Amerikai kutatók most az Észak-Amerika és Grönland közötti Labrador-tengeren azonosítottak egy olyan területet, ahol a rendkívüli hullámzás több ezer kilométeres távolságban is észlelhető remegéseket kelt a földkéregben.
A geológusok nemcsak a nagy, katasztrófákkal fenyegető földrengéseket érzékelik, hanem már azokat is, amelyek alig haladják meg a Richter skála szerinti 0,4-es fokozatot. Ezek a közvetlenül észrevehetetlen remegések az úgynevezett mikroszeizmikus jelenségek, amelyek száma évenként több millió is lehet – szemben a mintegy százötvenezer földrengéssel.
Az óceánok mikroszeizmikus aktivitása már nem titok, és a kutatóknak sikerült is összefüggést találni a partvidékeken mérhető remegések és a partokra kicsapódó hullámok ritmusa között, s a nagy nyílt tengeri viharok is jól mérhető aktivitást váltanak ki. Ez utóbbiak azonban random jellegűek – a pasadenai Jet Propulsion Laboratory tudósai által most felfedezett zóna viszont állandó rezgések forrása.
Az Atlanti-óceán északi vidékén elhelyezett szenzorok már régóta utalnak arra, hogy léteznie kell errefelé egy tartósan aktív területnek, ám a pontos helyszínt eddig nem sikerült azonosítani. Most azonban műholdas felvételek, valamint a partvidékeken észlelhető jelek alapján behatárolták a keresett zónát. Kiderült, hogy az itt fennálló sajátos körülmények teszik lehetővé, hogy a szelek által keltett hullámok hatása Észak-Amerika, Grönland és Európa partjain is észlelhető legyen.
A tenger ugyanis itt viszonylag sekély – „mindössze” 2 ezer méter mély -, így a hullámok inkább horizontális irányban terjednek. Hasonló jelenség a Csendes-óceánon nem létezik, valószínűleg az ottani nagy, 5-8 ezer méteres mélység miatt. A kutatók most a hullámzás, a mérhető mikroszeizmikus aktivitás és a nagyobb szeizmikus jelenségek, a földrengések közötti összefüggéseket igyekeznek feltárni.
