A vezető részvények közül csak a Mol zárt szerény pluszban 0,02 százalékkal, a többi papír esett, így az OTP 2,45 százalékkal, a Richter 2,40 százalékkal, a Magyar Telekom 1,38 százalékkal. A forgalomból az OTP 20,5 milliárd forinttal, a Mol 11,5 milliárd forinttal vette ki a részt, a Magyar Telekom 4 milliárd, a Richter pedig 2,5 milliárd forintos forgalmat mutatott fel.
A Mol-részvények árfolyama 5 forinttal 27 350 forintra erősödött, a Magyar Telekom ára 13 forinttal 932 forintra csökkent. Az OTP-részvény értéke 230 forinttal 9170 forintra esett, a Richter árfolyam pedig 925 forinttal 37 600 forintra csökkent.
Keresztyén Attila, az Erste Bank üzletkötője elmondta: lehetséges, hogy még egy kicsit tovább csúszik az OTP, de a 9000 forinton valószínűleg megáll, mert ez már egy olyan ár, amiért érdemes vásárolni a papírt. A csaknem 2,5 százalékos mínuszt lényegesebb hírek nem magyarázzák, a piac a pozíciózárás csapdájába került – tette hozzá.
Emlékeztetett rá, hogy délután négyig a BUX csak 1 százalék körüli mínuszban volt, ezt követően szedte össze fél óra alatt a további 0,5 százalékos veszteséget. Az eladói lendületre a vevők visszavonultak.
Feltételezhetően az amerikai piac hírei sem használtak a magyar indexnek. Az amerikai használtlakás-értékesítési adatok rosszak voltak, és ez délután négykor már éreztette hatását a BÉT-en.
