosítást lehetne kötni, hogy amennyiben esik a Mol, mi 16 750 forintért eladhatjuk, ha azonban emelkedik, akkor a megnövekedett áron értékesíthetünk. Ilyen termék is van a tőkepiacokon, így a BÉT-en is, persze nem ingyen. Az opciós ügyletek már nagyon kifinomultak, komoly matematikai tudás sem árt hozzájuk.
Az opciós szerződések szintén egy későbbi időpontban érvényes adásvételre vonatkoznak, de amíg a határidős üzletnél a szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az adott későbbi időpontban mindenképpen eladnak, illetve vesznek, addig az opciós üzletben csak az egyik fél vállal visszavonhatatlan vételi vagy eladási kötelezettséget, a másik félnek opciója van, azaz élhet is a szerződésben foglalt ügylettel, és el is állhat attól.
No persze szívjóságból senki nem ígéri, hogy csak kedvezőtlen paraméter mellett köt üzletet, hanem opciós díj ellenében vállal kötelezettséget, vagy, ahogy szaknyelven mondják: ír ki opciót.
Típusok
A vételi jogot vételi vagy call opciónak, az eladói jogot eladási vagy put opciónak hívják. Előbbi esetben a vevő dönthet, hogy a rögzített áron kell-e neki a portéka, utóbbi esetben pedig az eladó választhat, hogy a kialakult árszint mellett értékesíti-e termékét.
Az opcióknak rengeteg formája van, ezeket most nem részletezzük, de nézzünk meg egy úgynevezett amerikai vételi opciót, vagyis egy olyat, amikor az opciót megvásárló fél folyamatosan, nem csak egy adott határnapon dönthet arról, hogy él-e az üzlet lehetőségével. Ha egy befektető nagy áremelkedést vár az OTP-részvényektől, akkor megteheti, hogy opciós szerződést köt. Keresnie kell egy partnert, aki opciós díj fejében garantálja az eladást.
A példánk szerint 2008. szeptember 15-én az OTP 7000 forint, és az opció vásárlója 200 forintos opciós díj ellenében jogot vesz, amely szerint 2008. december közepéig bármikor részvényenként 7300 forintos részvényenkénti áron 100 OTP-t vehet. Az opció eladója (kiírója) tehát kap 100 x 200, azaz 20 ezer forintot opciós díjként. Az opció vásárlója pedig 20 ezer forint kifizetése után száz OTP-részvény potenciális tulajdonosává válik.
A vételárat még nem kell kifizetnie, de ha él a vásárlási lehetőséggel, 730 ezer forintba kerül majd a száz részvény. Mi történhet? Ha az OTP-részvény decemberig csak 7250 forint lesz, és soha nem lépi át a bűvös 7300 forintos határt, akkor jobban jár a vevő, ha a tőzsdén vesz, és nem él opciós jogával. Ha azonban az azonnali ár eléri a 7300 forintot, már érdemes az opciós vásárlási lehetőségen elgondolkodni, a lejárat végéhez közeledve pedig akár élni is az üzlettel. Mivel a 20 ezer forintos opciós díjat mindenképpen kifizette az opció vásárlója, valójában az egész opciós szerződéssel csak akkor járt jól, ha az azonnali ár 7500 forintnál is magasabb lesz.
visszaélések
A viszonylag kevés befektetett tőke és a realizálható nagy nyereség néhány csalárd szándékú ember figyelmét is felkeltette. A tőzsdén a határidős ügyleteket is csak erre jogosult kereskedő, általában egy brókercég, illetve az elszámolóház közbeiktatásával lehet megkötni. Mintegy évtizeddel korábban, amikor váratlanul 1997-ben és 1998-ban hatalmas kilengéseket lehetett tapasztalni, nem volt kellően felkészült a rendszer.
Olyan kicsi letéteket kellett képezni, hogy egy nagyobb veszteség után elvileg az ügyfeleknek be kellett volna fáradniuk a brókercéghez, és utólag megfizetni a veszteséget, vagyis pótlólagos letétet képezni. Nos, ezt sokan nem tették meg, otthagyták a pozíciókat, a brókercégek meg igyekezhettek valamilyen módon behajtani a pénzeket. Sokan már sportot is űztek a letétcsalásból.
Magánemberként és cégként nagy tételben ellentétes ügyletet kötöttek. Ahol nyereség képződött, ott felvették a pénzt, ahol veszteség, ott elmulasztottak fizetni. A legsúlyosabb esetben még a brókerek is csaltak: saját cégüket igyekeztek megkopasztani úgy, hogy irreális áron kötöttek határidős ügyletet egy ügyféllel. Az ügyfél jött volna a mesés nyereségért, amit a brókercég fizetett volna.
Szerencsére az akciót még viszonylag időben sikerült leleplezni, a csalásból származó pénz felvételét meg lehetett akadályozni, a határidős bróker pedig néhány évig hűvös helyen gondolkodhatott a határidős piac rejtelmeiről.
