Hatvan éve kelt számla kerül a tavaly avatott modern pincészeti rész borkóstoló termének asztalára. A nagy becsben őrzött papírt Frittmann Sámuel állította ki saját bora után, amit az akkori viszonyok közt meglehetősen jó áron, 4 ezer pengőért adott el. A grafikus számára is szemet gyönyörködtető dokumentum arról tanúskodik, hogy már a Frittmann ősök élete is a szőlőtermesztésről és a borkészítésről szólt, ráadásul nem gyenge színvonalon. „Még Bécsbe is szállítottunk!” – büszkélkedik Frittmann János, aki nem titkolja, az államosítás idején földjeinek nagy részét ugyan elvesztette a család, ám szőlőik valami csoda folytán mégis megmaradtak. A soltvadkerti férfi így borászcsaládba születhetett, a generációkon átívelő tevékenységet pedig ő is folytatta. Pechje csupán annyi, hogy a szőlészet szempontjából mélyen lesajnált Kunságban kénytelen alkotni, ahol az elismerésért kétszer akkora erőbedobással kell dolgoznia, mint, ha történetesen Villányba született volna. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy alanyunk tavaly decemberben öt korábbi jelölést követően vehette át a Magyar Bor Akadémiától az Év borászának járó elismerést.
DACKORSZAK. A térség a kilencvenes években a borhamisítási ügyektől volt hangos. Ez idő tájt Frittmann némi daccal kóstoltatta a borfesztiválok résztvevőit, akik, amint megtudták, hogy soltvadkerti bort készülnek kortyolni, csak furcsa grimaszok kíséretében vállalkoztak a dologra. A 25 éve praktizáló borász ezt a négy-öt évet említi a kudarc időszakának, amikor jelentős pénzügyi veszteség ugyan nem érte, de nehezen tudta beverekedni termékeit komolyabb helyekre, így érthető módon az üzlet sem ment úgy, ahogyan szerette volna. Csak olcsó borokkal tudott jelen lenni a piacon, egy fajtából maximum ezer palackkal értékesített, ráadásul kizárólag azok vettek tőle, akik már régóta ismerték a termékeit. Levonva a konzekvenciát – számára nem járható út a szokásos kereskedelmi forgalmazás -, a vendéglátó egységek felé terjeszkedett, közben pedig kitartóan alakította minőségi választékát testvérével, Frittmann Istvánnal együtt.
Családi vállalkozásuk jelenleg 40 hektár szőlőültetvényen, 30 hektárnyi integrált szőlőből 3-4 ezer hektoliter minőségi, valamint 3 hektoliter tájbort készít. A Magyar Bor Akadémia díjával járó dicsőség formálisan kettejüké, mégis fontos tudni, a kezdeti évek, majd a minőségi prémium borok előállításának igénye Frittmann János nevéhez köthető. Aki egyébként eredetileg nem is borásznak készült – csak mellékesen foglalkozott vele, miként a környéken oly sokan. Az érettségi után kereskedelmi vonalon igyekezett elhelyezkedni, a soltvadkerti szövetkezet alkalmazásában. A kötöttséget két és fél évig bírta, majd 1982-ben úgy döntött, kipróbálja, milyen a maszek lét.
FRITTMANN JÁNOS
■ 49 éves, a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskolában érettségizett, utána a soltvadkerti szövetkezetben két és fél évig foglalkozott kereskedelemmel. A nyolcvanas évek elejétől vállalkozóként tevékenykedik. 2000-ig a sajátjai mellett több helyi termelő borát is értékesítette, a jövedéki törvény változása azóta csak saját borait forgalmazza.
■ A Frittmann Testvérek Kft. Frittmann János és István 50-50 százalékos tulajdona. A családi vállalkozás 15 munkatársat foglalkoztat.
■ Házas, két felnőtt gyermeke van. Szenvedélye a bor mellett a römizés. Ha ideje engedi, örömmel vesz részt tanulmányutakon.
Saját termékeit kezdte árulni, aztán néhány évre rá a helybéli termelők boraival bővítette repertoárját, ezzel párhuzamosan pedig szőlőt telepített. Hordóból és kannákkal árulta a kimért asztali, illetve minőségi borokat, majd egy viszonteladói hálózatot építve terjeszkedni kezdett. Ellátta a régiót, komoly kapcsolati tőkét kiépítve, ami a kilencvenes években sokat segített neki. Az üzlethez 1986-ban csatlakozott érdemben is a bátyja, akivel a szülők pincéjét folyamatosan bővítették: 1991-ben a redukciós pincerésszel, amely a rozé előállításában segítette őket, majd 1993-ban palackozó gépeket vásároltak. Az ezredfordulóig foglalkoztak kimért borral, mert az biztos nyereséget hozott, mellette többnyire lédigben dolgoztak, ami azt jelenti, hogy folyóboraikat más borászoknak árulták.
Frittmann világát azok a tanulmányutak tágították ki, amelyeken a kilencvenes években vett részt. A francia, olasz és német borvidékeken a hazaitól eltérő típusú borokat kóstolt. Visszatérve arra a következtetésre jutott, hogy az itthoni szőlőből is készíthető hasonlóan magas minőségű bor, csak a technológiát kell megváltoztatni. Ezen felbuzdulva 1994-től prémium borok készítését irányozta elő. Ebben a kategóriában először a vörösborokkal, utána a rozéval és fehérborként a cég csúcstermékének számító, könnyen fogyasztható, „kvaterkabornak” is kiváló Ezerjóval próbálkozott. A következő sikere – amire a szakma is felfigyelt – a Kékfrankos rozé volt.
A szakma elismerése után a Raiker Kft. is beszállt a ház borainak a forgalmazásába, amelyek 25-30 százaléka külföldi piacokon landol. Három éve uniós pályázaton nyert pénzből korszerűsítették a vállalkozás hűtőrendszerét, majd regionális támogatással a borkóstoló és pincerészt is újjáépítették. A pincészet számtalan borfesztiválon és versenyen szerepelt, két tucat díjat bezsebelve, amelyek közül talán a 2006-os brüsszeli ezüstérem és a 2003-as Cabernet Sauvignon Franc páneurópai aranyérme csillog a legszebben. Természetesen az Év borásza díj is óriási elismerés Frittmann Jánosnak, aki úgy érzi, ezzel végleg megváltozhat a kunsági bor megítélése.
A BËLGA TUDTA. „Hatalmas presztízsű ez a díj, mind szakmailag, mind marketing szempontjából, ami piacilag is érzékelhető eredménnyel jár majd” – ad eligazítást lapunk borszakírója, Tompa Imre azzal kapcsolatban, mit gondoljunk a díjazottról, aki a kitüntető címet nem egyetlen boráért, hanem eddigi életműve alapján kapta. Kérdésünkre hozzáteszi: „Jó döntés született, a díjjal legalább az Alföldre is jut egy kis fény.” Tompa szerint Frittmann János borászatának felszereltsége, illetve munkaetikája okán került a csúcsborászati elitbe. A borokról faggatva a 2006-os Kékfrankos Rosét említi pozitív jelzők kíséretében, majd a pincészet vörös cuvée borairól nyilatkozik elismerően. Negatívumként citálja viszont, hogy Frittmannéknak borcímkékben még lenne hová fejlődniük.
Már búcsúzunk, mikor szóba kerül a Bëlga zenekar Boros című slágere, amelyben a fiúk sajátos stílusukat nem meghazudtolva méltatják emberünket: „ha te azt mondod, az Alföldön csak pancsolt bor van / mondok valamit, hülyegyerek, ott van a Frittmann”. A megénekelt borász roppant büszke erre a pár sora. Néhány ismerőse viccesen megkérdezte, mennyit fizetett azért, hogy róla is énekeljen a kultzenekar. „Ellenszolgáltatás nem történt” – mondja Frittmann, aki hozzáteszi, egyik legkedvesebb élménye a díjjal kapcsolatban szintén a Bëlgához kötődik: a zenekar menedzsere ugyanis nemrég felhívta, hogy személyesen gratuláljon neki az Év borásza elismeréshez.
