Gazdaság

Lehman Brothers: félelem a piacokon

A Lehman Brothers amerikai befektetési bank vezérigazgatója, bár recessziót nem valószínűsít, lassuló gazdasági növekedés időszakát várja a hitelválság nyomán.

Richard Fuld szerint – aki a német Handelsblattnak nyilatkozott – a piacokon továbbra is világosan érzékelhető a félelem. A maga részéről ugyanakkor éppen azt tartja nyugtalanítónak, hogy a nemzetközi piacok milyen gyorsan magukhoz tértek a hitelválság következményeiből. „A tőzsdemutatók mindenkori csúcsaik közelében vannak a hullámzások ellenére, vagyis a hitelpiacok gyorsan normalizálódtak” – mondta Fuld, aki ezt a felépülést túl gyorsnak ítéli.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint – aki szombaton Szaúd-Arábiában beszélt a válság következményeiről újságírók előtt – az Egyesült Államokból kiinduló és az egész világra kiható hitelválságnak jövőre jelentősebb hatásai lesznek a világgazdaságban, mint az idén. Rodrigo Rato mindazonáltal továbbra is úgy véli, hogy ezek a következmények „kezelhetők”.

Mint mondta, az idén júliusban az amerikai nem elsőrendű jelzálogpiac megrendülésével induló hitelválság „enyhe lassuláshoz” vezet a világgazdaságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik