Gazdaság

Újraírt történelemkönyvek

Kisebb kudarcokkal ugyan, de nagy sikernek tartja a délszláv háborús bűnök kivizsgálására létrehozott Hágai Nemzetközi Törvényszék eddigi tevékenységét Carla Del Ponte, aki december végén - nyolc év után - távozik a főügyészi posztról.

– Ha újra kezdhetné a hágai törvényszék főügyészeként, mit tenne másként?

– Azt szeretném, ha a törvényszék saját kikényszerítő mechanizmusokkal rendelkezne, hogy elérhesse a szökevények letartóztatását.

– Mit tart tevékenysége legnagyobb sikerének, illetve legnagyobb kudarcának, csalódásának?

Újraírt történelemkönyvek 1

Újraírt történelemkönyvek 2

“Az igazságszolgáltatás megcsúfolásának tartom, hogy Ratko Mladics és Radovan Karadzsics még mindig szabadlábon van.”

Újraírt történelemkönyvek 3

– A törvényszék számos sikert könyvelhetett el. Hivatali időm nyolc éve alatt 63 személy ellen adtunk ki előzetes vádindítványt, és 91 vádlottat helyeztünk előzetes letartóztatásba. Közülük 44-gyel szemben megindult és befejeződött az eljárás. Minden kétséget kizáróan bebizonyítottuk, hogy Srebrenicában népirtás történt, hogy a nemi erőszakot a terror eszközeként alkalmazták, és azt emberiség elleni bűncselekménynek kell tekinteni, továbbá azt, hogy a Szarajevó ostroma alatt a polgári lakossággal szemben elkövetett bűnök a legsúlyosabb büntetést érdemlik. A törvényszék megmutatta, hogy egyetlen bűnös sem élvezhet büntetlenséget – vád alá helyeztünk egy hivatalban lévő államfőt, miniszterelnököket, katonai vezetőket, rendőrtábornokokat és magas rangú politikusokat. Ennek az úttörő intézménynek és a nyomában létrehozott más intézményeknek köszönhetően már nem az a kérdés, hogy a háborús bűnösöket egyáltalán felelősségre vonják-e, legfeljebb az, hogy mikor. A törvényszék az áldozatok ezreinek is igazságot szolgáltatott, és szót adott nekik: több mint három és fél ezren tettek vallomást közülük a törvényszék tárgyalótermében. A Hágai Nemzetközi Törvényszék közvetve hozzájárult az igazságtételhez, amikor arra ösztönözte a volt Jugoszlávia bíróságait, hogy folytassák a munkát, és amikor szoros partnerséget alakított ki a helyi hatóságokkal, előmozdítva ezáltal a jogi reformot ezekben az országokban. Végül, de nem utolsósorban, a nemzetközi jog fejlődéséhez való hozzájárulásával, a törvényszék más nemzetközi bíróságok létrehozásának is ihletője volt, mint a Ruandai Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICTR), a Kambodzsa Törvényszék és az állandó Nemzetközi Büntetőbíróság. Arról se feledkezzünk meg, hogy ez a típusú munka sohasem egyetlen személy műve, hanem sok kiváló és elhivatott szakemberé. Ami pedig a legnagyobb csalódásomat illeti: az igazságszolgáltatás megcsúfolásának tartom, hogy Ratko Mladics és Radovan Karadzsics még mindig szabadlábon van. De remélem, az ellenük folyó eljárást is hamarosan a sikerek közé lehet sorolni, amikor majd Hágába kerülnek.

– Mivel magyarázza, hogy a boszniai háború és a srebrenicai tömegmészárlás két fő felelősét 12 évvel az események után még mindig nem tudták elfogni? Kinek a fiaskója ez?

– A kudarcnak számos gazdája van. Kezdetben a nemzetközi közösség fiaskója volt: ők nem tartóztatták le a két szökevényt közvetlenül a háborút követő években, mert attól tartottak, hogy a kézre kerítésük zavargásokat válthat ki, mi több, akár egy újabb háborút is. Amikor aztán a nemzetközi közösség megváltoztatta a politikáját, Mladics és Karadzsics a Boszniai Szerb Köztársaságban a helyi hatóságok és Szerbia hathatós segítségével elrejtőztek, és azóta is bujkálnak.

– Nem tart attól, hogy a Koszovó státusa körüli nagypolitikai játszmák megakadályozzák Mladics és Karadzsics Hágába szállítását?

– Őszintén remélem, hogy ez nem következik be. Ők ketten tizenkét éve vannak szökésben, és több mint négy évvel a koszovói konfliktust megelőzően emeltek vádat ellenük.

– Mandátuma idején Ön gyakran panaszkodott egyes országok együttműködésének hiányára. Mit gondol mi volt ennek az oka? Említene néhány kirívó példát?

– Sajnos számos példa akad. A törvényszék Horvátországot és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot is bepanaszolta az ENSZ Biztonsági Tanácsánál. Ezek az államok nem működtek együtt a tanúkhoz való hozzáférés biztosításában. A dokumentumok megszerzésével és az archívumokhoz való hozzáféréssel is rengeteg problémánk volt. A legnagyobb gondot természetesen a szökevények okozták. Ami az együttműködés hiányának okait illeti, azok, úgy gondolom, főleg politikaiak. De engem nem érdekelnek az okok, teljesen irrelevánsak, hiszen minden államnak kötelessége az együttműködés. Amennyiben ezt nem teszik meg, a nemzetközi közösség kötelessége kikényszeríteni az együttműködést. Ellenkező esetben nem lennénk képesek megfelelni a mandátumunknak. A feltételesség politikája – a pénzügyi támogatás, vagy nemzetközi szervezetekben való tagság és programokban való részvétel a törvényszékkel való teljes együttműködés függvénye – az elmúlt években a leghatékonyabb eszköznek bizonyult a tekintetben, hogy a belgrádi, zágrábi és szarajevói hatóságokat rászorítsuk: tegyenek eleget nemzetközi kötelezettségeiknek a Hágával való együttműködést illetően. Az évek során ilyen kondicionalitást vezetett be az Egyesült Államok a pénzügyi támogatást, a NATO a Partnerség a Békéért programban való részvételt, az Európai Unió pedig a majdani tagságot illetően. Az egyetlen hatékony eszköz ma az EU által alkalmazott feltételesség elve. Az utóbbi három-négy évben letartóztatott több mint 30 szökevény többsége az EU ezen politikájának köszönhetően került Hágába. Noha egymástól eltérő hangokat lehet hallani, az EU és Szerbia között mindaddig nem lehet véglegesíteni a stabilizációs és társulási megállapodás folyamatát, amíg Ratko Mladics és a többi szökevény tartózkodási helyét meg nem állapítják, majd le nem tartóztatják őket.

– Ön szerint a hágai törvényszék tevékenysége valóban hozzájárult a Balkán népeinek megbékéléséhez, ami mandátumának egyik célja volt?

– A törvényszék elsődlegesen a tények feltárásával és az egyéni büntetőfelelősség megállapításával járult hozzá a békéhez és a biztonsághoz, a regionális stabilitáshoz és a megbékéléshez. A felelősségre vont politikai és katonai vezetőket eltávolították a hatalomból, nem térhetnek vissza korábbi funkcióikba. Az elkövetett bűnökről fontos tények állnak rendelkezésre. Az áldozatoknak igazságot szolgáltattak. Bár ez már önmagában is nagy eredmény, nem elegendő a megbékéléshez. A nemzetközi és a helyi tényezőknek a siker érdekében további támogatást kell nyújtaniuk ehhez az összetett és időnként fájdalmas folyamathoz. Történelemkönyveket kell módosítani, a törvényszék által tárgyalt ügyekben feltárt lényeges tények figyelembevételével. A vallási és más fontos intézményeknek céljuknak kell tekinteniük annak megértését, hogy mi is történt. Az embereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy megértsék, mit követtek el a nevükben. Ha ez megtörtént, csak akkor van remény a megbékélésre. Ez a bonyolult feladat új, jövőképpel rendelkező vezetőket igényel, akik segíteni tudnak a szétesett társadalmak újjáépítésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik