Gazdaság

Esett a Magyar Telekom profitja, de az elemzők elégedettek

A Magyar Telekom Nyrt. (MT) 59,4 milliárd forint nettó eredményt ért el az első háromnegyed évben, ami 1,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 60,3 milliárd forintnál. Az elemzőcégek azonban elégedettek, mert a cég várakozásaikon felül teljesített.

A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványnak (IFRS) megfelelő gyorsjelentés szerint a bevételek 2,7 százalékkal, 490,3 milliárd forintról 503,6 milliárd forintra nőttek az első kilenc hónapban az előző év azonos időszakához képest. A kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizácó előtti eredmény (EBITDA) 2,1 százalékkal, 203,0 milliárd forintra nőtt, az EBITDA-ráta pedig 40,3 százalék volt.


Ugyanakkor Cashline Értékpapír szerint a Magyar Telekom önmagához képest remek negyedéves eredményről számolt be, ugyanis nettó profit közel 15 százalékkal múlta felül az elemzői konszenzust, míg az EBITDA több mint 5 százalékkal lett jobb a piaci várakozásnál. Az eredmény megegyezett a Cashline és Concorde becslésével.


Újabb pozitív meglepetés, hogy az egyszeri költségektől (vizsgálat, létszámleépítés) tisztított EBITDA ráta 44 százalékot tett ki, ami visszaszámítva 7 milliárddal múlja felül a piac készpénztermelő képességre vonatkozó előrejelzését, de a Cashline becslésénél is 2 milliárddal többet mutat.

Az év első kilenc hónapjában a mobil-, az internet-, valamint a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése ellensúlyozta a vezetékes forgalomból és a TETRA-szolgáltatásból származó bevételek csökkenését. A KFKI-csoport, a TSystems Hungary és a Dataplex konszolidálása 2007 első kilenc hónapjában 18,8 milliárd forinttal járult hozzá a csoport bevételeihez.


Csökkenő vezetékes forgalom

A jelentés idézi Christopher Mattheisent, az MT elnök-vezérigazgatóját, aki úgy véli, a létrehozott új irányítási struktúra révén és a létszámhatékonyság növelésével hosszú távon is versenyképes lesz a vállalat. Az egyes ügyfélszegmensekre épülő új irányítási struktúrát 2008 elejétől vezetik be, a részletek véglegesítése folyamatban van.


A magyar és a macedón vezetékes szegmensnek az erős mobilhelyettesítési hatás és verseny miatt ugyan a hangalapú bevételek folytatódó csökkenésével kellett szembe
néznie, viszont ezt kompenzálni tudta az internetes üzletág felfutása és drasztikusan megugró forgalom Montenegróban, írta a Cashline.

A vezetékes szolgáltatások, a T-Com-szegmens bevételei az év első kilenc hónapjában 230,7 milliárd forintot tettek ki, ami 2,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. Az EBITDA 93,2 milliárd forint volt, 3,9 százalékkal kisebb a bázisénál. Az idén szeptember végén a szélessávú csatlakozások száma meghaladta a 680 ezret. Ugyanakkor az erős mobilhelyettesítés és a kábelszolgáltatók által támasztott verseny miatt a vezetékes vonalak száma csökkent, szeptember végén 5,3 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.


Csökkenő percdíjak

A hazai mobil bevételek némileg szerényebb növekedést mutattak annál, mint amit a Cashline várt (1,1 százalék vs 2 százalék) a csökkenő végződtetési díjak és tarifák következtében, de a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatások forgalma az eredményességhez talán még jelentősebben járult hozzá, mint azt becsültük.


A T-Mobile szegmens bevételei 1,6 százalékkal 257,7 milliárd forintra nőttek, az EBITDA 9,5 százalékkal, 114,6 milliárd forintra nőtt. A mobil bevételek növekedését a nemzetközi mobil szolgáltatóknál elért magasabb hang alapú forgalmi bevételek, valamint az értéknövelt szolgáltatásokból származó magasabb bevételek okozták.


—-Jövedelmező mobil—-

T-Mobile Magyarország fajlagos forgalma 5,8 százalékkal, a 2006. első három negyedévi 139 percről 2007 azonos időszakában 147 percre növekedett. Az egy előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 4,8 százalékkal, 4793 forintról 4565 forintra csökkent, elsősorban az alacsonyabb átlagos percdíjak következtében.

A T-Mobile Magyarországnak 44,1 százalékos piaci részesedése volt a mobilpiacon szeptember végén. A cég átlagos előfizetői száma egy év alatt 6 százalékkal növekedett, a szerződéses előfizetők aránya 2007. szeptember 30-ra az előző évi 33,9 százalékról 36,9 százalékra nőtt.


A montenegrói mobil szegmens egy kiugró 37,5 százalékos növekedést produkált éves bázison a megugró turizmusnak és a növekvő végződtetési díjaknak köszönhetően. A macedón mobil
bevételek növekedése ugyan egy számjegyű maradt, de 56,6 százalékos EBITDA rátája így is jóval a csoport átlag felett van.


Szép kilátások?


A működéshez kapcsolódó költségek a Cashline elvárásainak megfelelően alakultak (sikerült tartani a javuló hatékonyságot), ugyanakkor a külföldi leányoknál zajló vizsgálat 1 milliárddal
több költséget emésztett fel a becslésünknél, és egy plusz egymilliárdos létszámleépítéshez tartozó költséggel sem számoltunk.


A riport gyöngyszeme a szabad pénzáram, amely az első három negyedévben 137,87 milliárd forintra nőtt a tavalyi 51,7 milliárd az erős készpénztermelő képességnek, az alacsonyabb forgótőkeigénynek és a kisebb számú akvizíciónak köszönhetően. A Cashline szerint optimális esetben 2007-re 155 forintos egy részvényre jutó szabad pénzárammal számolhatunk, amivel – ha nem lesz érdemi akvizíció – a 2007-es eredmények után az osztalék mértéke első körben 80-85 forintra nőhet (figyelembe véve a társaság 30-40 százalékra belőtt nettó eladósodottsági rátáját).


Emellett a Cashline abban hisz, hogy a társaság nem fog túlfizetni semmilyen akvizíciót, és a hosszú távú fenntartható osztalék 90-100 forint között van, ezért vételre javasolják a részvényt. A Concorde felhalmozásra javasolja a részvényt, ám szerintük a társaság javuló eredményei ellenére árnyék vetül a 2008-as kilátásokra, ugyanis még nem dőlt el, hogy a Deutsche Telekom melyik leányvállalatát indítja a Telekom Slovenije privatizációs pályázatán. Ha a Deutsche Telekom választása a magyar leánycégre esik, akkor az akvizíció költségei miatt csalódhatnak a Magyar Telekom azon részvényesei, akik elsősorban a 2008-as osztalék reményében tartják a papírt, teszi hozzá a Concorde. A Concorde 12 hónapos célára 1095 forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik