Nem fizetünk, de szolgáltatást várunk
A nyugdíjrendszer már most jelentkező, talán legsúlyosabb nehézsége abból származik, hogy hazánkban alacsony a foglalkoztatottság, a dolgozók jelentős része ráadásul alig fizet járulékot – derül ki a nyugdíjrendszer reformjának fő csapásirányának kialakításával megbízott Nyugdíj Kerekasztal honlapján található kitűnő összegzésből.
A Matits Ágnes által összeállított dokumentum szerint a 20-64 éves férfiak mindössze 64, az azonos korú nők mindössze 51 százaléka dolgozik, vagyis a korhatár alatti nyugdíjasok száma rendkívül magas. Többségük rokkantnyugdíjas: Magyarországon ma a számuk mintegy 800 ezer, vagyis minden harmadik nyugdíjas egészségügyi állapota valós vagy valósnak tűnő megromlása miatt vonult ki idő előtt a munkaerőpiacról.
Az európai szinten is rendkívül alacsony foglalkoztatottsági rátát a nyugdíjak szempontjából tovább súlyosbítja, hogy a ténylegesen nyugdíjjárulékot fizetők köre alig nagyobb, mint a dolgozó népesség harmada: a járulékok 86 százalékát 2,4 millió dolgozó fizeti, akik közül 800 ezernek az állam a munkaadója – így ők „tartják el” a nyugdíjasok döntő többségét. A másik oldalról közelítve: csaknem kétmillió dolgozó hivatalosan a létminimumon él, így ez után fizet járulékot is; a vállalkozók számára tavaly szeptemberben bevezetett kötelező dupla járulékalap pont ezt a réteget kísérli meg elérni. Ezzel együtt a minimális hozzájárulást fizetők gyakorlatilag alig remélhetnek nyugdíjat a rendszer első, felosztó-kirovó elven alapuló pilléréből.
Bokros Lajos szerint a 13. havi nyugdíj politikai cukorka (Fotó: MTI)
Szakértők szerint a mostani rendszer azért is igazságtalan, mert bizonyos társadalmi csoportok indokolt, mások indokolatlan kedvezményekhez jutottak, általában politikai befolyásukhoz mérten. A politika direkt beavatkozását is károsnak és kuszának tartják a közgazdászok, ami ráadásul a rendszer egyensúlyát majd minden esetben jelentősen tovább rontja (lásd a 13. nyugdíj bevezetése, vagy a 14. havi nyugdíj ígérete).
A sok negatívummal együtt azonban tévhit, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlan: ha az aktív korúak foglalkoztatási rátája 2050-re a 25 évvel ezelőtti szintre emelkedne, akkor például számítások szerint 43 év múlva 100 foglalkoztatottra 118 eltartandó jutna a jelenlegi 164 helyett.
Viszont ez a kedvező forgatókönyv nem oldaná meg a felosztó-kirovó alapon működő nyugdíjrendszerek alapvető nehézségét: azt, hogy nem méltányos a következő generációkkal szemben.
—-Triplázódó hiányt hoz a változatlanság—-
A változatlan nyugdíjrendszer által felhalmozott hiányt számította ki A magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága című tanulmányában a jegybank két közgazdásza, Orbán Gábor és Palotai Dániel.
A kutatók a modell megalkotásánál számos felvetéssel éltek: a következő 100 évre megbecsülték többek között a demográfiai trendeket, a járadékok összegét és a magyar gazdaság fejlődésének ütemét.
A demográfiai trendek például most rendkívül kedvezőek, mert a Ratkó-korszakban, az 1950-es évek elején született népes generáció még a munkaerőpiacon van, sőt gyermekeik is dolgoznak már. A nyugdíjrendszert demográfiai szempontból az első csapás 5-10 év múlva éri, amikor a Ratkó-korszak szülöttei vonulnak nyugdíjba, a következő pedig 2035-2040 körül, amikor az ő gyermekeik is elérik a korhatárt.
A kutatók modellje szerint így az állami nyugdíjpillér egyenlege 2020-ig némileg javulhat, azután romlani kezd, majd a nyugdíjrendszer hiánya 2040 körül tíz év alatt megduplázódik. Összességében tehát elmondható: míg most a nyugdíjrendszer hiánya kicsivel több mint 1 százaléka a GDP-nek, addig 2050 és 2060 között a deficit megközelítheti a GDP 4 százalékát, vagyis a nyugdíjasok a hazai össztermék ekkora százalékát hagyják adósságként utódaikra.
A második nyugdíjpillér (a magánpénztárak) bevonásával a hiány enyhül, de a nyugdíjrendszer fenntarthatósága továbbra sem megoldott.
