Gazdaság

Kitermelésben alázta az OMV a Molt

Miközben a Mol-csoport nettó eredménye 39 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, az OMV ugyanennyivel növelte profitját az időszakban. A szakértő szerint az osztrák olajcég a kutatás-kitermelés szegmensben verte meg alaposan magyar riválisát.

Az OMV 517 millió euró adózott eredményt ért el 2007 harmadik negyedévében, ami 72 százalékkal haladja meg a Mol profitját – derül ki a két olajtársaság közzétett gyorsjelentéseiből. Ráadásul, miközben a – Mol felvásárlását továbbra is szorgalmazó – osztrák OMV 40 százalékkal növelte nettó profitját az időszakban, a magyar társaságé 39 százalékkal esett vissza a bázishoz képest.

Háromszoros kitermelés

A jelentős eltérést alapvetően a kutatás-kitermelés szegmensre vezette vissza Pletser Tamás, az ING szakértő-elemzője, aki szerint miközben az osztrák társaság folyamatosan növelte szénhidrogén-kitermelését az elmúlt időszakban, a Mol-ra eközben a csökkenés volt a jellemző. Ez abból adódik – mondta lapunknak –, hogy a Mol egy termelésének 10 százalékát adó lelőhelyet értékesített nemrég, s egyébként is mezői már elérték a csúcsot, s lefele menő ágba estek.

Konkrétumokra lefordítva, az OMV összehasonlítható adatok szerint naponta 317 ezer hordónak megfelelő olajat termel ki, szemben a Mol 91 ezer hordójával. Az osztrákok sikerében oroszlánrésze van romániai érdekeltségüknek, amely naponta 220 ezer hordóval járul hozzá a teljesítményhez.

Kilenc hónapban is jobbak

Ha az év eddig eltelt részét nézzük, abban is jobb az OMV, hiszen az első kilenc hónapban az adózott eredménye 22 százalékkal nőtt, miközben a Molé harmadával esett.


Ez utóbbi nyilván szorosan köthető ahhoz, hogy a Mol árbevétele a harmadik negyedévben 685 milliárd forint, a háromnegyedévben 1807 milliárd forint volt, ami 10, illetve 20 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.


Persze az sem feledhető, hogy az utolsó három hónapban a dollár 15 százalékkal gyengült a forinthoz képest, ami jelentős tényező volt a gyengébb eredményben – ahogy azt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója többször hangsúlyozta.

Emelkedő részvényár

Az OMV gyorsjelentéséből az is kiderül, hogy a társaság árbevétele a harmadik negyedévben 6 százalékkal 5,139 milliárd euróra nőtt, az év első kilenc hónapjában pedig 4 százalékkal 14,314 milliárd euróra emelkedett.

A harmadik negyedévben az osztrák olajipari cég az egy részvényre jutó eredményt 40 százalékkal 1,73 euróra növelte. A részvények szerdán a bécsi tőzsdén 0,5 százalékkal 49,7 euróra emelkedtek a záráskor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik