Mennyit ér egy részvény? Hogyan lehet megmondani, hogy egy papír olcsónak, vagy drágának számít? A nominális ár természetesen semmit sem mond. Az, hogy egy részvény 5 forint, vagy 500 ezer forint semmit nem jelent. A Magyar Telekom ma 830 forint, a Mol 20 400 forint.
Segít a P/E
autóhitelt ésszerűen
Mit mérlegeljünk autóhitel felvételekor, hogyan védekezzünk a hitelügynökökké avanzsált dealerek ellen? Jövő héten elolvashatja a „Zsebre megy” sorozat következő írásában!
Kétezer forint egy Magyar Telekom részvényért pénzkidobás, egy Mol-ért bombaüzlet. A legismertebb, már valóban információt is hordozó mutatószám, a P/E azt jelzi, hogy egy részvény árfolyama (P) hányszorosa a társaság egy részvényre jutó adózott nyereségének (EPS). A mutatót talán úgy könnyebb megérteni, ha a részvények száz százalékánál, vagyis a vállalat egészénél értelmezzük.
A P/E ez esetben azt mutatja, hogy egy cég teljes értéke (kapitalizációja) hány évnyi profitból termelődik ki. Minél alacsonyabb a P/E, annál olcsóbb a vállalat. Ki ne venne meg egy 1-es P/E értékű céget, vagyis egy olyat, amelyik már az első évi nyereségből visszahozza az árát? Ugyanakkor rossz üzletnek tűnik egy 100-as P/E értékű cég, hiszen miért érné meg egy vállalat annyi pénzért, amit száz év alatt fog csak kitermelni?
Iparáganként különböző elvárások
Eddig az alapvetés, ugyanakkor nincs két egyforma cég, nincs két ugyanolyan iparág. Ha egy magyar távközlési cég profitja egymillió dollár az nem ugyanaz, mintha egy kínai cégé lenne egymillió dollár. Itthon már stagnál a távközlési piac, Kínában intenzíven nő. Miért fizetnénk ugyanakkora árat egy olyan cégért, amelyiknek jövőre is egymillió dollár lesz a nyeresége, mint egy olyanért, amelynek jövőre már kétmillió dollár profitja is lehet?
Bizony, rögtön érdemes a növekedési lehetőségekkel is korrigálni a P/E-t. A mutatónak iparáganként is különböző elvárt értékei vannak. A legnagyobb nyereségegységre eső árat vagy azokért a cégekért fizetik meg a befektetők, amelyek jól működő piacgazdaságban, tudás- és technológiaigényes, szabadalmakkal védett, egyedi termékeket gyártanak, ráadásul perspektivikus iparágban (gyógyszeripar, high-tech, informatika) működnek, vagy azokért, amelyeknek nagyon nagy a növekedési potenciálja. Az ilyen cégeknek 20 körüli P/E mellett is reális lehet az árazása.
A másik végletet a mindenki által ismert, „lemásolható” technológiával működő, kisebb növekedési potenciállal bíró, lomhább iparágban tevékenykedő cégek adják. Például egy cukorgyár, a ciklikus termékeket gyártó vegyipari cégek, egy bánya, a közszolgáltató társaságok, az egytermékes, ezért sebezhető vállalatok, náluk csak egyszámjegyű P/E indokolt.
Árnyaló hatások
Az elvárható értéket ráadásul rengeteg egyedi tényező árnyalja. Az ukrán és a kolumbiai olajcég végezheti ugyanazt az üzletet, de más a két cég politikai kockázata, más lehet az olajmezőkészlete, eltérők a peres ügyeik, vagyis a jogi kockázat, ezek mind-mind árnyalják a puszta számtant.
Sőt, ha a P/E-t el is fogadjuk, nem is olyan könnyű kiszámolni az értékét. A számlálóval nincsen baj, hiszen a részvény árfolyamát ismerjük, de a nevezőben az egy részvényre jutó adózott profitot nem az elmúlt év, hanem az aktuális év tekintetében szokás számolni. Ezt pedig vagy becsüljük, vagy elfogadjuk a cég, esetleg az elemzők becslését.
—-Veszteséges cégen is nyerhetünk—-
A P/E mutató nem mindenható. Mennyit ér egy olyan cég, amelyik csak nullszaldós, de a nulla nyereséget egy rendkívül értékes ingatlanon elhelyezkedő üzemben „termeli ki”? A P/E mutatóval nem értékelhető egy ilyen cég, hiszen a nevező nulla lenne (az egy részvényre jutó nyereség nulla), de ha ettől a matematikai lehetetlenségtől eltekintünk, a veszteséges cégek, illetve a nagyon alacsony nyereségű cégek sem értékelhetők korrekten a fenti hányadossal.
A befektetők a tartósan veszteséges cégeknél inkább azt szokták megnézni, hogy mi maradna a részvényeseknek, ha a céget végelszámolnák, az adósságokat, kötelezettségeket visszafizetnék, a tevékenységet megszüntetnék és a vagyontárgyakat eladnák. Ha a cég piaci értéke ennél a maradványértéknél kisebb, akkor bizony érdemes az ilyen részvényeket megvenni.
Érdemes figyelni, hogy melyik részvénynek alacsonyabb az árfolyama, mint az egy részvényre jutó saját tőke, vagyis a vállalkozás kötelezettségmentes vagyona. Pesszimista hangulatban ugyanis olykor túladja magát a piac és egy-egy társaságnál alacsonyabb kapitalizáció (vagyis vállalat-érték) alakul ki, mint a cég készpénzvagyona.
Ez erős közgazdasági irracionalitásnak tűnik, igaz sajnos arra is akadt példa a BÉT történetében, hogy egy rendkívül alulértékelt cég főtulajdonosa úgy kiszipolyozta magának a vállalkozást, hogy a kisebbségi részvényesek nem jutottak hozzá a reális értékükhöz, ilyen cégbe – hiába az alulértékeltség – hiba lett volna beszállni.
Mutatószámok haladóknak
Sokan teljesen emocionálisan, vagy félinformációk alapján közelítenek a piacokhoz, egyáltalán nem figyelnek mutatókra. Sok szélhámos gazdagodott meg abból, hogy a dotcom-láz idején üres, de „internetes” vállalatot értékesítettek, ahogy kínai alapokat is szívesen adtak el az ügynökök még akkor is, amikor a kínai részvények P/E értéke már 50 körüli átlagos szinten járt. Egyik esetben sem maradt el később a kijózanító pofon.
A legtöbb befektető azonban néz mutatókat, ráadásul nem is csak egy-egy kiemelt számot. Aki alaposabban megfontolja a döntését, az elemzésekre hagyatkozik, az elemzők pedig rengeteg mutatót vizsgálnak. Olyan pénzügyi, likviditási, jövedelmezőségi mutatókat, amelyek jelzik, ha esetleg a cég túlfeszítette magát, olyan eladósodottságba sodorta magát, ami akár csődhöz is vezethet.
Likviditási mutatók
Fontos mutatócsoport például a likviditási jelzőszámoké is. Sokféle rátát használnak az elemzők, de valamiképpen mindig a vállalat gyorsan pénzzé tehető (likvid) eszközeit és a szükséges kiadásokat hasonlítják össze. Minél magasabbak a hányadosok, annál kedvezőbb, stabilabb a cég pénzügyi helyzete, mert az esetlegesen felmerülő kiadásokra van biztonságos pénzügyi fedezet.
A leglikvidebb eszköz a készpénzállomány, hiszen a „cash”, vagy a folyószámla tartalma azonnal felhasználható. Ezt követi az értékpapír-állomány, amely már különböző likviditású lehet, vagy könnyen készpénzre váltható, vagy esetleg korlátozott forgalomképessége miatt kevésbé likvid. Végül likvid eszközök a készletek és a vevők tartozásai is, ám ezek értékesítése, vagy a tartozások begyűjtése már időigényesebb, illetve kockázatosabb.
Ami pedig a nevezőt illeti, a potenciális kiadásoknál a működési kiadások mellett a folyó kötelezettségek, az esedékes kamatfizetések, tartozások szerepelnek.
A kisbefektetőknek ezeket nem kell pontosan ismerni, nem kell kalkulálni, de ha egy részletesebb cégelemzést megnézünk, nem baj, ha ismerősen cseng egy-két fogalom. Az elemzők amúgy nem informáltabbak nálunk, általában ők is a publikus mérlegből és eredmény-kimutatásból kalkulálnak, de tudják, hogy mit érdemes nézni.
Adósságcsapda
Az eladósodottsági, vagy más néven tőkeáttételi mutatók azt jelzik, hogy mennyire van a vállalatnak saját tőkeereje, illetve mennyire szorul idegen forrásokra. A mérlegkimutatásokban ugyanis a vállalatok forrásai két nagy csoportra oszthatók: saját és idegen tőkére.
A vállalat saját tőkéjét a jegyzett tőke, azaz a kibocsátott részvényekért befizetett teljes névérték, a tőketartalék (például a tőkeemelések során a részvényekért fizetett névértéken felüli ellenérték), a korábbi évek sikeres gazdálkodásából felhalmozódó eredménytartalék, valamint a legutóbbi mérleg szerinti eredmény alkotják.
Az idegen tőkét pedig a hitelek, kölcsönök, kötelezettségek, vagyis olyan tételek, amelyekkel a vállalat tartozik. A tőkeáttételi mutatók valamilyen módon az idegen tőkét viszonyítják vagy a cég saját forrásaihoz, vagy az összes forráshoz. Minél nagyobb értéket látunk, az annál veszélyesebb, annál jobban el van adósodva a társaság. A tőkeáttételi mutató is olyan azonban, mint a P/E, vagyis iparáganként eltérő értéket tartanak optimálisnak a szakemberek.
Rossz jel a mérlegben
Ha megnézünk egy vállalati mérleget, akkor rossz jel, ha a saját tőke a jegyzett tőkénél is alacsonyabb. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az eredménytartalék, vagy a mérleg szerinti eredmény már negatív, a cég már kénytelen felélni a tulajdonosok által rendelkezésére bocsátott pénzt, hogy ebből finanszírozza veszteséges működését.
Korántsem az idegen tőke mentes gazdálkodás a racionális, a legtöbb iparágban érdemes hitelből is gazdálkodni. Az azonban figyelmeztető jel lehet, ha a kötelezettségek, különösen, ha a rövid távú kötelezettségek nagyon meghaladják a saját tőkét.
Ha ugyanis a túlfeszített hiteleket nem bírja a cég, a hitelezők majd előbb jutnak pénzükhöz, mint a részvényesek, akik a kielégítési sorrendben hátrébb állnak a hitelezőknél.
