Gazdaság

Vérbor

Általában kerüli az ember, hogy gyors egymásutánban ugyanarról a pincészetről ömlengjen, mert rögvest megrágalmazzák, hogy pénzért teszi, bár úgy lenne.

De a friss újbor, a Bogyólé után nem sokkal a Vylyan előállt egy nagyágyúval, és nem bírjuk megállni, hogy ne hozzuk szóba ezt a szép bort.

Nem mintha nem kedvelnénk és tisztelnénk a többi villányiakat Bocktól Gerén és Tiffánon át Malatinszkyig vagy Wunderlichig, de tény, hogy különösen kedveljük a Vylyan fiatalos, nyitott, becsületes, olyan európais stílusát.


Vérbor 1

Nü, a Duennium feketébe hajló bíbor bor, színe az artériás véré. Őrült intenzív illatú, telt és lágy faktúrájú bor ő (majdnem 30 gramm/literes extrakttal) és meglepően élénk, jó kis fanyar savakkal (5,7 gramm/liter).


Borunk csípős szeszű (14,85 százalék), szinte likőrös benyomást keltő ital, a szép hordó adta finom hatásokkal (az anyag fele vadiúj, másik fele egyéves kis újhordóban érett). Kifejezetten gyümölcsös, hosszú aftertaste, melyben a fiatal, nem durva csersavak jelzik, hogy hősünk még nincs a csúcsra járatva.

A Duennium a 2003-as évjáratban termett franc-ok és sauvignonok közül kiválogatott legszebb szőlőből készült, mely franc, mint ismeretes, Villányban istenien érzi magát, lehet hogy előbb-utóbb kiszorítja innen nagy testvérét, az izomagyú cabernet sauvignont. A franc
7-10 nappal korábban, illetve minden évben biztonságosan beérik, mentes marad a vegetális effektektől (zöld ízektől), melyek a sauvignonnál előfordulnak, és értékcsökkenést okoznak. A Duenniumban is a franc viszi a prímet: 55 százalékos többségben van a 45 százaléknyi sauvignonnal szemben. Ezt a szép bort csak a legjobb években komponálják, a következő Duennium a pazar tavalyi évből palackoztatik majd és csak 2010-ben helyezhetem a borpultra, ha megérem. Ebből is látszik, hogy borunk nem egy túl gyors pörgésű jószág, az ünnepek bora, melyet csak bonyolult vadállatokhoz, bifsztekhez, infúzióhoz ajánlunk jó szívvel, 11 300 froncsi a bruttó pinceára.

Duennium 2003, Vylyan. Feketébe hajló bíbor bor, élénk, fanyar savakkal. Gyümölcsös utóíz. › Bonyolult vadállatokhoz, bifsztekhez. › 11 300 forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik