Az államháztartási deficit idén a GDP 3 százalékával csökken – olvasható a GKI elemzésében. A javulás mintegy fele a bevételek emelkedéséből adódik. Másik fele kiadáscsökkenésből fakad, hasonló arányban az állami-önkormányzati beruházások, illetve a közszolgálati kiadások mérsékléséből. A külgazdasági egyensúly is jelentősen javul. A teljes külkereskedelmi forgalom – amely összességében már tavaly is szerény aktívumot mutatott – kiviteli többlete meg fogja közelíteni a 2 milliárd eurót. A jövedelemáramlások passzívuma viszont nő, nagyobbrészt a külföldi tőkeállományon keletkező profit, kisebb részt a kamatkiadások következtében. Végeredményben a folyó fizetési mérleg hiánya a tavalyi 5,8 milliárdról körülbelül 5,2 milliárd euróra javul. Mivel a tőkemérlegben a nettó EU-támogatások a tavalyi szinthez képest alig emelkednek, a magyar gazdaság külső finanszírozási igénye 4,5 milliárd euró, a GDP 4,4 százaléka lesz.
Lelassult gazdaság
A GDP növekedése a vártnál is jobban, 2 százalék körülire lassul. Az agrártermelés mérséklődése önmagában 0,5 százalékponttal, a közösségi szolgáltatások visszaesése több mint 1 százalékponttal mérsékli a GDP dinamikáját. Az ipar termelése 8,5 százalékkal emelkedik. A belföldi turizmus dinamikusan nő, a tranzit szállítások gyorsan emelkednek. Erőteljesen bővülnek az üzleti szolgáltatások is. Az építőipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom 2 százalékkal mérséklődik.
Lassabban csökkenő infláció
Az infláció 2006 nyarától kezdve erőteljesen gyorsult. Csúcspontja 2007 tavaszán magasabb, mérséklődése 2007 nyarától szerényebb a korábban előrejelzettnél. Ennek több oka van. A körülbelül 10 százalékkal gyengülő dollár az olaj, a nyersanyagok és az élelmiszerek világpiaci árának növekedését nem teljesen kompenzálta. Így az importált infláció magasabb lett.
Az aszály miatt is jelentős hazai élelmiszer-áremelkedés ment végbe. 2007 szeptemberében az infláció jelentősen, 6,4 százalékra mérséklődött, de innen már csak nagyon szerényen csökken az év végéig (kb. 6,2százaklékra). Az év egészében 7,8 százalékos átlagos infláció várható.
Visszaesett reálbér
A bruttó átlagkereset az év egészében 8,5százalékkal, ezen belül az üzleti szférában 9,5 százalékkal a költségvetési szektorban a második félévi, a tizenharmadik havi fizetés felének terhére „előrehozott” béremelés nyomán 6,3 százalékkal emelkedik. A nettó bérek növekedése ettől messze elmarad. Így a reálbér statisztikailag 4,5 százalékkal, a fehéredés (a széles körű adóelkerülés kezdeti visszaszorulásának) hatását is figyelembe véve az üzleti és a közszférában egyaránt mintegy 6 százalékkal mérséklődik.
A nyugdíjak reálértéke összességében változatlan marad (a nyugdíjasok árindexével számolva viszont mintegy 2 százalékkal mérséklődik). A lakosság fogyasztása 2 százalékkal mérséklődik, de ezen belül vásárolt fogyasztása alig csökken. Az euró árfolyama az év egészében 250 forint körül lesz. A kamatcsökkentési folyamat lassú, az év végére a jegybanki alapkamat csak 7 százalék környékére fog lemenni.
