Hónapról hónapra megújuló izgalommal vetik rá magukat a hazai közélet szereplői a politikusok népszerűségéről készült kutatásokra. A népszerűségi pontszámok azonban nem válthatók át szavazatokra. Népszerűtlen politikus is lehet sikeres, és sikertelen is lehet népszerű. Az a fajta rokonszenv, amit ezek a kutatások mutatnak, csak egy, és közel sem a legfontosabb szempont a megítélésükben. Nem tudhatjuk, hogy a választó miért tart valakit rokonszenvesnek, vagy miért tartja alkalmasnak valamilyen tisztség betöltésére – így azt sem jósolhatjuk meg, feltétlenül a népszerűbb politikusra szavazna-e. A közszereplők imázsát ezért több szempontból is érdemes megnézni. Ennek érdekében életszerű, hétköznapi szituációkba helyezve vizsgáltuk a politikusokról kialakult képet – abból kiindulva, hogy a választók őket is hasonló fogódzók alapján ítélik meg, mint a környezetükben lévő embereket, barátaikat és ismerőseiket.
BIZALMATLANSÁG. Tisztességtelenek, de szavazunk rájuk – a magyar választók többsége így gondolkodik a politikusokról. A hazai viszonyok között az erkölcsös politikus olyan ideál, amelynek a politikai élet szinte egyetlen szereplője sem tud megfelelni. A krónikus bizalmatlanságot jól mutatja, hogy a valamelyik tábor mellett elkötelezett szavazók fele még a saját oldalához tartozó politikusról sem tudja elképzelni, hogy ne ígérne olyat, amiről maga is tudja, hogy nem fogja teljesíteni, vagy aki mindent bevallana az adóbevallásában. A választók többsége egyáltalán nem tartja jellemzőnek e szereplőkre a szerénységet és a puritánságot, és a válaszadók egyharmada gondolja úgy, hogy nincs olyan politikus, aki ne élne vissza hatalmával – vagy éppen ne lenne megvesztegethető.
Ez a jelenség azzal is összefügghet, hogy hazánkban a pártok a politika ellen indított kampány élére álltak, és a közvélemény előítéleteire építve versengenek nemcsak egymás, de egységesen a politikai elit lejáratásában. A magyar választók ugyanakkor a korruptnak és tisztességtelennek tartott politikusok közül is ki tudják választani a számukra legkevésbé ellenszenveseket, és nem vitatják el, hogy egyesek karizmatikusak, meg-
győzőek vagy hozzáértők lehetnek.
További fontos eredmény, hogy a választók a politikusok személyiségét nem kizárólag párthovatartozásuk szerint ítélik meg. Imázs tekintetében olyanok állnak egymáshoz rendkívül közel, akiket amúgy mély politikai szakadék választ el egymástól. Orbán Viktor a választók számára jobban hasonlít Gyurcsány Ferenchez, mint bármelyik Fidesz-politikushoz (lásd az ábrákat).
KÉT FÉRFI, EGY ESET. A két pártvezető a választók többsége szerint olyan kiemelkedő szereplője a mezőnynek, akiket messze lemaradva követnek a többiek (vagyis a két „vezérhez” a szavazók sokkal gyakrabban társították a felsorolt imázselemeket, mint másokhoz). Bár a médiában régóta zajlik a találgatás Orbán és főképp Gyurcsány lehetséges utódairól, a közvélemény összességében nem gondolkodik alternatívákban. Ők ketten gyakorlatilag ugyanazt a karaktert jelenítik meg: a karizmatikus, határozott, jó kommunikációs képességekkel rendelkező agresszív vezetőét. A választók messze rájuk tartották leginkább jellemzőnek, hogy ha valami elsőre nem sikerülne nekik, akkor addig próbálkoznának, amíg célhoz nem érnek, illetve hogy intelligensek – tehát jók lehetnek a logikai játékokban.
A Fidesz elnöke egyértelműen Gyurcsány fölé magasodik a tömegek mozgósításának képességében: míg Orbánra a választók 71, Gyurcsányra 39 százaléka tartja jellemzőnek, hogy a „tömegek hallgatnának rá”. A becsületességet azonban a választók nem tartják Gyurcsány és Orbán legfőbb erényének; kevesebb, mint 20 százalékuk tudja elképzelni, hogy vámtisztként nem engednének a csempészeknek (tehát, hogy nem lennének korrumpálhatóak), hogy nem bontanának fel egy nem nekik szóló levelet, illetve útszűkületben maguk elé engednének más autósokat. Az MSZP és a Fidesz elnöke nem tartozik a rokonszenves politikusok közé: a választók mindössze 11 százaléka szeretné, ha több olyan ember lenne a környezetében, mint Gyurcsány; ugyanezt Orbánról is csupán 20 százalék említette.
Politikusi látleletek
● A politikusokat a választók szinte egyöntetűen tisztességtelennek tartják; ez alól csak néhány politikus képez (gyenge) kivételt
● Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor a választók körében olyan politikai tekintélyeknek számítanak, akiknek alternatíváját a választók jelenleg nem látják
● A politikusok imázsát nem kizárólag párthovatartozásuk határozza meg; e szereplők személyi-ségük szerint olyan csoportokba sorolhatóak, amelyek keresztbe metszik mind a pártokat, mind a politikai oldalakat
● Rokonszenves (és népszerű) politikusok fő erényeinek a választók az empátiát és a konszenzus-teremtő képességet tartják, kevésbé társítanak viszont hozzájuk olyan „férfias” tulajdon-ságokat, mint a határozottság és az erő
Pokorni Zoltán megítélése Kósánál is kevésbé karakteres, igaz, őt a választók a Fidesz legtöbb politikusánál kicsivel tisztességesebbnek tartják. A jobboldali táborban (Orbán után) ő a második legkedveltebb, a baloldalon szavazók viszont őt is agresszívnek látják. Ez érvényes Rogán Antalra is, akinek imázsát még inkább a korábbi „megmondóember” szerepe határozza meg. A belvárosi polgármester tehát az utóbbi időben folytatott bulvárkampánya ellenére sem vált egyelőre „szerethetővé”.
A potenciális Gyurcsány-utódként emlegetett MSZP-vezetők közül Szili Katalin emelkedik ki, ismertség és imázs tekintetében egyaránt. Ő azok közé tartozik, akit a megkérdezettek a politikusok átlagánál némileg becsületesebbnek tartanak. Gyengének bizonyult viszont abban az értelemben, hogy a választók nem látják sem igazán jó kommunikátornak, sem kitartó, hozzáértő politikusnak. A parlamenti házelnök legfőbb erőssége a közvélemény szemében, hogy rokonszenves és empatikus. Hasonló a helyzet Sólyom Lászlóval kapcsolatban, akihez a választók a leggyakrabban társították a becsületességgel kapcsolatos állításokat.
Dávid Ibolya ebben a csoportban a legmarkánsabban megítélt szereplő. Gyurcsány és Orbán mögött az MDF elnökének a leghatározottabb az imázsa, és róla tudnak a legtöbben véleményt alkotni. A választók szerint nem jellemző rá az agresszivitás, ugyanakkor kialakult véleménye van a dolgokról (egy beszélgetés során mindenhez hozzá tudna szólni). E három politikus – Szili, Sólyom és Dávid – közös vonása az empátia és a konszenzusteremtésre való hajlam. Közülük is Dávid Ibolyáról feltételezték leginkább a választók, hogy egy vitában biztosan meg tudná békíteni a feleket, rögtön észrevenné, ha egy babakocsis anyukának segítségre lenne szüksége a lépcsőn, illetve egy útszűkületben beengedne más autósokat is maga elé. A három politikushoz összességében inkább nőies jellemzőket társítanak a választók (szelídek, gondoskodóak és empatikusak), s elsődlegesen ennek köszönhető a feléjük áradó, a hagyományos népszerűségi listákról is leolvasható magasabb rokonszenv. Ugyanakkor mintha a „nőies szerep” negatívumai is átsugároznának rájuk: a választók valamivel kevésbé társítják hozzájuk a határozottsággal és a kompetenciával kapcsolatos állításokat, nem tartják őket erős és rátermett politikusnak. A rokonszenves-integratív szerep tehát a választók szemében nemcsak előnyökkel, de hátrányokkal is jár – amit viszont teljesen elfednek a népszerűségi pontszámok.
(A szerző a Political Capital vezető elemzője.)
A kutatásról
A 800 fős mintán 2007. október 6-a és 15-e közötti, személyes megkérdezésen alapuló, a magyar választókorú népességre reprezentatív vizsgálat során feltételeztük, hogy a politikusok megítélését három fő tényező határozza meg: mennyire vannak birtokában a politikusi munkához szükséges képességeknek (kompetencia), mennyire becsületesek és rátermettek erkölcsi szempontból (morál); illetve mennyire szimpatikusak és empatikusak a választók számára (rokonszenv). Ez utóbbi áll a legközelebb ahhoz, amit a politikus-népszerűségi vizsgálatok mérnek. A Political Capital és a Capital Research által végzett kutatás során nyilvánvalóvá vált, hogy a felsorolt három mellett egy negyedik tényező is fontos a megítélésben: az agresszivitás.
