Gazdaság

A Strabag építi az M6-ost

Az osztrák Strabag AG vezette Mecsek Autópálya Konzorcium nyerte el az M6-os Szekszárd-Bóly és az M60-as gyorsforgalmi út Bóly-Pécs közötti, együttesen 80 kilométeres szakaszának PPP-konstrukcióban történő megépítésére és 30 éves üzemeltetésére kiírt koncessziós tendert – jelentette be közleményében a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

A nyertes konzorcium tagja a francia Bouyges Traveaux Publics SA, a Colas SA, a brit John Laing Infrastructure Ltd., a magyar Intertoll Europe Zrt., ám a beruházás 10 százalékát meghaladó mértékben alvállalkozóként részt vesz a Magyar Aszfalt Kft., a Colas Hungária Kft. és a Közgép is.

Van egy híre, fotója, videója? Töltse fel az FN Tudósítóra!

A nyertes konzorcium végső ajánlatának nettó jelenértéke 266,8 milliárd forint volt. A nyertes konzorciummal a szerződéskötésre a közbeszerzésekről szóló törvény szabályainak megfelelően, 2007. november 21-én kerül sor.

A munkálatok így még 2007 végén megkezdhetők, az építkezés a szerződésnek megfelelően 2010 tavaszán fejeződik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik