– Jóllehet, az Új Magyarország Fejlesztési Tervet (ÚMFT) az operatív programokkal együtt tavaly elfogadta Brüsszel, aki maga nem pályázik, az egyelőre nem sokat észlel a „Marshall-segélynek” beharangozott uniós támogatásokból. A pénzlehívásokat illetően elégedett az eddigi teljesítménnyel?
„Ami a források kizárólag betonba öntését illeti, ez a vád egyszerűen nem igaz.”
– Teljesítményeket úgy lehet mérni, hogy azokkal a csapatokkal mérjük össze magunkat, amelyek hasonló pályán játszanak. A pályázati kiírások számát és a megnyíló források nagyságát tekintve a 27 tagország között az első helyen állunk. Magyarország minden más országot megelőzött 2007-ben. Eddig 182 pályázatot írtunk ki 1350 milliárd forint értékben, ezenkívül 340 kiemelt projektet hagyott jóvá a kormány 1630 milliárd forint értékben, tehát mintegy 3 ezer milliárd forintnyi csatornát nyitottunk meg az első évben. Az EU-ban senki sem közelíti meg ezt a pályázati darabszámot, vagy az elérhető források volumenét, amit csak azért hangsúlyozok, mert a kérdésében volt némi burkolt kritika. Az persze, hogy a menetelés végén milyen minőségű országot hozunk létre, majd csak 2013-2014-ben derülhet ki, de az első évre az volt a stratégiai cél, hogy mielőbb megindulhassanak a források. Ezt teljesítettük, innentől kezdve elsősorban a projektgazdáknál a lehetőség és a felelősség is. De jól állunk más téren is: az I. NFT, a kohéziós alap, és az ÚMFT forrásaiból összesen 260 milliárd forintot fizettünk ki csak 2007-ben.
– Pedig az I. NFT beruházásainak utólagos elszámolása sokáig vontatottan, bürokratikus módon haladt. Ön 2007 elején „nagytakarítást” ígért. Ezek szerint sikerült felgyorsítani a rendszert?
– Az I. NFT végrehajtását tekintve korábban harmadikak voltunk az új tagállamok közül, most elsők vagyunk: a lehívható pénzek 82 százalékát már kifizettük. Ehhez az kellett, hogy a hivatalok munkatársai közül sokan hajnali egyre jártak be, hogy az aznapi utalásokat teljesítsék. Hosszú távon nem is lehet így dolgozni. Ugyanakkor éppen ezzel az emberfeletti munkával érték el, hogy naprakész legyen az ügyintézés és az elszámolás, és a projektek 1 százaléka alá csökkenjen a mi hibánkból elfogadhatatlanul hosszú várakozási idő.
– Az első fejlesztési terv kohéziós alapjához tartozó némely nagyprojektnél viszont arról hallani, hogy a megvalósulás késedelmei miatt elbukjuk az uniós támogatást. Valóban van ilyen veszély?
– Nincs olyan nagyberuházás, amely már biztosan elveszítette a forrást, de ehhez időnként válságkezelés kell. Azért itt is javítottunk az arányokon, mert 2007 közepén 23-24 százalékos volt a pénzlehívás, 2007 végén pedig már 36-37 százaléknál tartottunk. Ezeknél a beruházásoknál sokkal több időnk van, mert nem 2008-ban jár le a program, hanem 2011-ben. Ezzel együtt magam sem vagyok elégedett a kifizetési rátával. Nem most, hanem még háromnegyed évvel ezelőtt figyelőlistát csináltattam, hetente nézik a kollégáim, hogyan haladnak a projektek. Napi kommunikációban vannak a projektgazdákkal. Sikerült annyira felgyorsítani a folyamatokat, hogy egy éve még veszni látszó projekteket visszahoztak az esélyesek sorába.
– A csepeli szennyvíztisztító befejezésének határideje például jelenleg már 2010-nél tart…
– De még ez sem veti fel a pénzvesztés kockázatát. A kérdés annyiban jogos, hogy az I. NFT kohéziós alapjának teljesítményénél döntően két projekt határozza meg a kifizetéseket: a csepeli szennyvíztisztító és az M0-ás együtt a kifizetések körülbelül 40 százalékát viszi el. A szennyvíztisztító nagyjából ütem szerint halad, aggályosabb projekteket inkább a vasút „környékén” látok. De mint említettem, a kockázatosabb ügyeket figyelőlisták alapján ellenőrizzük.
– Ugyan már az ÚMFT-ből kellene majd finanszírozni, de lesz mit megfigyelni a 4-es metró kapcsán is. A nemzeti gödör után lesz egy nemzeti alagutunk?
– Azért azt fontos tisztázni, hogy Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején a magyar kormány szerződött a Főpolgármesteri Hivatallal. Az eredeti feltételek szerint a költségek 79 százalékát kellett volna az államnak állnia. Most azon dolgozunk, hogy a már korábban bevállalt projekt EU-társfinanszírozásban valósuljon meg, s vizsgáljuk a projekt ésszerűségét is, hogy a lehető legolcsóbbá tegyük a magyar adófizetők számára. Most megint a fővárosnál a labda, hogy olyan pályázatot készítsen, amely igazodik a Brüsszel által szabott finanszírozási kerethez, s a magyar kormány is elfogadja. Mi Budapesttől egy megvalósítható és fenntartható beruházási javaslatot várunk, és ezt várja tőlünk Brüsszel is. Ebben minden rövid és hosszú távú kérdésre megnyugtató választ kell adni, ez előfeltétele az uniós források lehívhatóságának. Erre a giga projektre ugyanaz igaz, mint a legkisebb támogatásokra. A megvalósítás felelőssége a projektgazdáé. Egyébként nem a 4-es metró és néhány nagyberuházás a szimbóluma az Új Magyarország Fejlesztési Tervnek. Tudatosan olyan fejlesztési filozófiát választottunk, amely alapján nem néhány nagy beruházás között oszlik meg a források nagyobbik hányada. Nem felvilágosult abszolutista fejlesztéspolitikát csinálunk, hanem olyat, amelyben sok tízezer pályázó rakja össze az országot a maga kis projektjeivel.
– Visszatérítendő támogatásokból, szigorú növekedési feltételek mellett…
– Azt gondolom, a vállalkozástámogatást nem szabad összekeverni a szociális segélyezéssel, a szociális felzárkóztatással, amire külön programokat indítottunk.
– Vagyis ugyanazt mondja, mint egy évvel ezelőtt.
– Igen, ugyanazt mondom, mert nem változott az álláspontunk. Sőt, az élet bennünket igazolt abból a szempontból, hogy sokan kritizáltak, s azt mondták, nem lesz érdeklődés a reálnövekedést megkövetelő pályázati kiírásokra. Ennek éppen az ellenkezője történt. Átlagosan kétszeresen jegyezték le a programjainkat, van, amelyiket ötszörösen, tehát alapvetően a gyorsan növekvő exportőr, versenyképes vállalkozások körében is van akkora igény, ami a rendelkezésre álló forrásokat bőven fel tudja szívni. S ha van, akkor oda érdemes terelni ezeket a forrásokat, nem pedig szétfolyatni vagy klientúraépítésre használni, mint azt korábban más politikai erők tették. Ilyen értelemben az a feladatunk, hogy a magyar gazdaság leggyorsabban növekvő kis- és középvállalatait juttassuk többletlehetőséghez. Egyébként minden családi, kis- és középvállalkozás számára januárban indul a mikrohitel- és a hitelgarancia program, amelynek révén vállalkozások tízezrei jutnak nagyon könnyen, nagyon gyorsan és nagyon olcsón hosszú távra is hitellehetőséghez. A mikrohitel-pályázat keretében minden 1 forint hitelgarancia 10-12 forint hitelt garantál, ami azt jelenti, hogy 70-80 milliárd forint hitelgaranciával 1000 milliárd forintnyi hitellehetőség nyílik meg célzottan a szektor számára. A visszatérítendő formák amúgy igazságosak, mert nem torzítják a piaci viszonyokat. Nem úgy van, hogy az egyik sarkon a fűszeres kap, a „szembe fűszeres” pedig nem, az egyik nyer, a másik csődbe megy. Bárki hozzáférhet, s amikor visszatérítik, újra és újra ki tudjuk helyezni, s ezzel hosszú távú fejlesztési lehetőséget kap a magyar kisvállalkozói szektor. Ez még azzal is egybeesik, amit az ellenzék is javasolt, hogy visszatöltődő alapokat kell létrehozni.
– Talán több pénzt is lehetne erre fordítani, legalábbis az ellenzéki kritikák szerint a források nagy hányada jut infrastrukturális beruházásokra, „túl sok pénzt öntenek betonba”. De generálnak-e növekedést ezek a fejlesztések hosszú távon is? Mi van, ha helyi szinten utólag derül csak ki, hogy például a megépített kultúrközpontot nem tudják gazdaságosan működtetni?
– A pályázatoknál az egyik legfontosabb elbírálási szempont a projektek fenntarthatósága. Óriási felelősség, hogy mire költjük a támogatást, mert később a mi adóforintjainkból kell állni a működtetés költségét. Egy iskolai pályázatnál például hatástanulmányt kell benyújtani arra vonatkozóan, lesz-e 4-5 év múlva is elegendő, az intézményben tanuló diák. Ami pedig a források kizárólag betonba öntését illeti, ez a vád egyszerűen nem igaz. A pénzek 15 százalékát humánerőforrá-fejlesztésre költjük, közoktatásra, átképzésre, felsőoktatásra, foglalkoztatásra, kutatói ösztöndíjakra. A vállalkozásfejlesztési keret és a turizmusra szánt pénzek további, közel 20 százalékát teszik ki az összes forrásnak. A kőbe és betonba menő fejlesztések egy jelentős részéből, körülbelül 500 milliárd forintból humán infrastruktúra-beruházások valósulnak meg: iskolákat újítanak fel, egyetemeket, kórházakat fejlesztenek. A nagy környezetvédelmi, szennyvíz- és hulladékkezelési beruházásokat pedig kötelező megcsinálni, mert uniós vállalásunk. Ami még ezen felül van, azok a közlekedésfejlesztési projektek. A tapasztalatoknak ellentmondó az a vélemény, amely szerint az úthálózat, a vasút, vagy éppen a logisztika modernizálása nem élénkíti a gazdaságot.
– Maradjunk az önkormányzatoknál. Hallani arról, hogy számos település – kényszerből, forráshiány miatt – már csak azokkal a pályázatkészítőkkel áll szóba, akik hozzák az önrészt zsebből kifizető kivitelezőket. Azután meg felültervezik a projekteket, hogy biztosítsák a kivitelező költségeit és profitját is. Ki tudják szűrni az ilyen eseteket?
– Az elmúlt időszakban átalakítottuk az önrész rendszerét, az MFB rendkívül kedvezményes hitelkonstrukcióval segíti a településeket. Huszonöt évre, öt év türelmi idővel adnak hitelt, úgy, hogy a kamatok 80 százalékát az első években az állam állja. Nulla százalék önerőt azonban sehol sem fogunk előírni, mert ha nincs önrész, akkor végtelenek a vágyak. Az említett összefonódás jogilag tilos, de éppen azért fogadta el a parlament a napokban Európa talán legszigorúbb összeférhetetlenségi szabályát, hogy lelepleződjenek az ilyen esetek. A jogszabály kimondja, hogy aki akár politikusként, akár köztisztviselőként részt vesz az előkészítésben vagy a döntésben, az ne pályázhasson, a többiek pedig tegyék nyilvánossá, ha pályázni kívánnak. A visszaélések kiszűrése végett hoztuk létre az „anti-lop” portált, ahol mindenki bejelentheti, ha szabálytalanságot észlel. Ez idáig 170 bejelentés érkezett, kétharmaduk komolytalan, mintegy 25-30 panasz viszont komolynak tűnik, ezeket vizsgáljuk.
– Érkeztek olyan bejelentések, amelyek igazolták, hogy – amire fideszes vezetők is hivatkoztak a Zuschlag-ügy kirobbanásakor – maffiamódszerekkel tüntetik el a pénzeket?
– Látják? Így működik az ember emlékezete. Ez a dolog úgy kezdődött, hogy az ellenzék vezetője egy rádióműsorban azt állította, az uniós pénzek nagyobb részét ellopják. Majd nem egészen egy héttel később, láss csodát, előkerült egy videokazetta a Zuschlag-ügy mellékszálaként, amelyen valaki arról beszélt, el tudja intézni támogatások odaítélését. A sorrendiség fontos, abból látszik, hogy tudatosan felépített kampányról van szó. Azt látjuk, hogy marginális ügyeket elővéve elindult egy sajtóhadjárat, amely egyes szabálytalanságokból általánosítva azt próbálta elhitetni, hogy az egész rendszer korrupt, a pénzek nagy részét szervezetten ellopják. Mindenki tudja, még az is, aki nyilatkozott, hogy ez nem igaz, s ő maga is visszakozott később, hogy „na jó, talán mégsem a nagy részét lopják el, hanem csak a kisebb részét”. Cinikus mentalitás a mindannyiunkban meglévő rossz tapasztalatokra építve, mindent átfogó korrupcióról beszélni. Mindenki, aki kicsit is tájékozott, tudja, hogy nagyon szigorú ellenőrzési rendszer él az egész unióban. A csalásellenes hivatal, az OLAF felmérése szerint az EU-ban a pénzek mintegy 1,5 százalékával kapcsolatban merül fel valamilyen szabálytalanság, s jóval 1 százalék alatti a korrupciós vagy más bűncselekmények által érintett pénzek nagysága. Az tehát, hogy vannak ilyen ügyek, természetes, mert ahol ennyi pénzről van szó, ott a bűnözők is rámozdulnak, ezt egyik ország sem tudta kikerülni. Ezért világos hatalmi érdek húzódott meg a támadás mögött: az a logika, hogy ha sikeresen mennek a fejlesztések, az rosszul jön annak, aki szeretné megszerezni a hatalmat. Az a bajom ezzel a taktikával, hogy az uniós fejlesztések nem egy kormányról szólnak, nem egyetlen kormányzati időszakról, hanem ez esetben 9 évről. A harmadik kormányzati ciklus közepén leszünk, amikor befejeződik. A fejlesztéspolitika nemzeti ügy, talán soha vissza nem térő esély, mégis próbálják hitelteleníteni. Valakinek már megint fontosabb a hatalom, mint az ország érdeke.
– Brüsszelben kellett magyarázkodnia?
– Nem kérték, de én tájékoztattam a partnereimet rögtön az elején. Elmondtam, hogy konkrétan milyen ügyek merültek fel. Brüsszelben tudják, hogy mi magunk tárjuk fel a szabálytalanságok nagy részét. Vizsgálatot 2006-ban 129 esetben indítottunk, tavaly az első kilenc hónapban 46 ügyben, közülük 29-ben találtunk szabálytalanságot. Az OLAF 2006-ban egyetlen vizsgálatot sem folytatott Magyarországon fejlesztési pénzek kapcsán, mert mi magunk tesszük ezt meg. Épp ezért az is előfordulhat, hogy itthon még nagyobb számú ügy fog kiderülni, mint egy átlagos európai országban. A szigorúbb kontrolltól azt reméljük, ki fog tisztulni a rendszer és megerősödik a közvélemény hite a fejlesztésekkel elérni kívánt modernizációban.
