Gazdaság

7,7 milliárdot hozott az államnak az öröklés

Az év első kilenc hónapjában közel 98 milliárd illetéket fizettünk be a költségvetésnek. A legtöbb pénzt az ingatlan- és a gépjármű-átruházások miatt kaszált az állam.

Az év első kilenc hónapjában több mint 97,418 milliárd forint illetékbevétel keletkezett – derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatsorokból. A befizetések közel 64 százalékát, azaz közel 62 milliárd forintot a háztartások róttak le az államnak, s mintegy 36 százalék – 35,429 milliárd forintot – a vállalkozások befizetéseiből származik. A legnagyobb bevétel az ingatlan-átruházások – 70,584 milliárd – és a gépjármű-átruházások – 13,846 milliárd forint – kapcsán keletkezett.

Keményen fizet a lakosság

A háztartások ezen a két címen közel 39 milliárd, illetve 11,771 milliárd forint illetéket róttak le. Az örökösödéi illeték pedig több 7,7 milliárd forintot vett ki a lakosság tárcájából, míg az ajándékozási illetékből 1,78 milliárd forint folyt be az államkasszába. Bírósági eljárási illetékekre közel 1,489 milliárd, államigazgatási eljárási illetékekre mintegy 504 millió forintot költöttek a háztartások.

A vállalkozások olcsóbban megússzák

A vállalkozások befizetései között a legnagyobb tétel szintén az ingatlan-átruházási illeték (31,906 milliárd forint) volt. Gépjármű-átruházási illeték címén több mint 2,074 milliárd, államigazgatási eljárási illeték címén közel 648 millió, bírósági eljárási illeték címén pedig közel 781 millió forintot fizettek ki.

Az önkormányzatoknak is jut

A beszedett illetéket a törvény szerint ketté kell bontani. Az egyik 50 százalék az önkormányzatokat, a másik a központi költségvetést illeti. Az elsőből azonban levonja az APEH a működési költségét, ami a megyékben 8,5, a fővárosban 4 százalék.

A szeptember végéig képződött 97,418 milliárd forint illetékbevételből közel 55,555 milliárd forint a központi költségvetésé, közel 41,864 milliárd forint az önkormányzatoké.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik