Mindez akár az év üzlete is lehet a hazai banki és biztosítói piacon, hiszen az OTP 10 százalékos pakettje a tőzsdei árfolyam alapján megközelítőleg 1 milliárd eurót ér, a Garancia Biztosítóért pedig akár 400 millió euró is befolyhat – olvasható a Figyelőben.
Mindenki jól jár a Garanciával
A megkérdezett szakemberek többsége szerint a Garancia eladásával mindkét fél számára kedvező, nyertes-nyertes üzlet jöhet létre. Az AXA-nak az a híre, hogy nem szereti a kispályás játékot, ám a magyar biztosítási piacon elért 2 százaléknyi részesedésével eddig nem különösebben sikerült felhívnia magára a figyelmet.
Az OTP Bank pedig végre forráshoz jut, méghozzá nem is kevéshez, amire rettenetesen nagy szüksége van további terjeszkedési tervei megvalósulásához, ráadásul megszabadul gyengén teljesítő leányvállalatától. Áprilisban a Garancia még 17 százalékos éves növekedési prognózissal számolt, ehhez képest augusztusban a második negyedév 5 százalékos visszaeséséről adtak hírt. Így aztán az eredmények jócskán a tavalyi szint alá zuhantak: míg a cég 2006 derekán 4,9 milliárd forintos félévi adózott eredményt tudott felmutatni, addig az idén „csupán” 3,6 milliárdos profitja keletkezett januártól júniusig, ami 26 százalékos visszaesést jelent.
Új növekedési sztori kezdődhet
A Garancia eladása tehát könnyen indokolható, miként az is, hogy az AXA-nak miért előnyös nemcsak magyar biztosítót venni, hanem 10 százalékot szerezni az OTP-ben is. Számításaik minden bizonnyal úgy szólnak, hogy a tranzakcióval egy új közép- és kelet-európai növekedési sztori várja őket.
S hogy a magyar pénzintézetnek miért jó nagytulajdonosként az AXA érkezése? „Az OTP már korábban jelezte, hogy amint egyre szűkösebbek lesznek forrásai, összeállhat egy nagyobb, konzervatív nyugat-európai pénzintézettel, amelynek bőséges források állnak rendelkezésére, de lemaradt a nagy kelet-európai expanzióról. Ez segítené az OTP napi üzletmenetét, csakúgy mint a további akvizíciókat. Úgy gondolom, egy ilyen tranzakciót kedvezően fogadnának a befektetők, s az OTP árfolyama is emelkedne” – mondta a Figyelőnek Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője.
Csakhogy más ok is lehet a háttérben. Az elmúlt hónapok legnagyobb jelentőségű gazdasági eseménye az OMV harca volt a Csányi Sándor alelnöksége alatt működő Mol megszerzéséért, s ennek fényében az OTP felvásárolhatósága is új megvilágításba kerül. Nem kizárt, hogy – okulva az olajcégnél történtekből – Csányi az OTP esetében szeretne elébe menni a dolgoknak, és eleve lehetetlenné tenni a bank ellenséges felvásárlását.
Bebetonozzák a menedzsmentet
Nem tudni viszont, hogy az AXA kinek a 10 százalékát veheti meg. A lap számításai szerint inkább külső befektetőktől történő vásárlás jöhet szóba, illetve az, hogy a piac által feltételezett mennyiségnél több részvény van baráti kezekben, illetve OTP-közeli cégeknél, s ezek adnak el papírokat az AXA-nak.
Ha az AXA az OTP-vezetés együttműködő partnere lesz, s az általa megszerezhető részesedéshez hozzászámoljuk azt a 15 százalékot, amelyről szakértőink úgy vélik, hogy az OTP-menedzsmentnél és „baráti” kezekben lehet, akkor – egy stratégiai együttszavazási megállapodással a háttérben – ez a 25 százalékos csomag irányító paketté erősödhet. Ezzel pedig sikerülhet bebetonozni a jelenlegi menedzsmentet 2011-ig, hiszen az igazgatóság leváltása csak a részvényesek 75 százalékának közös akaratával lehetséges.
Az OTP Bank részvényeinek árfolyama kedd délelőtt 2,5 százalékkal, 9460 forintra erősödött.
(A két ügylet részleteiről, valamint a biztosítási és a bankszektorra gyakorolt hatásáról a Figyelő szerdán utcára kerülő számából értesülhet.)
