Június elején startol hivatalosan a Széchenyi Kártya II. hitelprogram. A Széchenyi Kártya (SZK) négy új elemmel bővül, amelyek rugalmasabbá teszik a hitelt. Az eddigi egyéves futamidő kettőre emelkedik, azzal a feltétellel, hogy az első év végén kötelező felülvizsgálaton továbbra is hitelképesnek bizonyul az igénylő –hangzott el az Agria Produkció Kft. szervezésében május 27-én első ízben megtartott Microhitel Symposiumon.
Kkv vs. mikroválallkozás
Míg a kis és középválallkozások (kkv) profitorientált, addig a mikroknál a megélhetés a cél. Előbbinél felépültek a tevékenységet támogató funkciók (marketing, pénzügy, menedzsment), és az üzleti tervezés is megjelenik, utóbbinál jellemzően mindent a cégvezető végez.
A bankhitelhez szükséges fedezet dolgában is másképp állnak, a mikroknak legfeljebb magán, vagy üzleti ingatlan fedezetük lenne. Előbbit nem szívesen áldozzák be, utóbbit a bank ítéli kockázatosnak.
Egyszerűen dokumentálható, gyors, olcsó hitelt keresnek – fejtette ki a konferncián Erdei Zsuzsa pénzügyi termékfejlesztő.
Kedvezőbb feltételek
Eltörlik a negyedéves tőketörlesztési kötelezettséget, ami egy kicsivel nagyobb mozgásteret biztosít a hitelfelvevőknek. Tízmillió forint feletti igénylésnél már nem kell egyéves, legalább ötmillió forintos problémamentes SZK múlt, elég két lezárt teljes naptári gazdasági évvel rendelkezni. Bátorításul pedig az idén plusz 1 százalék kamatkedvezményt kapnak az államtól az SZK II.-re pályázók.
A SZK programmal eddig mintegy hatszázmilliárd forint hitel helyeztek ki, és igen kicsi (3 százalék) a bedőlt hitelek aránya, amin a felvehető hitelösszeg emelése sem változtatott. Átlagban eddig hétmillió forint hitelt kértek a vállalkozók.
Elméletileg tízmilliós összeg felett a bankok kérhetnek plusz garanciát (ingatlanfedezet), de ezzel a lehetőséggel egyelőre nem nagyon élnek, vagyis továbbra is megelégednek a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. nyújtotta 80 százalékosos fedezettel.
A hazai mikrohitelezésnek a 2002-ben indult, és banki szakemberek kezdeti várakozásait is felülmúló Széchenyi Kártya (SZK) program adott óriási lendületet. Az állami finanszírozású, 80 százalék garanciával támogatott folyószámla forinthitel ugyan nem versenyezhet az új hitelfelvételek 85-90 százalékát át kitevő devizahitelek kamataival, de nem is hordozza azok árfolyamkockázatát.
Segít a Jeremie
A cél nem változik, a megváltozott kártya is a mikrovállalkozások ingadozó likviditásán hivatott segíteni, és nem beruházásra való. Viszont időközben megteremtődött a beruházási és forgóeszköz-finanszírozási mikrohitelnyújtás lehetősége is, mert az év elejétől elindult az Európai Unió társfinanszírozásával a JEREMIE (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises) program.
A JEREMIE mikrohitelezés keretében a vállalkozó pénzintézetek maximum hatmillió forintos kedvezményes kamatozású hitelt nyújthatnak, legfeljebb ötéves futamidőre, ha beruházásról van szó. Két és fél hónap alatt már több mint egymilliárd forint hitel kelt el.
Fölfedezték a bankok
Az SZK-t megelőzően a mikrovállalkozások likviditási problémáinak áthidalását túl kockázatosnak látták a bankok, azóta bebizonyosodott, hogy a hitelképtelennek ítélt cégek igenis boldogulnak, ha lehetőséget kapnak.
Olyannyira felfedezték a bankok az új piacban rejlő lehetőségeket, hogy időközben megalkották saját SZK klónjaikat is. A legismertebb és legkeresettebb továbbra is az eredeti, de a felhasználók észrevételeire, igényire tekintettel meg kellett újulnia. A hitelkeret az induló egymillió forintról mára maximum huszonötmillióra változott.
A fejlődni akaró mikrovállalkozások hitelezésének támogatása azért fontos állami feladat, mert a vállalkozások kicsik ugyan és instabilak, de a foglalkoztatás harmadát adják. Minél inkább képesek lesznek a hitelprogramokba bekapcsolódni, annál érettebbek lesznek arra, hogy továbblépjenek, stabilizálódjanak, majd növekedjenek – hangoztatták a konferencia résztvevői.
