A lap szerint a piacnyitással várható drágulás miatt nagyberuházások állhatnak le, iparágak válhatnak veszteségessé.
A szintén aláíró Mal Magyar Alumínium Termelő és Kereskedő Zrt. elnöke, Bakonyi Zoltán a Magyar Nemzetnek elmondta: erre azért volt szükség, mert hazánkban lényegesen magasabbak az energiaárak, mint bárhol a közelünkben, s ha még ehhez hozzájön az a 30-40 százalékos drágulás, amit a piacnyitás okozhat, hatalmas versenyhátrányba kerülhetnek az ipari fogyasztók.
A lap úgy tudja, hogy a kormánypárti politikusok között is van, aki ellenzi az árampiac teljeskörű liberalizációját. Idézik Kapolyi László MSZP-s képviselőt, aki szerint az államnak továbbra is szerepet kell vállalnia a piac alakításában.
