Mivel hívő buddhisták vagyunk, 8 órán át egyáltalán nem mozdíthatták meg anyám holttestét a kórházi dolgozók; ezzel biztosítottuk ugyanis lelkének a tökéletes megnyugvást és a felkészülést az újjászületésre – emlékezett vissza a Figyelőnek édesanyja temetésére Ivy Chang, a pekingi Shangri-La Hotel pr-menedzser asszonya. A kínaiak hétköznapjait nem járja át a vallás, de ünnepekkor egyöntetűen hódolnak a konfuciánus, a taoista és a buddhista templomok szentélyeiben. Így vegyítik temetési szokásaikban és a halottakra való emlékezésben is a Kínában jelenlévő három nagy vallás régi, szakrális rítusait. Taoista gyökerű szokás, hogy ha mód van rá, és az illető otthon hunyt el, akkor a házban ravatalozzák fel, míg ha a lakásán kívül, akkor az udvaron. Buddhista előírások szerint az elhunyt tiszteletére halotti pénzeket, füstölőket égetnek, egy buddhista szerzetes imát, szutrát mormol, a halott kettétört fésűjének egyik felét pedig a koporsóba helyezik.
A jellemzően hamvasztásos temetést követően 100 napig gyászolnak a kínaiak. A gyász a mindennapokban csupán a boldogságot szimbolizáló piros szín viselésének a tilalmát jelenti. A hierarchiatisztelő konfuciánus előírások értelmében minél idősebb embertől búcsúznak, annál nagyobb a temetési pompa, annál több a gyászoló, s annál magasabb papírvirágokból készült koszorút helyeznek a sírra. Gyerekeket csak szűk családi körben szokás temetni.
A Gergely naptár szerint legtöbbször április 4-ére vagy 5-ére esik a Hold állásától függően megállapított kínai halottak napja, a Qingming, azaz sírsöprögető ünnep. Egy évben általában csak egyszer, ezen a napon teszik rendbe a családi sírokat. Állami szinten sírsöprögetéskor az ország különböző részeiből érkező delegációk, valamint a külföldön élő kínaiak képviselői Huangdinak, az egységes kínai birodalom megteremtőjének Xian városában lévő sírjánál róják le kegyeletüket.
Kínai köztemető halottak napján. Sírsöprögető ünnep.
A Kínához hasonló szakrális alapokkal bíró Japánban az a szokás, hogy a gyászoló családot a részvétnyilvánítók pénzadományokkal segítik. A leginkább sintoista vallású szigetországban a vallás gyökeréül szolgáló buddhista szokások szerint temetkeznek. A ravatalhoz érkezők egy kimondottan ilyen alkalmakra árusított fekete-ezüst színű borítékban adják át a rokonsági köteléktől függő pénzösszeget a családnak, ennek felét-negyedét azonban távozáskor, ajándékok formájában, vissza is kapják. Az egykor szokásos fehér gyászviselet eltűnőben van, helyét a nyugati fekete szín – férfiaknak sötét öltöny, nőknek fekete kimonó – veszi át. A temetésen a templomban új nevet (kaimyo) kap a halott. Ezzel megelőzik, hogy ha otthon emlegetik az elhunytat, akkor az a neve hallatán visszatér. A név hossza, jelentése a gyászoló család pénzfelajánlásától függ. Vannak egyszerű, ám ingyenes halotti nevek, de vannak 1 millió yenes (nagyjából másfél millió forintos) cirkalmas szóvirágok is. A hamvakat néha több urnába teszik: az egyik edény a családi sírba, míg a másik a templomba vagy akár az elhunyt egykori munkaadójának sírkertjébe kerül. Nagy cégek urnafalakat tartanak fent alkalmazottaik és azok rokonai, illetve a munkával összefüggő balesetekben elhunytak számára. Japán legnagyobb temetőjében, a Koya hegy tetején például egy dobozos kávékat gyártó vállalat kávéscsésze formájú követ tesz az urnák elé, míg egy rakétagyártó kegyhelyének a lapját egy méretes stilizált rakéta díszíti. A japánok is megemlékeznek halottaikról, a dicső felmenők sírját az augusztus eleji O-Bon vagy más néven Bon fesztivál keretében keresik fel. Az ünnep inkább vidám, mint szomorú, újra találkozik az egész család, s táncos felvonulásokat tekintenek meg.
JÓKEDVŰ EMLÉKEZÉS. A halottakra, a dicső lelkekre, a múltra való emlékezés más országban sem feltétlenül szomorú ünnep. A katolikus Fülöp-szigeteken keveredik a Halottak napja az ősi hagyományokkal: ez idő alatt két-három napra a temetőben vagy amellett táborozik le a család, s lakomákkal, tánccal emlékeznek az elhunytakra.
Bon fesztivál Japánban. Táncos felvonulással emlékeznek.
Az Egyesült Államokban népszerű Halloween: a boszorkányok, a kísértetek és az egyéb szellemek jeles napja, amely október 31-ére esik. Az európai halottak napjával egy időben és hasonló gondolatkörrel bíró – a keringő lelkek megbékéltetésére, megmelengetésére hivatott – ünnep idején a gyerekek jelmezekbe bújnak, s a házak ajtaján kopogtatva ajándékokat, édességeket kérnek. Az ekkor szokásos, mécsestől világító faragott tök Jack O’Lantern ír falusi kovács történetéből ered. „Annyira fösvény ember volt, hogy az istenek még a poklot is megtagadták tőle, s arra kárhoztatták, hogy örök időkig bolyongjon lámpásával a kezében és nyughelyét keresse” – mesélte az Írország második legnagyobb városában, Corkban élő Andrea Mooney a Figyelőnek. (Egy másik legenda szerint maga az ördög nem engedte be Jack O’Lanternt a pokolba.) A lámpa eredetileg egy kivájt cukorrépa volt, benne egyetlen parázsló szénnel. Halloween történetét ír kivándorlók vitték magukkal Amerikába, ahol a répát tökkel helyettesítették, s az így vált az ünnep szimbólumává.
Cukorból készült, így akár jóízűen be is habzsolható koponyáiról ismert a mexikói Los Dias de Muertos („halottak napjai”) fesztivál. A háromnapos ünnep legtöbbször október 28-án kezdődik, s beleesik a november elsejei Mindenszentek, illetve az azt követő keresztény halottak napja is. A családi körben megtartott emlékezést a legkisebb falutól a legnagyobb városig parádék és tűzijátékok tarkítják. A halottakat étellel, itallal, virágokkal, füstölőkkel és más ajándékokkal várják vissza a család otthonába, hogy ott töltsenek egy-két napot. A Los Dias de Muertos ideje alatt az élők is ajándékokkal lepik meg egymást. Az ünnep jelképe a mereven vigyorgó táncoló csontváz. A férfi csontvázak újabban elegáns cukoröltönyt viselnek, míg a Catrinának becézett női verziót mindig az aktuális nőideálról mintázzák. A gyerekek névre szóló cukorkoponyákat kapnak, míg a barátok csontvázakat és egyéb halálszimbólumokat vásárolnak egymásnak. Országszerte a Halál főszereplésével népi és szépirodalmi színdarabokat mutatnak be a tévében, a rádióban és a köztereken. Mindenszentek ünnepe (november elseje) és a halottak napja (november másodika) keresztény eredetű vallási ünnepek. Előbbi a VIII., utóbbi a X. században (Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezésére) alakult ki, s vált Nyugat-Európában a XII-XIII. századra mindenhol elterjedtté. Hazánkban a különböző vallások máshogy viszonyulnak ezekhez az ünnepekhez (lásd külön), de a római katolikus hatás gyakran felülírja ezeket. A sírokon Közép- és Kelet-Európában a XIV. századtól Mindenszentekkor gyújtanak gyertyát a rokonok, hogy a „fázós lelkek” annak fényénél melengethessék magukat. A halottak napját pedig a nem vallásosak közül is sokan tartják, leginkább gyertyagyújtással otthon, avagy a temetőben.
Halottak napi fesztivál Mexikóban. Háromnapos vigasság.
Számos kultúrában az elhunytnak egy ideig még terítenek az asztalnál, mivel azt vallják, hogy a halottak szelleme nem távozik azonnal. Az oroszoknál – leginkább vidéken – még mindig él például az a szokás, hogy a halált követő kilencedik napig kenyeret, sót és vodkát tesznek a visszajáró léleknek az ablakpárkányra. A néphiedelem szerint a halott lelke a 40. napon hagyja el végképp az élőket, s ennek alkalmából régi, ám ma is élő szokás szerint az itt maradtak nagy lakomát csapnak.
A Fidzsi-szigeteken, illetve India egyes részein a halottakat nem az ajtón viszik ki a kunyhóból, hanem egy kimondottan e célból a házfalon vágott lyukon. A nyílást azután újra befedik, amellyel megakadályozzák a lelkek visszajárását. Bali szigetén a gyászolók visszatartják a könnyeiket: nem szabad sírniuk, mert szomorúságuk esetleg visszatarthatja a halott lelket.
A sokszínűség ellenére vannak azonban a gyászban és a megemlékezésben egyetemes hasonlóságok. Ilyen például az, hogy a legközelebbi hozzátartozók valamilyen megkülönböztető jelzést, gyászruhát viselnek. Vagy az, hogy a gyász súlya a világ különböző kultúráiban általában a nőkre nehezedik: őket szólják meg először, ha idő előtt levetik a gyászruhát.
Sírkerti séták
Budapesti temetőben. Csendes emlékezés.
Az európai államok közül Magyarországon tartotta magát legtovább gyászszínként a fehér – mondta el lapunknak Hargittai Emil, a Fiumei úti temető kegyeleti múzeumának igazgatója. A Somogy megyei Csököly településen egészen 1936-ig jelen volt, sőt még ma is előfordul, hogy a magas kort megért halottakat fehérbe öltöztetik. A Dráva menti Ormánságban is sokáig fennmaradt ez a szokás. Kevesen tudják azt is, hogy a később igen népszerű kékfestő kelméből eredetileg gyászruhákat varrtak az asszonyok. A múzeum elsősorban néprajzi jellegű kiállítására egyébként évente egyre többen kíváncsiak, miként a múzeumnak otthont adó, Fiumei úti Nemzeti Sírkertben szervezett sétákra is. Ez utóbbi azonban még közel sem olyan népszerű, mint Párizsban, a világhírességeknek nyughelyéül szolgáló Père Lachaise temetőben, ahol a turisták, de az ott élők is rendre felkeresik például Balzac, Jim Morrison vagy Edit Piaf sírhelyét. Bár a Nemzeti Sírkertben rendhagyó tanórákat is szerveznek – többek között Vörösmarty Mihály, Kisfaludy Károly, Jókai Mór, Erkel Ferenc, Blaha Lujza sírjainak érintésével -, a magyarok a nyugatiakhoz képest nem szívesen töltik szabadidejüket temetőkben. Holott a fiumei úti sírkert 2003-ban még az Amerikai Szobrászművészek Szövetségének az európai temetőket művészeti szempontból rangsoroló listáján is második helyezést ért el (a Père Lachaise után). A Kerepesi temető női, jórészt akt szobrairól pedig négy éve fotókiállítást rendeztek a New Jersey-i Modern Művészetek Múzeumában.
Vallási viszonyulások
Az öt legnagyobb magyarországi vallás különféleképpen viszonyul a Mindenszentek ünnepéhez és a halottak napjához.
RÓMAI KATOLIKUSOK. Mindenszentek ünnepén az elhunyt szentekre, míg a halottak napján azokra emlékezik az egyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hiszik, a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel haltak meg. Az élő hívek imája segít a holt lelkeknek, hogy megtisztuljanak, s így megláthassák Istent a mennyben.
REFORMÁTUSOK. Elvetik a szentek tiszteletét, ezért a Mindenszentekről sem emlékeznek meg. Az egyházalapító Kálvin János a halottkultuszt és a sírok megjelölését is helytelenítette, így a halottak napja nem egyházi ünnep a reformátusoknál.
EVANGÉLIKUSOK. Elfogadják a szentek létezését, de nem imádkoznak hozzájuk. A Mindenszentek ünnepét és a halottak napját ettől függetlenül megtartják, ugyanakkor, mint a római katolikusok, de nem tartozik a fő ünnepeik közé.
GÖRÖG KATOLIKUSOK. Mindenszentek ünnepét a Pünkösd utáni vasárnapon tartják, s náluk a halottak napja is a húsvéti ünnepkörhöz kötődik: húshagyó szombaton, nagyböjt idején három alkalommal, valamint Pünkösd előtt is megemlékeznek halottaikról.
IZRAELITÁK. Nincs náluk halottak napja, az elhunyt halálának, avagy temetésének évfordulóján azonban – többnyire a hátrahagyott fiúgyermek vezetésével – kaddist, azaz zsidó imát mondanak a halottért. Szokás emléklángot is gyújtani az évforduló előestéjén, ami 24 órán keresztül ég.
