Gazdaság

Kombinálók

Az IP TV terjedése várhatóan már az idén kiélezi a kombinált távközlési csomagok közötti versenyt.

Meglehetősen ellentétes vélemények olvashatók a világhálós fórumokon a Magyar Telekom-csoport (MT) telefonvonalon keresztüli, internet alapú tévés szolgáltatásáról (IP TV). A korántsem reprezentatív visszajelzésekből úgy tűnik, hogy a T-Home egyelőre erősen megosztja az előfizetőket, akik vagy nagyon szeretik, vagy teljesen elutasítják azt. Mindez normális velejárója lehet egy még gyerekcipőben járó, alig több mint egy éve indult szolgáltatásnak, ám ennek ellenére az idei év kérdése mégis az lesz, hogy az MT tévés megoldása mennyire tud országszerte versenyképessé válni.


Kombinálók 1

KIEGÉSZÍTŐK. A vezetékes távközlésben az előfizetők ma már egyre ritkábban tekintik alapszolgáltatásnak a telefonálási lehetőséget (mivel a beszédforgalom nagy része mobilokon zajlik), ezért a tévés és internetes (esetenként egybevont) ajánlatok kerülnek előtérbe. Így jelenleg még a kábeltévés társaságoknál van némi előny, hiszen náluk a telefonálás csak kiegészítő szolgáltatás. „Mintegy 100 ezer telefonos ügyfelünk van, ami egy kisebb alternatív telefoncégnél már jelentős szám, a tévés ügyfélkörünkhöz képest viszont csekély” – ad példát a számok viszonylagosságára Szűcs László, a UPC Magyarország sajtókapcsolati igazgatója.

A telefontársaságoknak viszont (a technológia későbbi indulása mellett) pont azzal a közfelfogással kell megküzdeniük, hogy esetükben a tévézés a kiegészítő ajánlat. A jövőben azonban várhatóan megszűnik majd ez a különbség, és a két infrastruktúra mindhárom szolgáltatásban egyaránt éles versenyt vívhat. „A verseny kiteljesedéséhez az igazi nagy lépést a T-Com és a T-Online között 2007 végén létrejött vállalati integráció hozta meg. Innentől kezdve ugyanis az előfizető valóban egyetlen szolgáltatóval áll kapcsolatban, a vállalat ügyfél-kiszolgálási folyamatai egységesednek, az ajánlatok összehangoltabbakká és az igények pontosabban kielégíthetőbbekké válnak” – mondja Megyeri Tibor, az MT igazgatóhelyettese.

A vezető társaságok jelenlegi, „kettő az egyben” ajánlatainak összehasonlítása még nem viseli magán az éles verseny egyik fő jellemzőjét, az árak közötti kis különbséget. Az első 12 hónapra, akciós kedvezményekkel számolt összes előfizetői díjak akár 40 százalékkal is eltérhetnek egymástól (lásd a táblázatot). Igaz, az általunk példának vett csomagok összehasonlítása kissé sántít, mert az MT drágább szolgáltatásai részben vagy egészben digitális technológiát, extra lehetőségeket (például videotékát) takarnak, ráadásul a T-Home/T-Online verzió esetében nem kábeles, hanem ADSL internetről van szó. Ugyanakkor az is tény, hogy a négy cég vizsgált öt csomagja viszonylag ritkán méreti meg magát egymással közvetlen versenyben, és ez akkor sem lenne másképpen, ha a több száz hazai kábeltévés társaság is beférne a válogatásba.

Magyarországon ugyanis elenyésző azon háztartások aránya, ahová két kábel is befuthat. Ez annak ellenére így van, hogy a lefedettség meglehetősen nagy: a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tavaly nyári felmérése szerint 2,4 millió kábeltévés csatlakozási pont épült ki, miközben a hivatalos statisztika szerint a háztartások száma 3,8 millióra rúg. Az előfizetők többsége tehát a kábeles földrajzi „leosztottság” miatt jobbára a kábeltévé és a telefonvonal között választhat. „A T-Home tévészolgáltatásra eddig több mint 10 ezren fizettek elő, és jelenleg körülbelül 1 millió háztartás számára érhető el” – mondja Megyeri Tibor. Vagyis valószínű, hogy sokan nem tudják: akkor is versenyeztethetik a szolgáltatókat, ha a tévét és az internetet mindenképpen egy kézből, vezetékes technológián keresztül szeretnék megrendelni.

KÉNYELMETLENSÉG. Az NHH említett felmérése egyébként azt a meglepő megállapítást is tartalmazza, hogy „a kombinált szolgáltatások iránti igényt jelenleg inkább a vélt vagy valós árelőny mozgathatja, és nem a kényelmi, illetve átláthatósági megfontolások”. Vagyis a magyar előfizetőt alig érdekli, hogy több helyett csak egyetlen vezeték fut be a lakásába, egy céggel kell szerződnie, egy helyre, egy összegben kell fizetnie a díjakat, és egy ügyfélszolgálattal kell „elboldogulnia” – az alacsonyabb összköltség ennél többet nyom a latban. A szakma egyik közismert ökölszabálya szerint havi 10 ezer forintnál nagyobb összeg kiszámlázását érdemes kerülni, mert az előfizetők kevésbé fogják soknak érezni, ha ugyanezt az összeget több kisebb tételben egyenlítik ki. Ez pedig a drágább kombinált szolgáltatások terjedése ellen hat; jobb az ügyfél közérzete, ha egy hónapban két-három alacsonyabb összegű csekkel vagy átutalással kell szembesülnie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik