AZ IPCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete) indiai elnökére, Rajendra Kumar Pachaurira hivatkozva indiai sikerként tálalta az idei Nobel-békedíj-kiosztót a BBC. „Egy szervezet mögött mindig emberek munkája áll, így a kitüntetést nem csak az elnök érdemelte ki, hanem az egész mögötte álló csapat” – hívja fel a figyelmet Somogyi Zoltán, az Erdészeti Tudományos Intézet tudományos igazgatója, akit korábban a magyar kormány delegált az IPCC soraiba.
A Nobel-békedíj az egyetlen Nobel-díj, melyet nemcsak magánszemély vehet át, hanem szervezet is. Az idei díjat elnyerő szervezetnek jónéhány magyar tagja is van. A kérdés csak az, hogy az IPCC valóban az egész eddigi, 1988 óta folytatott tevékenységért részesült Nobel-díjban, vagy a díj a legújabb jelentésben közzétett, várokozáson felüli eredmények elismerése. A legutóbbi, összesen mintegy 3000 oldalas, 130 ország részvételével készült tanulmányban két magyar is vezető tisztséget töltött be. Ürge-Vorsatz Diana, a Közép Európai Egyetem professzora és Nováky Béla, a Szent István Egyetem tanára koordinátor vezető szerzőként vettek részt a tanulmány elkészítésében, melynek során egy-egy fejezetben a szerzők munkáját összehangolták, irányították.
Érdekek és érdekellentétek
„Egyértelműen ez a legutóbbi jelentés hozta meg a kívánt sikert. Két okból is. Egyrészt most sikerült tudományosan és statisztikailag szignifikánsan, 95 százalékos pontossággal bebizonyítanunk, hogy az ember felelős a klímaváltozásért, és hogy az akkor is bekövetkezik, ha holnaptól már egy molekulányi üvegházhatású gáz sem kerül a levegőbe. Másrészt az is tudományosan beigazolódott, hogy a klímaváltozás enyhítésére tett erőfeszítések egy jelentős része nettó nyereséges lehet” – mutat rá Ürge-Vorsatz Diana.

Ürge-Vorsatz Diana
A kutató számos költséghatékony, sőt járulékos nyereséggel járó lehetőséget vonultat fel a harmadik rész általa koordinált, az épített környezetről szóló fejezetében. A trágyával fűtött afrikai kunyhóktól az újonnan épülő modern irodaházakig a hatékony energiafelhasználás például többé már nem technikai forradalom, pusztán csak odafigyelés kérdése. Az ehhez hasonló tények vezettek ahhoz, hogy a Fehér Ház és a fejlődő országok is belátták, hogy „nem kell belerokkanni az éghajlatváltozás megelőzéséért folytatott küzdelembe”.
A globális diskurzusban bekövetkezett fordulatot azonban nem kevés vita előzte meg, mivel számos kormány, gazdasági és civil szervezet próbált nyomást gyakorolni az IPCC kutatóira, hogy a saját érdekeit juttassa érvényre a jelentésben. Ürge-Vorsatz Dianáék fejezetének eredményeit például egyes, a cselekvést halogató kormányok többször megpróbálták megkérdőjelezni, míg más kormányok, amik nehezen felelnek meg a kiotói egyezmény elvárásainak, a saját erőfeszítéseiket szerették volna kidomborítani benne. Azonban a tanulmány jelentőségét mutatja, hogy az ilyenfajta tévedések kiküszöbölésére, a tudományos objektivitás megőrzésére lektorálások és bírálatok egész során estek át az egyes fejezetek.
IPCC
(Intergovernemental Panel on Climate Change)
– Az ENSZ szervezeteként 1988 óta követi nyomon az éghajlatváltozással kapcsolatos tendenciákat, és tudományos alapossággal alátámasztott érvekkel segíti elő a klímapolitikák megalkotását, ő maga azonban nem ír elő és nem is javasol politikákat.
– A szervezetbe az egyes országok kormányai, valamint nemzetközi szervezetek javasolják a tagokat az IPCC által írt jelentésekhez, majd a beterjesztett önéletrajzok közül az IPCC vezetősége választja ki egy-egy jelentés munkatársait
– A szervezet elnöke az indiai származású Rajendra Kumar Pachauri 2002-ben váltotta Robert Watsont, sokak szerint a Bush-kormány nyomására.
– A szervezet eddig négy átfogó jelentést publikált az éghajlatváltozás témájában. Az elsőt 1990-en, a legutóbbit az idén.
– A háromrészes, 3000 oldalas tanulmányt 50 oldalas vezetői összefoglaló egészíti ki, melyet lefordítanak az ENSZ nyelveire. Az eddigi gyakorlattól eltérően az összefoglalót Csehország például lefordította a saját nyelvére is, hogy minél többek számára hozzáférhetőek legyenek az eredmények. Már a magyar fordítás is folyamatban van, a politikai összefoglalók hamarosan megjelennek.
—-Megosztott Európa—-
Az IPCC-jelentésnek a klímaváltozás hatásait vizsgáló második részében közreműködő Nováky Bélának nem kellett megküzdenie az érdekcsoportok közti súrlódásokkal. Egy spanyol és a egy német kutatóval együtt az általa gondozott Európa című fejezetben azt mutatták ki, hogy milyen tendenciák várhatók az elkövetkezendő évtizedekben a kontinensen.
„A klímaváltozás megosztja Európát: míg a felmelegedés hatására az északi területen egy ideig több kedvező hatást is tapasztalhatnak az ott élők, addig a déli és a keleti országokban szinte kizárólag negatív jelenségek kísérik a változást” – foglalja össze Nováky a fejezet következtetéseit.

Nováky Béla
A jelentés kitér arra is, hogy milyen változásokkal kell szembenézniük az egyes szakterületeknek, mint a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás, a halászat, az egészségügy. Külön kiemeli az Alpok térségét érő hatásokat, ahol nemcsak az élővilág sérül az egyre magasabbra húzódó hóhatárok miatt, de a turizmus is megsínyli a rövidülő síszezonokat. A szélsőségesebbé váló éghajlat miatt gyakoribb és intenzivebb aszályok, hőhullámok és árvizek prognosztizálhatók. A kutató szerint Európa a föld legkevésbé sérülékeny térségei közé sorolható nagyobb adaptációs, azaz alkalmazkodási és védekezési készsége miatt.
Alkalmazkodási kényszer
„Túl keveset beszélünk arról, hogy hogyan lehet alkalmazkodni a változáshoz, ehelyett inkább azt hangsúlyozzuk, hogy mivel lehet megakadályozni a folyamatot. Kész helyzet előtt állunk. Ideje szembenézni azzal, hogy a jövőben fokozottan alkalmazkodnunk kell a szélsőséges időjárási körülményekhez” –hangsúlyozza Somogyi Zoltán, aki vezetőszerzőként öt fejezettel gazdagította a korábbi évek jelentéseit.

Somogyi Zoltán
Somogyi olyan módszer kifejlesztésében vett részt az IPCC többi szakértőivel karöltve, mely világszerte megkönnyíti az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérését, és hamarosan szoftver formájában is elérhető lesz. A módszer alkalmazásával tárta fel például azt, hogy Magyarország milliárdos nagyságrendű bevételre tehetne szert azzal, ha a kiotói egyezményben megengedett módon értékesítené az erdők által elnyelt széndioxidot. Az ún. emissziókereskedelmi piacon ugyanis a szén-dioxid-többletet kibocsátó országok megvehetik más országok fölös széndioxid-kvótáit.
Az IPCC-ben tevékenykedő több ezer rangos kutatónak és a fentiekhez hasonló eredményeknek köszönhető, hogy a szervezet jelentései tudományos körökben és a klímaváltozással kapcsolatos tárgyalások során hosszú ideje mérvadóak. Mindazonáltal Somogyi úgy véli, hogy a magyar tudósok közül nem vesznek annyian rész a szervezet munkájában, mint ahányan tehetnék. 1988 óta tucat magyart akkreditáltak az IPCC soraiba, akik mindannyian mindenfajta javadalmazás nélkül, elkötelezetten dolgoztak azon, hogy bővíthessük ismereteinket a Föld lesürgetőbb problémájával és legnagyobb kihívásával, a klímaváltozással kapcsolatban. Maga az IPCC is elismeri, hogy munkájukkal ők is a Nobel-díj részeseivé váltak.
Miért békedíj jár a klímaváltozás kutatásáért?
– Somogyi Zoltán szerint a várható változások közé sorolhatjuk azt is, hogy a jövőben számos politikai konfliktus lesz visszavezethető a klímaváltozás, az energia- és vízhiány problémakörére.
– Az iráni és afganisztáni összecsapásokat tekintve Ürge-Vorsatz Diana úgy ítéli meg, hogy a természetes erőforrásokért folytatott küzdelem már most megindult, azonban az éghajlatváltozás által okozott természeti katasztrófák és az ezek előli menekültáradat jelentősen átrajzolhatja a politikai világtérképet.
– Nováky Béla úgy véli, hogy a klímaváltozás hatásainak kiegyenlítetlensége, s különösen az alkalmazkodási készségben ma is meglévő jelentős eltérések további növekedése szintén konfliktusforrás. Az afrikai országok például a legkisebb kibocsátók a világon, mégis ők szenvednek a legtöbbet az éghajlatváltozás hatásaitól.
![]()
